Jóságleltár - Sütivásár a Dózsában

2016.01.12 09:44    |    r-a / Szigeti Andrea  

Nyakunkon a karácsony – mondta Gera Csontos Hajnalka, a Kalocsa-Fajsz Református Missziói Gyülekezetek lelkipásztora a negyedik kalocsai adventi gyertya meggyújtásakor – pedig a szívünkben kellene lennie.

Gondolata nagyon pontosan fejezte ki azt a hangulatot, amikor a vásárlás és a készülődés láza háttérbe szorítja az ünnep lényegét. Szerencsére ezek a hetek arról is szóltak, hogy – ahogyan az országban, úgy Kalocsán is – nagyon sokan adakoztak szegényebb sorsú embertársaik javára. Néhány ilyen példa – a teljesség igénye nélkül:

Kalocsai Néplap

A Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához a kalocsai Sorsok Háza munkatársai csatlakoztak, általuk gyerekek jutottak karácsonyi ajándékhoz. A kulturális központ munkatársai hetekig gyűjtötték a tartós élelmiszereket, ők december 19-én adtak át a szociális területen dolgozó intézmények, szervezetek és egyházak javaslata alapján 150 családnak csomagokat. A városi önkormányzat dolgozói azért gyűjtötték az adományokat a sétálóutcában, majd a több helyszínen felállított „mosoly-gömbökben”, hogy játékokat vásárolhassanak olyan családok gyermekeinek, ahol erre bizony nemigen futja a költségvetésből. A Városháza dísztermébe 43 családot hívtak meg, és összesen 68 gyermek részére adtak át ajándékot, szüleiknek pedig élelmiszercsomagokat. Egy különleges felajánlás is érkezett hozzájuk: a SysCorp számítástechnikai Kft. két tökéletesen felszerelt számítógépet adott át olyan gyermekeknek, akiknek tanulmányaihoz ez igen fontos segítséget jelent.

Heteken át tapasztalhattuk, hogy civil szervezetek, intézmények, vállalkozók, magánszemélyek számtalan formában juttatták kifejezésre együttérzésüket a környezetükben élő, nélkülöző embertársaik iránt. Jó érzés volt ezt látni, még akkor is, ha minden évben keserűen állapítjuk meg: egyre többen szorulnak segítségre.

De ugyanakkor ez egy gyönyörű körforgás is: adunk és kapunk, és azok is gazdagodnak, akik adnak, mert a jelszó nagyon igaz: „jónak lenni jó”. Ünnepeken és hétközna-pokon egyaránt. Mert aki szegény, 365 napon át az…

Sütivásár a Dózsában

Kalocsai Néplap

A Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 2015. december 14-én a Diákönkormányzata által sütivásárt szervezett. Az iskola tanárai, dolgozói és osztályai egy-egy tálca házi édes és sós süteménnyel készültek a rendezvényre. A diákok jelképes összegekért tudták megvásárolni a finomabbnál finomabb kedvenceket. A házi készítésű sütikkel teli asztalokról hamar elfogyott minden. A vásárban befolyt összeggel a Diákönkormányzatot támogatták. A nagy sikerre való tekintettel hasonló kezdeményezésre még sor kerül a tanévben!

 


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás