Jótékonysági bál az eperföldi iskoláért

2016.05.17 09:10   

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Ez így történt nálunk is. Böjte Csaba gondolatait idézve nyitotta meg az iskola alapítványának jótékonysági estjét András Marianna igazgatónő.

Immáron második alkalommal rendeztük meg bálunkat: az eperföldi iskola tanárai, dolgozói az öreg, kissé kopottas tornatermükben. De idén is sikerült a varázslat! Az érkező vendégeket lámpások, mécsesek, gyertyák fénye fogadta. A remény színe, a zöld dominált a teremben, a szépen megterített asztalokon és a falakon.

Kalocsai Néplap

A hálóra szerelt apró fények az esti csillagos égboltot idézték. Intézményünk valamennyi dolgozója nagy összefogással vett részt a munkában: a székhordástól a dekoráción át, a szponzorok kereséséig.

A szülők és a tantestület tombolatárgyak felajánlásával, támogatói jegyek vásárlásával, illetve jelenlétükkel járultak hozzá az est sikeréhez. Amit ezúton is köszönünk mindenkinek.

A belépő vendégeket üdvözlő ital, majd a keceli Fürtös Vendéglő finom vacsorája várta. Ezután a tantestület bátrabb tagjai egy vidám táncos műsort adtak elő, melyet Fricska Kata és Vajda Szabolcs tanított be. A zenét a NO LIMIT együttes és Jonácsik Attila szolgáltatta. Éjfélkor került sor a tombolatárgyak értékes nyereményeinek kisorsolására, melyet 250 személy, cég ajánlott fel. A fődíjként kisorsolt kerékpárt iskolánk egyik dolgozója nyerte, aki ezt árverésre bocsátotta, és ezzel is támogatta iskolánk alapítványát.

A bálozók jó hangulatban hajnalig ropták a táncot. A szülők, a nevelők és a szponzorok felajánlásainak köszönhetően mintegy 700.000 Ft-tal gyarapodott iskolánk alapítványa. Köszönet érte még egyszer mindenkinek! Az előző évi bál bevételéből egy új játszóteret varázsoltunk az iskola udvarára. Az idei évben ennek bővítése és az udvar további szépítése a célunk.

A szülőkön és a kollégákon kívül a következő támogatóink voltak: fő támogatóink: Fricska Kata és Vajda Szabolcs, Jéló Húsbolt, Kalo Dekor, Kalocsai Parkgondozó és Közszolg. Nonprofit Kft., Kalocsai Polgárőr Egyesület, Kalo-Méh Kft., Korona Rádió, No Limit, Schőn Virágbolt, Selecta Kft., Vagyonhasznosítási Kft., Kalocsai Porcelánfestő Kft., Tesco, Vinteg-ro Pinceszövetség (Ha-jós), Budamobil Cargo, ECCO-FOOD Kft., Hang-Around Kft., Kalo-Bau Kft., Bátori Zsuzsanna (Budapest), AN-JU Nyelviskola, Kalocsa Menza Kft., Konrád Busz, Vicai Optika, Csamangó Ékszerbolt, Cselik Villamossági Szaküzlet, Free Style Studio, Gyógyászati és Masszázs Központ, Malom Mozi Kecskemét, SysCorp Kft., Bikal-Élménybirtok, Bio-Drog-Berta Kft., Fonal Birodalom (Bolvári Ferdinánd), Fürtös Vendéglő Kecel, Kaloplasztik Kft., Korona Ékszer, OTP Bank, TitánSport Klub és Egészség Centrum, TUTI Festék Kft.

További támogatóink: Ambo Kft., Balaton Könyvesbolt, Belvárosi Kávéház, Bendegúz Bababizományi, BOR-KOFA István Borház, Centike, Cipő kuckó, Clara Style, Cleopátra Fodrászszalon, Csoki és Rétesbolt, Dávid Üzletház, Diófa Vendéglő, D-Vill Lámpabolt, Edit Fotó, Era Fitness, Fanti Léggömb és Party Dekor, Gold Turi, Goods Market (Vörösmarty utca), Gönczöl Péter (fafaragó), Grande Chico, Hajnalka Virágbolt, Hotel Orchidea Tengelic, Huf-bau Akker, Jagicza Húsbolt, Kalocsai Fuszekli, Kalocsai Nagycsaládosok, Kinyó Zsolt, Király Virágkertészet, Kiss Józsefné Julika (őstermelő), Korona Pizzéria, Kothencz Mária, Kovács László (fazekas), Köteles István, Krisztina fehérnemű, Látó Zsolt, Márti Fodrászat, Matos Zoltánné (halászlé), Medgyes kulcsmásoló, Mediterrán Szolárium, Méhész- és Edénybolt, Memoár Divat, Meszes Beach, Oázis hamburger, Pálinkás Magdolna, Passió Bizsu bolt, Petróczki Mónika, Reál Papírbolt, Seky Pékség, Som-Vár Kft., Sörfaló Drinkbár, Sza-lontai Cukrászda, Tóth Nikolett No-Va fodrászat, Tóthné Szabó Andrea, Törökné Antóni Mariann, Tropic Sun Szolárium, Vasudvar, Vörös Henrik (órás), Vörös Józsefné (masszőr), Zenner, Zsáki Zöldség.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás