Hosszú hónapok kemény munkája ért révbe

Juca néni csárdája: úgy nyitott újra, ahogyan régen szerettük

2018.02.16 12:15    |    -sist-  

December első napján nem csak az év utolsó hónapja, de a tágabb értelemben vett kalocsai vendéglátás történetében is egy új fejezet kezdődött, ismét megnyílt ugyanis többéves alkalomszerű nyitva tartás és hosszú csendek után a Juca néni csárdája. A meszesi Duna-part emblematikus vendéglátóhelye és rendezvényhelyszíne teljesen felfrissült, mintha tegnap épült volna – holott lényegében semmi nem változott odabenn, és mégis, szinte minden. A tulajdonos koncepciója a régi értékek és mindaz, ami a Juca védjegyévé vált, megtartása volt, ötvözve ezt azzal az igénnyel, hogy a XXI. század vendégének kívánságai sem tudjanak kifogni a csárdán.

Nyár közepén írtunk utoljára arról, hogy a komplexum üzemeltetéséért felelős Duna Party Kft. tulajdonos-ügyvezetője nagy elánnal kezdett bele a szerkezetileg jó állapotú, műszaki tartalom tekintetében komoly beruházásokat igénylő Juca néni csárdájának felújításába. Akkor a megnyitás időpontjáról óvatosan nyilatkozott Szász Annamária, azonban december 1-jén annál nagyobb örömmel fogadta az ünnepélyes megnyitóra meghívottakat.

juca4_450
 

– Nagyon sok munkát tett ebbe úgy a családunk minden tagja, mint azok, akik ezen és itt dolgoztak, dolgoznak. Körbejártuk az összes hatóságot, megvan minden engedélyünk, a konyhafelszerelést is sikerült az erőnkből telő legkorszerűbb állapotba hozni. Nyilván apró finomításokra szükség lesz, de mostanra összeállt az elmúlt hét-nyolc hónap gyümölcse – meséli Szász Annamária a csárda arculatát illetően valóban korhű berendezési tárgyak között, azonban a kiszolgálópult szemmel láthatóan jócskán nagyobb lett elődjénél. A tulajdonos is rámutatott, hogy ez valóban látványos változás az enteriőrt tekintve, azonban a bútorok, a falak, a képek, a kiállított tárgyak mind hűen idézik annak a legendás Juca néni csárdájának a hangulatát.

juca1_450
 

– A régi stílust maximálisan meg szerettem volna tartani. Amin változtatni kellett a kor szellemében, hogy nagyobb tereket kellett létrehozni a korábban jellemző kisebb, elaprózottabbak helyett. Ez főképp a csárdában adott feladatot, a pajta esetében ilyen gondunk nem volt, hiszen az egy hatalmas összefüggő terület, ahol igazából a műszaki tartalommal voltak teendőink, mint a lámpák, vagy éppen a vizes-blokkok korszerűsítése – folytatja az üzletasszony, aki reméli, hogy minél nagyobb kihasználtsággal és forgalommal fognak tudni üzemelni. Az már az első, a Juca felújításáról szóló sajtómegjelenések után egyértelművé vált számára, hogy várt esemény lesz a nyitásuk és sokakat érdekel az épület jövője. Mostanra tehát saját legénységgel, napi menüvel és régi-új étlappal, na meg persze a jól ismert rendezvényterekkel várja a betérőket a Juca néni csárdája.

juca2_450
 

– Jelenleg kilenc fő alkalmazotti létszámmal dolgozunk, és az étlapra a jól ismert, hagyományos, paprikás fogások mellett a paleo, illetve a gluténmentes étkek is helyet kaptak. A magyaros jelleg ettől függetlenül nem veszett el, gondolva itt a meszesi pontyhalászlére, vagy éppen a harcsahalászlére – mutat rá a Duna Party Kft. ügyvezető-tulajdonosa, majd a konyhafőnökének adta át a szót, aki az étlap kínálatáról beszélt átfogóbban.

– Nagy felelősség volt a kínálatot összeállítani, és folyamatos felelősség lesz az itt korábban megszokott minőség biztosítása is – mondja Kovács Miklós konyhafőnök, példaként említve az egyszemélyes, egészben sült csülköt, amelyet sült krumplival kínálnak, vagy éppen a füstölt csülökkel készült babgulyást. Felhívta emellett a figyelmet arra is, hogy úgynevezett szuvidálással készítenek egyes fogásokat annak érdekében, hogy az alapanyagok minél gazdagabb ízvilágot őrizve kerülhessenek a vendég asztalára.

juca3_450
 

– Tudtom szerint máshol a városban nem főznek így. Ez azt jelenti, hogy az elkészített ételt vákumzacskóba zárjuk, és egy 60 Celsius foknál nem magasabb hőmérsékletű, tehát forráspont alatti vízbe tesszük. Ebben 6-8-12 óra alatt melegszik át az étel, lassan melegedve át, jobban megőrizve annak ízvilágát – ismerteti az eljárást Kovács Miklós, ezúton is invitálva Önt, hogy kóstolja meg személyesen mindazt, amiről eddig beszélt (saját kedvence a ropogósra sült, párolt lilakáposztával, rozmaringgal kínált kacsacomb).



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás