14 új ülnök kap négy évre szóló megbízást

Elindult a bírósági ülnökök jelölése

2015.03.16 08:41    |    -r-s  

A múlt hétvégén elindult a bírósági ülnökök megválasztásának időszaka, amelyet a köztársasági elnök március 7-e és április 30-a közé tűzött ki. Ha Ön is pályázna a Kalocsán összesen 14 cím egyikére, április 1-jéig van ideje meggyőzni egy magánszemélyt, vagy társadalmi szervezetet (pedagógusok esetében tantestületeket), hogy jelölje. Ezek után a kalocsai képviselő-testület hozza meg a végső döntést. A munka csak egy ponton hasonlít az amerikai filmekből ismerős esküdti szerepre: az állam állja a kieső munkaidőért járó fizetés összegét, a közalkalmazotti béreknek megfelelően. A tizennégyek között lesznek tanárok is – ők a fiatalkorúak ügyében döntenek majd.

– A kalocsa.hu-n közzé fogunk tenni ezzel kapcsolatosan egy felhívást, amiben lesz egy jelölő és egy elfogadó nyomtatvány, valamint egy rövid tájékoztató – hirdette ki múlt heti sajtótájékoztatóján dr. Kiss Csaba. Kalocsa város jegyzője hangsúlyozta, hogy a három dokumentum mindegyikére szüksége lesz a jelölteknek. Először is figyelmesen el kell olvasni az ismertető anyagot, ha szabályos jelölést akarnak. Aztán a jelölő lapot már annak kell kitölteni, aki ajánlani akar. Az elfogadó lapra pedig megint csak a jelöltnek van szüksége – ezen nyilatkozik ugyanis arról, hogy vállalja az ülnöki jelölést, és erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű.

– Ülnök csak 30. életévét betöltött, természetesen büntetlen előéletű személy lehet, akit bárki jelölhet, magánszemélyek és társadalmi szervezetek is, kivéve a pártok – magyarázta tájékoztatóján Kiss Csaba, hozzátéve, hogy a törvényi feltételek között szerepelnek még egyéb kitételek is: a jelölt nem állhat cselekvőképességet érintő gondnokság, vagy támogatott döntéshozatal, illetve közügyektől való eltiltás hatálya alatt. Ha minden fentebb írt körülmény stimmel, érvényes a jelölés, amelynek dokumentációját április 1-jéig kell eljuttatni a polgármesteri titkárságra – ezt követően kell a képviselő-testületeknek szavazni a jelölt személyekről, legkésőbb április 30-ig. A több képviselő-testület a kalocsain kívül további három, nemzetiségi önkormányzatot jelent – ők is döntenek arról, hogy kiket választanak meg ülnöknek a Kalocsai Járásbíróságra.

Az ítélkezésben aztán négyéves ciklusban szerepet vállaló, 10 ülnök mellett szavaznak négy pedagógusról is, akik a fiatalkorúak büntető ügyében járnak majd el, és őket nem is jelölheti (szinte) akárki: csakis a Kalocsai Járásbíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei. Az ülnöki szerep egyébként csak bizonyos bírósági eljárások során szükséges; akkor, amikor nem csak a bíró jár el, hanem egy bírói tanács, vagyis egy hivatásos bíró és két ülnök. Utóbbiaknak ebben a tanácsban ugyanolyan jogai vannak, mint a bírónak, akivel konkrétan együtt döntik el, hogy „bűnös, vagy nem bűnös, és hogy mennyi” – summázta az ülnöki munkát a kalocsai jegyző.

– Ezért a munkáért egyébként díjazás jár. Aki ilyen közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban van, az az annak megfelelő összeget fogja kapni. Ez ugye a kieső munkaidőre járó átlagkereset, amúgy pedig a kezdő bírói fizetés egy napra eső összegének 25 százaléka jár a bírósági ülnököknek – vázolta Kiss Csaba, hozzátéve, hogy a jelöltek mennyiségével sosem volt baj. Mindig sokszoros a túljelentkezés az ülnöki székekért.

 

 


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás