Tanulmányi kirándulás nyertes pályázat jóvoltából

2015.03.06 09:42   

A Belvárosi iskola tanulói a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének nyertes pályázatával tanulmányi kiránduláson vehettek részt 2015. február 22-én. Póli Matilda és Szabó Zója 8.a osztályos tanulók a következőt írták a vasárnapi eseményekről:

„Korán reggel indultunk. Eleinte még kissé álmosan, de lelkesen néztünk elébe ennek a nagyszerű napnak. Első úti célunk a Pesti Színház volt. Megtekintettük Kipling A dzsungel könyve című zenés játékot. Maugli életét követhettük végig, sok dallal fűszerezve. A színészek mély beleéléssel nagyszerűen alakították az általuk játszott szerepeket. Nekünk, személy szerint Maugli, Balu és Sír Kán tetszett a legjobban. Rengeteg humor volt benne, de érzelmes jelenetekből sem volt hiány. Szerencsések voltunk, mert a zeneszerzővel, Dés Lászlóval is találkoztunk és aláírást is szereztünk tőle.

 

tanulmanyi_451

 

A két és fél órás előadás után elindultunk Érdre, a Magyar Földrajzi Múzeumba. Földrajztudósokról, életükről, expedícióikról olvashattunk és láttunk kiállítást. Érdekes állatok és naplórészletek is megtalálhatóak voltak a kiállítás gyűjteményében. Földrajztanárunktól kaptunk egy feladatsort, melyben kérdésekre kellett megtalálni a válaszokat a múzeum termeiben. Nagyon izgalmas és érdekes feladatok voltak.

Ezután a Csodák Palotája felé vettük az irányt. Itt szintén kaptunk feladatokat a fizika világából. Tíz kérdésre kellett választ találnunk. Sok érdekes bemutatót láttunk a fizika törvényeiről. Egy félórás előadást is láttunk Élő hangszer és más fizikus titkok címmel. Ezután egy órás felfedezőútra indulhattunk a „csodák palotájában”.

 

tanulmanyi_kirandulas_450

 

Nagyon tetszett a kirándulás. Köszönjük Tóth Annamária és Baksáné Tamás Gizella tanárnőknek, hogy megszervezték számunkra a programokat, Varjúné Urbaniczki Edit és Szabadi Adrienn tanárnőknek, hogy színesebbé tették a kirándulást.”

A projekt keretében ezen kívül versenyfelkészítésen és tehetségfejlesztő tevékenységekben vehetnek részt a tanulók. A következő program egy előzetes ismereteket feldolgozó tanórán kívüli tevékenység lesz, mely egy kétnapos budapesti kirándulást tartalmaz.

 


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás