Díjazták az Emlékdolgozatokat

2014.11.21 10:37    |    Dr. Kovács György ny. mk. ezredes  

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre az I. világháború kezdetének 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozata keretében pályázatot hirdetett meg történelmi Emlékdolgozat írásra az I. világháború eseményeiről, kiemelten a magyar katonákat érintő hadműveletekről, Kalocsa járás általános és középiskoláinak 6-12. osztályos tanulói részére.

emlekdolgozat_450

Az eredményhirdetés és a díjak átadása a november 7-én tartott Hadtörténeti megemlékezést követően volt.

A dolgozatok tartalmilag magas színvonalon készültek, köztük eltéréseket csak formai tekintetben találtak a bírálók, ami nem a történelmi ismeretek különbözőségét tükrözték, ezért rangsort nem állítottunk fel, így valamennyi dolgozatíró azonos díjat vehetett át, azaz egy emléklapot és egy emlékplakettet. A részt vevő tanintézetek pedig díszes vázát és emléklapot kaptak köszönetként a közreműködésükért.

A továbbiakban ismertetjük a dolgozatírásban részt vevők és egyben díjakat kiérdemeltek névjegyzékét.

Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola: Heck László 7. o. tanuló (felkészítő tanár: Heckné Hurtony Monika), Koller Kinga 8. o. (fel-készítő tanár: Farkasné Faragó Mária).

emlekdolgozat2_300

 

Kalocsai Eperföldi Általános Iskola: Fekete Dániel, Jagicza Marcell, Ruzsinkó Zsolt 8/b. o. (felkészítő tanár: Gillichné Fejes Zsuzsa)

Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI: Cseri Dávid Levente, Horváth Erik, Jakab Andrea, Török Zsolt 8. o., Tupcsia Balázs, Kökény Zoltán 9. o. (felkészítő tanár: Barnáné Nagy Angéla).

Kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium: Vukszánovics Erik 10/c. o. (felkészítő tanár: Jungert Péter)

Kalocsai Szent István Gimnázium: Pecznyik Soma, Ruzsinkó Márk 9/c., Guzsván Dorina, Katona Réka 10/b. o. (felkészítő tanár: Bedő Lénárd), Pajtás Laura, Püski Bianka 12/b o. (felkészítő tanár: dr. Magóné Tóth Gyöngyi).

A „Kalocsai Légvédelmi Katonákkal az I. világháború nyomában” elnevezésű rendezvénysorozat szervezői gratulálnak a dolgozatot író tanulóknak és köszönetüket fejezik ki a közreműködő tanároknak.

emlekdolgozat3_450

 

 


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás