Ismerjük meg!

Dr. Mészáros István, az új általános helynök

2010.08.27 21:15    |    V.I.  

Az elmúlt hét végén, a kalocsai Főszékesegyház búcsúmiséjén iktatták be általános helynöki hivatalába dr. Mészáros Istvánt, korábbi érseki irodaigazgatót, aki augusztus 15-én a hitvallás letétele után esküvel erősítette meg új feladatának hűséges végzését. Amióta dr. Mészáros István az érseki városban szolgál, sokszor hallhattunk és olvashattunk már róla, de láthattuk a televízió képernyőjén is: beszélt a főegyházmegyét, a kalocsai érsekséget, vagy a főutcai Szent István Templomot (melynek igazgatói posztját is betölti) érintő eseményekről. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye újonnan kinevezett általános helynökéről azonban biztosan kevesen tudják, hogy rendkívül közvetlen ember, aki középiskolás korban azt is fontolgatta, hogy erdőmérnöki pályára lép, és örömmel emlékszik vissza arra a jó keresztény nevelésre, melyet családjától kapott.

 

meszaros_istvan_339

 

Előre is elnézést kérek olvasóinktól, hiszen egy magas egyházi pozícióban lévő személlyel készült interjúban szokás bizonyos formulákat betartani, Istvánnal azonban régebb óta ismerjük egymást, így beszélgetésünk sem lenne hiteles, ha a zsáner által követelt, kimért hangvételhez ragaszkodtunk volna. Ismerjék hát meg Dr. Mészáros Istvánt!

Ugyan már hetekkel ezelőtt szóba került, hogy közelebbről is bemutatunk az olvasóknak; most történt valami az életedben, ami különösen aktuálissá teszi ezt a beszélgetést…

– Igen, a Főszékesegyház búcsúmiséje volt, melyet a főpásztor dr. Bábel Balázs, kalocsai érsek – a szerk.) mutatott be. Külön öröm számomra, hogy itthon voltak a kispapok, és szép számmal jelentek meg a hívek is. Mindig meghatódom a székesegyházban, hiszen a papságom is onnan ered, ott szenteltek pappá, és most, öt év elteltével ismét a főpásztorom előtt ígértem meg esküvel, hogy új hivatalomat és az ezzel járó feladatokat legjobb tudásom szerint, és hűséggel fogom ellátni. Örültem neki, hogy a szentmisén sokan velem imádkoztak és támogatásukról biztosítottak.

Szólnál egy pár szót az előtted álló új feladatokról?

 

meszaros_helynok_360– A helynök a megyéspüspököt rendes helyettesi hatalommal segíti feladatainak ellátásában, tehát én érsek urat, a főegyházmegye szolgálatában. Feladatom, hogy rendes helyettesi hatalommal segítsem az ő feladatainak ellátását a főegyházmegyében. Mivel sokszor nem csak a jó, hanem a nehezebb vagy a mindig nagyobb odafigyelést igénylő személyi ügyekben kell eljárni, a korábbihoz képest nagyobb felelősség nehezedik rám; bízom benne, hogy fiatal korom nem lesz gátja annak, hogy okosan végezzem, amit rám bíztak. Egyfelől kihívásként tekintek a teendőimre, másfelől, a főpásztor melletti korábbi megbízatásaimon keresztül volt szerencsém megismerkedni a rám váró feladatokkal.

 

 

Érdekes, hogy az elmondottak alapján valamennyien azt hinnénk, hogy egy ilyen pozícióba csak idősebb korban kerülhetnek papok. Téged azonban öt évvel felszentelésed után méltónak tartottak erre: mit jelent ez a bizalom számodra?

– Való igaz, ha csak az elődömre, Farkas László nagyprépost úrra gondolok, aki 60 éves volt, mikor általános helynök lett és 75 éves koráig látta el megbízatását. A jog egy minimum korhatárt állít, ez a betöltött harminc év. Ehhez képest én valóban fiatalon, 34 évesen kaptam ezt a megbízatást. Érsek úr az idei évvel legközvetlenebb munkatársai közé fiatalabbakat állított. Ennek oka is volt, hiszen, ha a teherbírásra és a munkatempóra gondolunk, talán most vagyunk életünk azon szakaszában, amikor a legtöbbet tudunk és szeretnénk is teljesíteni. Én is ezt akarom tenni.

Amikor az ember egy életcélt, hivatást választ, bizonyosan van valami, ami motiválja és irányítja. Téged mi vezérelt ezen az úton?

– Hálával gondolok szüleimre és nagyszüleimre, tőlük hiteles keresztény életet láttam. Nem beszélve a hittanórákról, a plébániámról, ahol a fiatal lelkipásztorokon olyasvalamit láttam meg, ami elgondolkodtatott. Azt éreztem, hogy „ezt én is meg tudnám és szeretném is csinálni”. Akkor, gyerekfejjel kezdtem gondolkodni a papi hivatáson. Később persze megfordult a fejemben, hogy orvos legyek, vagy az, hogy erdészi, erdőmérnöki pályára lépjek, hiszen Sopronban olyan tanáraim voltak, akikre igazi példaképként tekinthettem. Azonban ahogyan egyre közelebb kerültem a hittanon, ifjúsági csoportokon, ministráláson keresztül a papság gondolatához, egy hivatástisztázó lelkigyakorlat után szabadon válaszoltam igennel, és kértem a felvételem a papnövendékek közé.

Hogyan valósult meg mindez?

– Érettségi után, bár mehettem volna az Erdészeti- és Faipari Egyetemre is, amit egyébként sokan vártak tőlem, végül a Szemináriumba jelentkeztem. Másodév után az elöljárók Rómába küldtek ösztöndíjjal a Gergely Egyetemre, ahol jezsuiták tanítottak. Én olyan szellemiséget kaptam tőlük, amiért hálás vagyok a Jóistennek, az pedig ajándék, hogy Kalocsán is a Jezsuita templomban, és a jezsuiták egykori lelkészségén lakom, illetőleg teljesíthetek szolgálatot.

Mi történt a római évek után?

– Rómából hazatérve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetében szereztem doktori fokozatot Budapesten, ahol dr. Erdő Péter bíboros úr is a tanárom volt. Különös örömmel töltött el, hogy a doktorrá avatásomon – Bábel érsek úron kívül – ő is jelen volt. Ezután, 29 évesen szentelt érsek úr pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye javára, hatod-magammal együtt.

Említetted, mennyire fontos szerepet játszott életpályád alakulásában a neveltetésed. Hogyan fogadták a családodban és a baráti körödben a kinevezésed hírét?

– Természetesen örültek és végtelenül büszkék voltak rám, de talán, ha lehet ezt mondani, mindenki, aki az életemben tanítóként, nevelőként részt vett, hasonlóképp érez. Nyilván fontos szerepet játszott ebben a saját szorgalmam is, a tanulás, az egyetem, nem is beszélve a főpásztor bizalmáról. De ugyanakkora segítség volt számomra az a tudat, hogy mennyien támogatnak, szeretnek, vagy imádkoznak értem.

Fiatalon kerültél egy igazán felelősségteljes pozícióba, és bizonyosan komoly munka áll előtted. Ugyan a papi hivatás nem klasszikus értelemben vett munka, amit motorikusan végezhet, vagy bármikor „eldobhat” az ember, mégis kell, hogy legyen valami, ami folyamatosan „mozgásban tart”. Mi ez az erő, mi az a szellem, ami Téged előrehajt?

– Mindannyian, akik pappá szentelődünk, jelmondatot szoktunk választani magunknak. Ebben benne foglaltatik a reményünk és a céljaink is. Én öt évvel ezelőtt Szent Páltól választottam az alábbi mondatot: Caritas Christi urget nos; Krisztus szeretete sürget minket. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy, ha lehet ezt mondani, nagyobb „fordulat-számon” élő ember vagyok. Nem szeretem a tétlenséget, semmilyen formában. Ennek a szellemében szeretném a mostani munkaköröm folytatni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha valamihez lehetőséget, képességet kapunk, azt kamatoztassuk. Ezzel leszek én is javára Krisztus egyházának, és mindazoknak, akik számára ezt a hivatalt ellátom. Ezt szeretném tenni.

Szebb gondolatok mentén talán nem is zárhattuk volna a beszélgetést. Dr. Mészáros István, a jó tanuló, a lelkes munkatárs és lelkipásztor, a 34 éves általános helynök további szolgálatához pedig ezúton is kívánunk sok erőt és jó egészséget!


Kalocsai hírek

A lakosság segítségét kérik

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

A rendőrség keresi ezt a fiút – a lakosság segítségét kérik

Eltűnt fiú megtalálásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség. A 17 éves Baranyi Attila a...

„Az élő kultúra előfeltétele az emberi közösség”

A Tomori Pál Főiskola a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva tartotta hagyományos újévi rendezvényét...

Paprika mintabolt nyílt

Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti hétfőn nyílt meg a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. Mintaboltja...

Átszervezés alatt a tájmúzeum

Egy kormányintézkedés nyomán a jövőben az ország múzeumai nem a megyei önkormányzatok irányítása alá...

Péteri Zsolt

    Fájdalommal búcsúzik a Kalocsai SE egy nagyszerű játékostól, szakosztályvezetőtől. Hosszan...

ÍZEK BIRODALMA

  Bácskai húslevesHozzávalók: egy fél csirke, egy csomó leveszöldség, egy kisebb fej vöröshagyma,...

„Készek arra, hogy belépjenek a felnőttek közé”

Január 13-án a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény aulájában rendezte meg a Szent István Gimnázium a...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

Mi lesz a sorsa a Szent István úti fasornak?

Nyugodtan mondható, hogy a város „főutcaként” becézett Szent István király útján 1891...

Az adóellenőrök is érdeklődnek a nem hagyományos gyógyászat iránt

Az eddig kevésbé ellenőrzött területeket célzó ellenőrzéseknek újabb állomásaként a közelmúltban a...

Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült

A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...

ÍZEK BIRODALMA

  Gombás korhelylevesHozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú...

KÖZLEMÉNY

Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a 2010. évben támogatást kapott egyetemi és főiskolai...

A fánk története

Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette...

Szex, drog, rock and roll – mindenről őszintén a KEF előadásain

Múlt héten dr. Csábi Péter pszichiáter előadásával, szülői fórummal kezdte meg áprilisig tartó...

Bélyeg Kalocsáról

Tavaly ősszel írtunk arról, hogy a város támogatást és otthont ad a Kalocsán megrendezendő Hunfila...

Emelnek, de nem annyit

Az elmúlt vasárnap délelőtt került sor Kalocsán, a Szent István Gimnázium Dísztermében a Kalocsa és...

Átrajzolhatja társadalmunkat az új közoktatási törvény

Megjelent a Magyar Közlönyben a csaknem 100 oldalas új köznevelési törvény, amely lejjebb szállítja...

Gyenge forint mellett Kalocsa ideális úti cél lehet

Miközben a gyenge forint következtében városunk és a környék is egyre vonzóbb úti cél lehet a...

Az ország legjobb felsőoktatási intézményei közt

A Felvi minden évben elkészíti Magyarország felsőoktatási intézményeinek rangsorát, és a 2011-es...

Németh Dávid a hazai baristák élvonalában

A kalocsai Németh Dávid nevével nem először találkoznak olvasóink. Ő az a fiatalember, aki a modern...

Kalocsa lesz Bács-Kiskun 11 járásának egyike

Az Országgyűlés nemrégiben név szerinti szavazással fogadta el az Új Önkormányzati törvényt. Ezt...

A nagy átverés – csalás és ámítás előfizetőknek

Először az egyik, másik, majd a sokadik olvasónk juttatta el fölháborodottan lapunkhoz azt a...

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán

Hűtlen kezelés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Bács-Kiskun Megyei...

Megemlékezés a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról

69 évvel ezelőtt, a január 12-én kezdődő urivi áttöréssel kezdődött a rosszul felszerelt, harcokban...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

 Január 23. hétfő 14 óra: A Magyar Kultúra Napja tiszteletére „Szép Magyar Beszéd”...

Múlt héten a vádirat ismertetésével folytatódott Szakál és Borbély pere

Nem tett vallomást Szakál Tibor és Borbély Gábor, akik csalás és okirat-hamisítás miatt álltak múlt...

A boldogság keresése

Anyagias világunk szakadatlanul keresi a boldogságot. De úgy látszik, minél több tudásra teszünk...

Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől

Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Vízkereszt

A kalocsai Szent István templomban január 8-án a reggel fél nyolckor, illetve a délután öt órakor...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

2500 látogatót várnak az előadásokra

  Ha a felsőoktatási rendszerhez hasonlítjuk (és miért ne tennénk?), akkor az alapképzés utolsó...

Rátkai László

 1949-2012Gyakran emlegetjük, de most nagyon fájó tartalmat kapott a mondat: a remény hal meg...

Emelkedett a minimálbér, stagnál a támogatások összege

Az új év egyedül a minimálbéren foglalkoztatottak esetében hozott alig érezhető pozitív változást,...

Tisztelt Ingatlan Tulajdonos (bérlő, használó)

Felhívjuk figyelmét, hogy a Kalocsa város önkormányzat 10/2001. (VII. 27.) ör. számú, „a...

Az év kutatóhelye a Főegyházmegyei Levéltár

Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek 2010. október 19-én, a hajósi érseki kastélyban rendezett...

Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme

Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Rendelet tervezetet készítettek a városvédők

A Kalocsai Városvédő Egyesület 2010-ben állattartási rendelet-tervezet megalkotására vállalkozott,...

A nukleáris hatóság szerint a paksi atomerőmű megfelelt a stresszteszten

A paksi atomerőmű biztonságos, semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség – állapította meg...

Változó menetrendek, rövidebb menetidők

A tavaly decemberben bevezetett módosítások után néhány napon belül újabb változások lesznek a Bács...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Dél-alföldi régióhoz tartoznak majd a kalocsai betegek

Akár véglegesnek is tekinthető az a döntés, amely a kórházi ellátás tekintetében sajátos földrajzi...

A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata, hogy következetes ellenőrzési tevékenységével...

Az év orvosa lehet az idén 50 éve praktizáló kalocsai orvos

Fél évszázada a pályán, és most közönségszavazáson is elismerhetik a munkáját: dr. Réfy Miklós...

Új szakmai vezető a háziorvosok élén

A köztiszteletnek és -szeretetnek örvendő dr. Szabó János főorvos hosszú éveken át volt a kalocsai...

Háromhavi pótlék a betegágy mellett dolgozóknak

A késedelmes, kétszeri utalás miatt nem karácsony előtt, hanem december utolsó napjaiban fizették ki...

2012 első kalocsai babája

Hol volt, hol nem volt, készülődött a világra egy parányi ember, aki a karácsony meglepő és érdekes...

Újabb kerékpárút került átadásra

Kalocsa Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program...

Ködösítés helyett a tényekről

December 16-án „Nem hagyjuk, hogy belénk gázoljanak…” címmel, „Válasz a...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Meddig lesz még zárva a székesegyház?

Tavaly karácsonykor a kalocsai főszékesegyházból közvetítette az éjféli misét a Magyar Televízió....

Új, előnyösebb biztosítás az önkormányzati vagyonra

Miután az önkormányzat a tulajdonában lévő vagyontárgyakra az Allianz Hungaria Biztosítóval fennálló...

Kalocsai látogatás Doberdóban

  Az I. világháború véres csatáinak színhelyére, az Isonzo folyó mellett fekvő Doberdóba látogattak...

Megállították az adósság emelkedését

Míg a korábbi években a nyilvánosság egyetlen alkalommal sem kapott részletes, pontos, számokban is...

Megszüntették a betöltetlen álláshelyeket

A 2012. évi költségvetés tervezésekor már azokkal az új létszámadatokkal tudnak dolgozni, amelyeket...

A rosszindulatú híresztelésnek nincs alapja

Ha ilyen eset előfordult volna, már nem lenne a munkatársa – mondta a polgármesterA 2011. év...

Pataji évfordulók 2012-ben

A teljesség igénye nélkül e cikkel szeretnénk feleleveníteni néhány nevezetesebb kerek évfordulót...

„Én ültettem, de a növekedést Isten adta.”

   (1Kor 3,6)Kevesen tudják, hogy az óesztendő utolsó napjaiban a Települési Önkormányzatok Országos...

Árokba esett lovat mentettek Foktőn

Vízelvezető árokba esett ló okozott csődületet Foktőn múlt év végén. A ló jól van, a tulajdonosa...

Mintha mindenki Agrár Széchenyi Kártyát akarna

A Széchenyi Program új hitelkonstrukcióját, az Agrár Széchenyi Kártyát sosem látott érdeklődés...

Átszervezés miatt hosszabbították a megbízást

Már korábban tervezték, hogy a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében az Oktatási...

Olvasói levelek a decemberben változott Volán menetrenddel kapcsolatban

Több telefonhívást és levelet kapott szerkesztőségünk, melyben olvasóink kifogásolják a december...

Húszról kétmillióra csökkent a KalocsaKom bérleti díja

A képviselő-testület döntése nyomán a korábbi 20 millióról 2 millió forintra csökkentették a...

Bezárták a kalocsai börtön vegyesboltját

A Kalocsai Fegyház és Börtönben lévő vegyesbolt üzemeltetőjével azonnali hatállyal felmondták a...

Kölcsönt adott az önkormányzat a kórháznak

A kórház likviditási gondjainak enyhítése érdekében régi gyakorlat volt a városban, hogy az...

Minden eddiginél több adomány

Már hagyománnyá vált az Adventi Forgatag keretében szervezett gyűjtés, hogy örömet szerezzenek...

Megemlékezés a doni katasztrófáról

Megemlékezés és kiállítás lesz a II. Magyar Hadserek doni katasztrófájának évfordulójához...

Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt

Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...

ADÓ SZAKMAI NAP

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete tisztelettel meghívja önt és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Egyes szakaszokon kilátszik a fél Vajas-meder

Az elmúlt csapadékszegény időszak rekord alacsony vízszintet okozott a Dunán, és régen nem látott...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Öt önkormányzati ingatlanra jelzálogjogot jegyeztet be az OTP

Régen vége annak az időnek, amikor az önkormányzatok az államtól befolyó támogatást...

Elkészült a Haynald Városfejlesztési Terv

„Kalocsa megújul” – áll a sajtószoba hátterét alkotó molinón az új...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Tarka mézes sütemény

Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál porcukor, 4 evőkanál langyos méz, 5 dkg vaj, 45 dkg liszt, 5 + 2...

Köszönet a kutyusok nevében

A kalocsai Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy javítson a...

Újabb szerződést vizsgál külső szakértő

Múlt héten szerdán újabb sajtótájékoztatóra került sor a városházán, melyen Dávid Edit sajtóreferens...

Még mindig sok az ittas vezető

Ismét aktívabban figyeltek a szabálytalanságokra a kalocsai rendőrök, akik Tóth Zoltán, a...

Gyűjtőutakat alakítanak ki

Belső tehermentesítő, úgynevezett gyűjtőutak kialakítását tervezi a városi önkormányzat. A...

Török Ferenc polgármester újévi köszöntője

Kedves Kalocsaiak! Bízom benne, hogy az elmúlt napokban családjuk, szeretteik körében mindenki...

Újabb rangos díj a kalocsai tetőfedő-mesternek

Eredményes év áll Filus Róbert kalocsai ácsmester, tetőfedő mögött. Lapunk ez évben kétszer is...

A rokkanttelepi iskola

Elfeledett emlékeink címmel szeretnék új sorozatot útjára indítani. Olyan épületek, intézmények,...

GAZDIT KERESÜNK

Folyamatosan vannak gazdira váró kutyusok a kalocsai menhelyen. Ha valaki szeretne örökbe fogadni...

Elkelt Hamilton kalocsai mintás Forma 1-es overallja

501.115 Ft-ért kelt el az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton dedikált és viselt...

Könnyen puhuló mézessütemény

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg vaj, 10 dkg méz, 1 egész tojás és egynek...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

Gyógyszertári ügyeleti rend

Január 30 – február 5-ig: ARANY KÍGYÓ Gyógyszertár, Kalocsa, Széchenyi út 8., Telefon:...

Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai

 Kalocsa:- 1 fő üzemfenntartási vezető- 1 fő épületgépészeti eladó- 15 fő piacszervező –...

Elismerés a támogatóknak

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...

Dobogóra állhattak az országoson is

Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás