www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Ismerjük meg!

Dr. Mészáros István, az új általános helynök

2010.08.27 21:15 | V.I.

Az elmúlt hét végén, a kalocsai Főszékesegyház búcsúmiséjén iktatták be általános helynöki hivatalába dr. Mészáros Istvánt, korábbi érseki irodaigazgatót, aki augusztus 15-én a hitvallás letétele után esküvel erősítette meg új feladatának hűséges végzését. Amióta dr. Mészáros István az érseki városban szolgál, sokszor hallhattunk és olvashattunk már róla, de láthattuk a televízió képernyőjén is: beszélt a főegyházmegyét, a kalocsai érsekséget, vagy a főutcai Szent István Templomot (melynek igazgatói posztját is betölti) érintő eseményekről. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye újonnan kinevezett általános helynökéről azonban biztosan kevesen tudják, hogy rendkívül közvetlen ember, aki középiskolás korban azt is fontolgatta, hogy erdőmérnöki pályára lép, és örömmel emlékszik vissza arra a jó keresztény nevelésre, melyet családjától kapott.

Előre is elnézést kérek olvasóinktól, hiszen egy magas egyházi pozícióban lévő személlyel készült interjúban szokás bizonyos formulákat betartani, Istvánnal azonban régebb óta ismerjük egymást, így beszélgetésünk sem lenne hiteles, ha a zsáner által követelt, kimért hangvételhez ragaszkodtunk volna. Ismerjék hát meg Dr. Mészáros Istvánt!

– Ugyan már hetekkel ezelőtt szóba került, hogy közelebbről is bemutatunk az olvasóknak; most történt valami az életedben, ami különösen aktuálissá teszi ezt a beszélgetést…

– Igen, a Főszékesegyház búcsúmiséje volt, melyet a főpásztor dr. Bábel Balázs, kalocsai érsek – a szerk.) mutatott be. Külön öröm számomra, hogy itthon voltak a kispapok, és szép számmal jelentek meg a hívek is. Mindig meghatódom a székesegyházban, hiszen a papságom is onnan ered, ott szenteltek pappá, és most, öt év elteltével ismét a főpásztorom előtt ígértem meg esküvel, hogy új hivatalomat és az ezzel járó feladatokat legjobb tudásom szerint, és hűséggel fogom ellátni. Örültem neki, hogy a szentmisén sokan velem imádkoztak és támogatásukról biztosítottak.

– Szólnál egy pár szót az előtted álló új feladatokról?

meszaros_helynok_360 – A helynök a megyéspüspököt rendes helyettesi hatalommal segíti feladatainak ellátásában, tehát én érsek urat, a főegyházmegye szolgálatában. Feladatom, hogy rendes helyettesi hatalommal segítsem az ő feladatainak ellátását a főegyházmegyében. Mivel sokszor nem csak a jó, hanem a nehezebb vagy a mindig nagyobb odafigyelést igénylő személyi ügyekben kell eljárni, a korábbihoz képest nagyobb felelősség nehezedik rám; bízom benne, hogy fiatal korom nem lesz gátja annak, hogy okosan végezzem, amit rám bíztak. Egyfelől kihívásként tekintek a teendőimre, másfelől, a főpásztor melletti korábbi megbízatásaimon keresztül volt szerencsém megismerkedni a rám váró feladatokkal.

– Érdekes, hogy az elmondottak alapján valamennyien azt hinnénk, hogy egy ilyen pozícióba csak idősebb korban kerülhetnek papok. Téged azonban öt évvel felszentelésed után méltónak tartottak erre: mit jelent ez a bizalom számodra?

– Való igaz, ha csak az elődömre, Farkas László nagyprépost úrra gondolok, aki 60 éves volt, mikor általános helynök lett és 75 éves koráig látta el megbízatását. A jog egy minimum korhatárt állít, ez a betöltött harminc év. Ehhez képest én valóban fiatalon, 34 évesen kaptam ezt a megbízatást. Érsek úr az idei évvel legközvetlenebb munkatársai közé fiatalabbakat állított. Ennek oka is volt, hiszen, ha a teherbírásra és a munkatempóra gondolunk, talán most vagyunk életünk azon szakaszában, amikor a legtöbbet tudunk és szeretnénk is teljesíteni. Én is ezt akarom tenni.

– Amikor az ember egy életcélt, hivatást választ, bizonyosan van valami, ami motiválja és irányítja. Téged mi vezérelt ezen az úton?

– Hálával gondolok szüleimre és nagyszüleimre, tőlük hiteles keresztény életet láttam. Nem beszélve a hittanórákról, a plébániámról, ahol a fiatal lelkipásztorokon olyasvalamit láttam meg, ami elgondolkodtatott. Azt éreztem, hogy „ezt én is meg tudnám és szeretném is csinálni”. Akkor, gyerekfejjel kezdtem gondolkodni a papi hivatáson. Később persze megfordult a fejemben, hogy orvos legyek, vagy az, hogy erdészi, erdőmérnöki pályára lépjek, hiszen Sopronban olyan tanáraim voltak, akikre igazi példaképként tekinthettem. Azonban ahogyan egyre közelebb kerültem a hittanon, ifjúsági csoportokon, ministráláson keresztül a papság gondolatához, egy hivatástisztázó lelkigyakorlat után szabadon válaszoltam igennel, és kértem a felvételem a papnövendékek közé.

– Hogyan valósult meg mindez?

– Érettségi után, bár mehettem volna az Erdészeti- és Faipari Egyetemre is, amit egyébként sokan vártak tőlem, végül a Szemináriumba jelentkeztem. Másodév után az elöljárók Rómába küldtek ösztöndíjjal a Gergely Egyetemre, ahol jezsuiták tanítottak. Én olyan szellemiséget kaptam tőlük, amiért hálás vagyok a Jóistennek, az pedig ajándék, hogy Kalocsán is a Jezsuita templomban, és a jezsuiták egykori lelkészségén lakom, illetőleg teljesíthetek szolgálatot.

– Mi történt a római évek után?

– Rómából hazatérve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetében szereztem doktori fokozatot Budapesten, ahol dr. Erdő Péter bíboros úr is a tanárom volt. Különös örömmel töltött el, hogy a doktorrá avatásomon – Bábel érsek úron kívül – ő is jelen volt. Ezután, 29 évesen szentelt érsek úr pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye javára, hatod-magammal együtt.

– Említetted, mennyire fontos szerepet játszott életpályád alakulásában a neveltetésed. Hogyan fogadták a családodban és a baráti körödben a kinevezésed hírét?

– Természetesen örültek és végtelenül büszkék voltak rám, de talán, ha lehet ezt mondani, mindenki, aki az életemben tanítóként, nevelőként részt vett, hasonlóképp érez. Nyilván fontos szerepet játszott ebben a saját szorgalmam is, a tanulás, az egyetem, nem is beszélve a főpásztor bizalmáról. De ugyanakkora segítség volt számomra az a tudat, hogy mennyien támogatnak, szeretnek, vagy imádkoznak értem.

– Fiatalon kerültél egy igazán felelősségteljes pozícióba, és bizonyosan komoly munka áll előtted. Ugyan a papi hivatás nem klasszikus értelemben vett munka, amit motorikusan végezhet, vagy bármikor „eldobhat” az ember, mégis kell, hogy legyen valami, ami folyamatosan „mozgásban tart”. Mi ez az erő, mi az a szellem, ami Téged előrehajt?

– Mindannyian, akik pappá szentelődünk, jelmondatot szoktunk választani magunknak. Ebben benne foglaltatik a reményünk és a céljaink is. Én öt évvel ezelőtt Szent Páltól választottam az alábbi mondatot: Caritas Christi urget nos; Krisztus szeretete sürget minket. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy, ha lehet ezt mondani, nagyobb „fordulat-számon” élő ember vagyok. Nem szeretem a tétlenséget, semmilyen formában. Ennek a szellemében szeretném a mostani munkaköröm folytatni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha valamihez lehetőséget, képességet kapunk, azt kamatoztassuk. Ezzel leszek én is javára Krisztus egyházának, és mindazoknak, akik számára ezt a hivatalt ellátom. Ezt szeretném tenni.

Szebb gondolatok mentén talán nem is zárhattuk volna a beszélgetést. Dr. Mészáros István, a jó tanuló, a lelkes munkatárs és lelkipásztor, a 34 éves általános helynök további szolgálatához pedig ezúton is kívánunk sok erőt és jó egészséget!