Az 1848-as forradalomi népünnepély Kalocsán

2020.03.12 10:42   

marc15_590

 

  A történeti hűség és az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a pesti, dicsőséges március 15-i események idején semmi sem történt Kalocsán, de később néhány nappal, amikor megérkezett a Nemzeti Újság hivatalos közleménye valamint, a pesti események híre, annál inkább nagyobb örömünnepet tartottak a kalocsai polgárok. Amikor kihirdették – elsősorban a Nemzeti Újság híradása alapján – a szabadság, egyenlőség és testvériség szellemében hozott törvényeket, általános lelkesültség és öröm jellemezte a város hangulatát, a kalocsai népet.

  A korabeli viszonyokat nagyon jól jellemzi, hogy a forradalmi események híre csak lassan terjedt az országokban, ez főként vidéken volt jobban tetten érthető. Kalocsán március 22-én tartott a Tanács ünnepélyes tanácskozást, amikor ismertették a változásokat, illetve ezek megünneplésére népünnepélyt hirdettek.

  A párizsi forradalom híre 1848. március 1-jén ért el Pozsonyba. Kossuth március 3-án az alsótábla ülésén felirati javaslatot tett, amiben a jobbágyfelszabadítás, a közös teherviselés és független nemzeti kormány felállítása volt. Az alsótábla ezt azonnal elfogadta. István nádort és helyettesét viszont Bécsbe hívták, hogy csak később lehessen összehívni a felsőtáblát. Végül a főrendek március 14-én fogadták el a felirati javaslat továbbfejlesztett változatát. Kossuthtal az élen küldöttség indult Bécsbe, hogy a királlyal szentesíttessék. A bécsi forradalom hírére és, hogy segítsenek a küldötteknek, Pesten is kitört a forradalom.

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.03. 13-án megjelenő 11. számában a 10. oldalon olvasható.  

 

 


Kalocsai hírek

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás