Ünnepi megemlékezés 1956 tiszteletére

2018.01.24 20:42   

Az 1956-os forradalom megünneplése minden tanévben kiemelt feladataink részét képezi. Október 20-án ezúttal a Kalocsai Szent István Gimnázium 11. B osztálya készítette el a színpadi műsort dr. Deákné Tóth Veronika és Magony Martin segítségével, amelyben versekkel, zenékkel, a történelmi események felidézésével emlékeztünk a sokak számára sorsfordító napokra.

 

gimi2_450

Idén kicsit többen vettünk részt az ünnepségen. Vendégül láttuk ugyanis a vajdasági Óbecsei Gimnázium 42 tanulóját és 4 tanárát, akik a Rákóczi Szövetség szervezésében érkeztek hozzánk. A szervezet támogatja azt a kezdeményezést, hogy a határainkon túl élő magyar diákok az anyaországban vehessenek részt nemzeti ünnepeink programjaiban. Kalocsát azért választották, mert a város népművészetével, a hagyományok iránti tiszteletével vonta magára a figyelmet. Miután együtt tekintettük meg az iskolai műsort, kis ízelítőt kaptak a gimnázium életéből, bepillantottak a szaktantermekbe, a természettudományi gyűjteménybe, elfogyasztották a menzai ebédet, majd találkoztak a mi diákjainkkal is.

 

gimi1_450

Ezután városnézésre indultak a Chili Train kisvonatával. Az októberi verőfényes – tavaszias- időjárás csak tetézte az élményt. Végezetül az érsekségben tettek látogatást: Vörös Márta vezetésével megnézték az újonnan nyílt „Ars sacra, ars liturgica” című kiállítást az Astriceumban, tájékoztatást kaptak a székesegyház belsejéről, a sírkamrákról, majd az érseki könyvtár értékes ritkaságairól. Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, megtetszett nekik a város, a fogadtatás, mi pedig reméljük, hogy nem ez volt az utolsó találkozás a két város diákjai között.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás