Kalocsa hungarikumai is a Megyei Értéktárba kerültek

Értéktár Konferencia Kiskőrösön a megye legbecsesebb értékeiről

2020.09.17 13:51   

„Szűkebb hazám, Bács-Kiskun megye öröksége” címmel szeptember 11-én, pénteken, Kiskőrösön közösen rendezett konferenciát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság a szakmai partnerek, köztük is kiemelten a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága részvételével.

... A már korábban hungarikummá minősített  kalocsai értékek is a megyei értéktárba kerültek.

A kalocsai paprika méltatása után, mint értékőrző vett át oklevelet Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az értéktárba bekerült pingálásért járó elismerő oklevelet Illésné Koszta Krisztina, a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület elnöke, a hímzésnek kijárót Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója, míg az írásért (előrajzolásért) járó díszes okiratot dr. Filvig Géza polgármester vette át.
Az elismerések átadása után Turán István kiskőrösi helytörténész Érték, identitás, közösség: Kiskőrös város nemzeti értékei a Bács-Kiskun Megyei Értéktárban címmel tartott fordulatos, számos, eddig inkább csak szakmai körökben ismert, a Petőfi kultusszal szorosan összefüggő információt tartalmazó előadást.

A konferencia szakmai részét Hajagos Csaba kecskeméti történész, muzeológus, kulturális örökségvédelmi szakértőnek a tőle megszokott élvezetes stílusban előadott Szent Páltól a vándorló templomig. Élet a „legendás” és „mesés” Bács-Kiskunban című értékezése zárta.

Ezt követően ismét ünnepélyes pillanatok következtek: a konferencia záróeseményeként 14 kiskőrösi megyei érték méltatása és oklevéllel történő elismerése történt meg, ami arra is magyarázatot adott, miért Petőfi szülővárosát választották a tanácskozás helyszínéül.

Mások mellett, a világ első köztéri Petőfi szobra, Petőfi - gyűjtemény és Kossuth – gyűjtemény, Babucsikné Zeikfalvy Anna Mária munkássága, Suba Róbert parolimpiai ezüstérmes, világ és Európa-bajnok sportoló munkássága, Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága, Szlovák Tájház és Néprajzi Látványtár, Kiskőrösi-turjános természetvédelmi terület,Kiskőrös második Petőfi szobra, Középkori bronz központ, „Az egész töredéke és a töredék egésze” című Petőfi-kárpit, a Petőfi témájú kortárs képzőművészeti gyűjtemény részesült elismerésben, amelyet a kitüntetett alkotók személyesen, a távollévőkét Domonyi László polgármester vette át.


 

ertektar_450_1200_01

 

Forrás: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.09.11-én megjelenő 37.számban a 3. oldalon olvasható.

 

 


Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás