Kalocsai szemét-történet

Ezúttal a lakótelep „lélegezhet fel”, de meddig…?

2020.03.25 12:22   

Ha nagyon akarnánk, nem telne el úgy hét, hogy ne közöljünk – talán még indulatoktól sem mentes – írásokat arról, hogy szűkebb hazánk egyes honfitársai miként piszkítanak saját lakóhelyüktől jellemzően messzebb eső területekre, hogy aztán ott szagolják annak a bizonyosnak a szagát. Aztán megesik az is, hogy egy nagyobb lakóközösség renitensei gondolják azt, hogy ők márpedig az utcára hajítva szabadulnak meg saját szemetüktől, „lesz, ami lesz” alapon. Ezen attitűd csapódott le a Széchenyi lakótelep szeméttároló szigetei körül, amelyet ugyan megoldott a város, de kérdés, hogy a megtisztított területek meddig maradnak azok?

lakotelep_800_01
 
 

Kákonyi István önkormányzati képviselő, akinek körzete javát az említett lakótelep teszi ki, sok-sok hervasztó fotóval mutatta be közösségi oldalán, miként válik egér- és patkányfészekké egy-egy kidobott matrac, ágybetét, vagy fotel, amit a volt tulaj hanyag „elegenciával” a lakótelepi kukatároló mellé hajít, aztán vagy elviszi a szemétszállító, vagy nem. Nos, a válasz bizony, hogy nem viszi el, hiszen erre nem jogosítja fel a várossal kötött szerződése, az ő dolga a kukák ürítése, az ütemezés szerinti zöldhulladék-gyűjtés és a szelektív edények ürítése, meg egy évben kétszer a kidobott fenyők elszállítása.

Így tehát az Alkotás, a Zöldfa és a Tímár Kálmán utcai társasházak szeméttárolói körül szép számmal gyűlt és gyűlt a különböző, szebb napokat látott bútorkupac, amíg a város nem lépett. (Csak halkan jegyeznénk meg, hogy az Alkotás úti lerakat kialakításáért külön elsüllyedhet a föld alá annak felelőse, mert a sok holmiját, ami ki tudja, minek lehet odakinn a melegágya, egy társasházakkal körülvett, sok gyermek által használt játszótér szomszédságában hányta a szabad ég alá!)

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.03. 27-én megjelenő 13. számában az 5. oldalon olvasható.    


Kalocsai hírek

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

30 éve Török Gusztáv Andorral és öt környékbeli polgármesterrel alakult a Megyei Közgyűlés

Harminc évvel ezelőtt, december 11-én alakult meg a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, mellyel új fejezet...

Húsz éve az utánpótlás szolgálatában Faragó László, Susu

A kalocsai labdarúgás-utánpótlásképzés immár két évtizede egyre centrálisabb helyet vívott ki...

Filvig Géza karácsonyi köszöntője

Nagy szeretettel köszöntök minden kedves kalocsai lakost! Lassan ismét eltelik egy esztendő, és...

Font Sándor karácsonyi gondolatai

Már a szó is misztikus, az egész világ kultúrnépe tudja vallástól függetlenül, hogy ez a szó a...

Bábel Balázs érsek: Karácsony legyőzhetetlen Napunk ünnepe

Az ókori világ nagy tisztelője volt a Napistennek, ezért Aurelianus római császár a 3. században...

Hazánk második legszebb adventi dekorációja a kalocsai

A kozelstavol.hu által indított legszebb adventi dekoráció országos verseny második helyezet lett...

Gyermekotthonban élőket ajándékoztak meg a Paks II. munkatársai

A Paks II. csapata idén karácsonykor is csatlakozott a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás