Báloztak a sportolók

2015.03.05 13:13    |    M.G.  

Négy év után ismét megrendezték a kalocsai sportolók bálját, melyen kiosztásra kerültek a 2014-es év legeredményesebb sportolóinak járó díjak. A rendezvény lebonyolítását a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság koordinálta. A program népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint 400-an érkeztek szombaton a Városi Sportcsarnokba.

Dr. Angeli Gabriella köszöntötte a megjelenteket, majd Kinyóné Lakatos Melinda hangsúlyozta a bál jelentőségét, és felkérte Szabó Balázst, a Gyermek, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökét, hogy adja át a megérdemelt díjakat, aki miután megköszönte a sportolóknak, hogy eredményeikkel öregbítik a város hírnevét, örömmel adta át az okleveleket, kupákat és vándorserlegeket. Az ünnepélyes díjátadó keretein belül a KSE vezetősége elköszönt Szele Anikó röplabdástól, valamint a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület „Sztankovics István emlékdíjjal” köszönte meg Petróczki Dániel edző munkáját. Ezután a Menza Kft.-nek köszönhetően kezdetét vette a vacsora, majd a hajnalig tartó mulatozás, melyhez a zenét a Soundwitch zenekar biztosította. Az est folyamán árverésre került egy limitált szériás Puskás bor, valamint a Magyar Labdarúgó Válogatott dedikált meze. A táncot éjfélkor a tombolahúzás szakította meg, melyet idén a Karate Szakosztály szervezett. Az értékes nyeremények kiosztása után hajnalig tartott a mulatozás.

 

sportbal1_300

 

Az est színvonalas lebonyolításában többen is komoly szerepet vállaltak, segítettek abban, hogy a sportcsarnok megfelelően és biztonságosan legyen berendezve. Köszönjük mindazok munkáját, akik a rendezvény megszervezésében részt vettek.

Következzenek azok a sportolók, akik az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Oklevelesek: Kerpács Rezső (brazil Jiu Jitsu), Dudás Roland, Kiss Balázs Gergő, Balogh Lili, Dicsa Dorina (kyokushin karate), Huszár Bertold, Budai Attila, Budai Dániel (íjászat), Boros Tibor (ejtőernyőzés), Sebestyén Márk, Zahorecz Áron, Ignácz Patrik, Révész Petra (torna), Hajnal Franciska, Elekes Enikő, Tűri Krisztián (birkózás), Rostás Anikó (tájfutás), Tóth Mikolt, Fekete Péter, Dorusák Dorina, Tóth Ernák (úszás), Perity Viktor, Romsics Roland (vízilabda), ifj. Hajnal József, Sebők Gábor (lovaglás), Eltigami Omár, Sivó Dóra (sakk), Horváth Éva, Csörgő Hugó (sumó), Monori Attila (MMA), Molnár Eszter, Kovács Fruzsina (sportlövészet), Jakab Demeter (kosárlabda), Tóth László, Kiri Mónika, Holló Bettina, Baksa Gábor, Ágoston Richárd, Rumi Ádám, Rőthy Szabolcs, Boromisza Martin, Fábián Csongor, Deák Kósa Anabell, Pörgye Olivér, Baranyi Bálint, Holló Bianka (kézilabda), Geri Zsolt, Vass Levente, Ferencz Andrea (labdarúgás), Greksa Zsófia, Király Kíra (röplabda).

Kimagasló sportteljesítményéért kupát vehetett át: Kupsza Klaudia, Szűcs Bence, Szőnyi Andor (karate), Kocsis Adrienn, Mezey Gabriella, Fonyódi Péter (íjászat), Greksa Máté (birkózás), Borbás Nándor, Nagy Viktor (tájfutás), Busa Barbara, Guzsván Hédi (úszás), Fekete Mátyás (vízilabda), Ferencz Panna, Lovas Richárd (evezés), Pásti Mihály (asztalitenisz).

 

sportbal2_450

 

Sportágak legjobb sportolói: Az Év Sumósa Csörgő Vilmos, Az Év Aikidósa Rigó Tamás, Az Év Shotokan Karatékája Szabó Eszter, Az Év Kyokushin Karatékája Mészáros Lili, Az Év Brazil Jiu Jitsusa Dudás Roland, Az Év Barantása Vesztergám Judit, Az Év MMA-sa Vimpek István, Az Év Íjásza Jenei Endre, Az Év Siklóernyőse Erdei István, Az Év Ejtőernyőse Kollár Gábor, Az Év Merevszárnyú Repülőse Schelhorn Norbert, Az Év Off-Road Párosa Papp László és ifj. Papp László, Az Év Szabadidő Futója Lajkó Mónika, Az Év Up. Tornásza Andrékovics Balázs, Az Év Tornásza Dávid Sándor, Az Év Up. Birkózója Elekes Zoltán, Az Év Birkózója Bagó Tibor, Az Év Evezőse Lázár Dániel, Az Év Tájfutója Dénes Orsolya, Az Év Sakkozója Kaczúr Flórián, Az Év Up. sakkozója Follardt Lőrinc, Az Év Úszója Ferenczi Anna, Az Év Vízilabdása Zsinka Áron, Az Év Up. Lovasa Bolvári Anna, Az Év Lovasa Hajnal Franciska, Az Év Sportlövője Tóth Viktor, Az Év Asztaliteniszezője Németh Dávid, Az Év Up. Asztaliteniszezője Vida Zolta, Az Év Női Teniszezője Sándor Henriette, Az Év Férfi Teniszezője Vargacz Endre, Az Év Leány Diáksportolója Fábián Emőke, Az Év Fiú Diáksportolója Bock Milán, Az Év Kosárlabdázója Schmidt Rajmund, Az Év Up. Röplabdása Horváth Katalin, Az Év Junior Röplabdása Kovács Patrícia, Az Év Röplabdása Szele Anikó, Az Év Junior Labdarúgója Perity Ádám, Az Év Férfi Labdarúgója Dostyicza Dániel, Az Év Up. Labdarúgója Molnár Márton, Az Év Mini Labdarúgója Répási Péter, Az Év Serdülő Labdarúgója Farkas Szabolcs, Az Év Ifjúsági Labdarúgója Forgács László, Az Év Női Labdarúgója Béres Georgina, Az Év Fiú Szivacskézilabdása Kernya Dániel, Az Év Leány Szivacskézilabdása András Gerda, Az Év Up. Leány Kézilabdása Kovács Kitti, Az Év Up. Fiú Kézilabdása Horváth Márkó, Az Év Junior Kézilabdása Baksa Richárd, Az Év Női Kézilabdása Alföldi Babett, Az Év Férfi Kézilabdása Szvétek Balázs.

Az Év Legjobbjai 2014.: Kalocsa Város Legjobb Női Sportolója Szűcs Luca

Kalocsa Város Legjobb Férfi Sportolója Dénes Zoltán

Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Sportolója Lakatos Bence

Kalocsa Város Legeredményesebb Edzője Busa Attila

Kalocsa Város Legjobb Csapata Kyokushin Karate Szakosztály

Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Csapata Női Junior Röplabda Csapat

 


Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás