Folytatódik a Szentháromság tér története

Csontok, szinte közvetlenül a talpunk alatt

2016.11.03 14:30    |    V.I.  

Bár nem is olyan régen olvashatott lapunk hasábjain részletes tudósítást arról, hogy mi történik a Szentháromság téren, az ASTRICEUM Érseki Múzeum, valamint a Főszékesegyház háza táján – a napokban ismét érdekes fejlemények érkeztek az érseki beruházások felől. A várt szintnél ugyanis sokkal magasabbról, mondhatni a térköves járószinttől pár centire bukkant elő a tér alatt húzódó egykori temető egy darabja, de van mit mondani a templombelsőről és az idei Mindenszentekről is!

Mint mindig, riportalanyunk ezúttal is a kalocsai érsekség grandiózus beruházásait koordináló Vörös Márta egyházmegyei főépítész volt. Első kérdésünk rögtön arra irányult, ami a napokban futótűzként terjedt a városban: igaz-e, hogy a tér felújítása közben pár centi mélyen csontvázakat találtak? A szakember kertelés nélkül válaszolt.

 

ter4_csontok_450
 

 

Tényleg néhány centi föld fedte őket!

– A hírt meg tudom erősíteni, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem egy tudatos rátalálás volt, hiszen a Szentháromság téren végzendő munkálatok java előtt állunk még. Éppen parkolók és járdák kialakításán dolgoztunk, amikor is ráeszméltünk arra, hogy már a régészeti mélység szintje felett sírok jelentkeznek a téren. Ez nem könnyíti meg az előttünk álló teendőket, és előrevetíti, hogy mire számíthatunk – felelte a mérnökasszony. – A háborús emlékmű mögött húzódó, kastély felőli területről beszélünk, ahol többek között mozgássérültek számára alakítottunk volna ki a kapcsolódó rendelet szerint előírt parkolókat. Az ehhez szükséges földcsere során, ami ahhoz is hozzájárul, hogy nagy teherbírásúvá váljon a tér burkolata, kerültek elő a csontok. Számítottunk rá, hogy ilyen történhet – folytatta – hiszen a kanonok ház átalakításakor annak belső tereiben is nagyon magasan, 40-45 centire voltak olyan sírok, amelyekbe főképp gyerekeket temettek. Itt a téren ez a szint még magasabb. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül a tíz centi vastagságú bazalt-kockakő burkolat és annak további tíz centiméteres ágyazó rétege alatt már ott vannak a sírok – fejtette ki a „váratlan” találkozás hátterét Vörös Márta.

A főépítész arra is rávilágított, hogy a burkolat készítésekor, „anno is bele kellett, hogy fussanak ezekbe a sírokba”, amelyek felett most nem hunyhatnak szemet, mint esetleg akkor történt. Annál is inkább, hiszen ahhoz, hogy a tér majdani új burkolatának teherbírását a jelenlegihez képest megerősítsék, „mélyebbre kell ásni”, ami számos további sírlelet felbukkanását eredményezheti. Nyomatékosította, tudtak arról, hogy vannak itt sírok, de azt nem, hogy ennyire magasan a járószint alatt.

Nem lesz egyszerű…

– Elég nagy erőket vonultattunk fel arra, hogy a Szentháromság tér átépítésével és burkolatcseréjével tudjunk haladni. A kövek is itt várakoznak, az emberek is itt várakoznak, és gyakorlatilag ez a ráeszmélés már előrevetíti, hogy ezt nem tudjuk abban az ütemben véghezvinni, amiben szerettük volna – így Vörös Márta. Az elmondottakból következik a kérdés, hogy eszerint erre a munkaterületre is régészeket kell hívni?

 

ter3_panorama_450
 

 

– Igen, ez újabb komolyabbnak tűnő régészeti munkát jelent, ami négyzetméterben is jelentős. Nem cél az, hogy nagy mélységben ássunk, hiszen itt már falmaradványokra nem számítunk. A mélységi helyett tehát a felületi feltárásra kell koncentrálni, ami 50-55 centiméter mélységig történik. Ez ugyanis elkerülhetetlen a már említett burkolat-megerősítés szempontjából – jött a válasz, kiegészítve azzal, hogy most ásatási engedélyt kell kérni, ami már folyamatban is van. Annak érdekében, hogy minél gyorsabban feltáruljon, hol kell régészeti munkát végezni, el kell kezdeni a burkolt felületek bontását, amelyek helyreállítására és újraburkolására komolyabb erőket kell majd mozgósítani.

Odabenn a templomban: visszaköltözőben az orgona

Bár a Főszékesegyház barokk belső tere nyár eleje óta nyitva áll a hívek és a liturgia számára, van még tennivaló odabenn. Ennek szemmel látható nyomait a karzatra pillantva szemlélhetjük – vége felé közeledik ugyanis a templom ékességének, az Angster orgonának a visszaépítése, amelynek játszóasztala már odafenn várja, hogy Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy ismét megszólaltassa.

 

ter1_orgona_450
 

 

– Készen vagyunk az orgonaszekrény homlokzatának felújított flóder festésével, mely színében is megújult, s most kerül fel az orgonaszekrény tetejére annak koronája, Haynald érseknek az aranyozott és ezüstözött felületekkel díszített, fából faragott címere. A beszélgetésünk pillanatában éppen ezt emelik a helyére a kollegáim – pillantott a míves orgonaszekrény felé Vörös Márta. – Dolgoznak az Angster cég orgonaépítői azokon a mechanikus részeken, illetve a korszerű technológiával kiegészült, hangzást biztosító elemeken. Kollegáimmal november elejére datáljuk azon időszakot, amikor a sípok visszahelyezése és hangolása elkezdődhet.

Mi történik november 1-jén?

Megírtuk már azt is, hogy a Mindenszentekkor tartott érseki szentmise különleges mozzanattal zárul november 1-jén a Főszékesegyházban. De hogy pontosan mi is történik, és mit láthatnak majd a hívek ezen a napon, azt most tisztázza a főépítész.

– Olyan területek tárulnak majd fel, amelyeket eddig nem lehetett látni. A szertartás végén a padsorokból felállva, a szentélyen keresztül a déli sekrestyén át a szentélyfolyosón lehet majd lejutni a kriptához, nem pedig a hátsó bejárat felől. Itt már egy-két újdonságot is lehet majd látni a korabeli, második székesegyháznak a pillér- és lábazati maradványaiból, amelyeket eddig fotókon, esetleg a tévében láthattak az érdeklődők egy-egy tudósítás alkalmával – vázolta a kriptába vezető utat Vörös Márta, amelynek végállomása Asztrik érsek földi maradványainak végső nyughelye, ezt áldja majd meg Bábel érsek a szentmisét követően.

A főépítész megjegyezte, hogy pontosan behatárolható az is, hol lehetett a koronahozó apát eredeti nyughelye a fellelt szarkofágmaradványok feltárási pontjai alapján.



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás