A város új polgármestere dr. Bálint József

Kalocsa a változásra szavazott

2014.10.16 14:18    |    -mond  

Október 12-én ismét új fejezet kezdődött a város életében. A szavazókörökben leadott 6.261 érvényes szavazatból 3.621-en (57,83%) dr. Bálint József független jelöltre; Török Ferencre, a Fidesz-KDNP jelöltjére 2.640-en (42,17%) adták voksukat, így ezúttal is – mint négy évvel ezelőtt – Kalocsa a változásra szavazott, a város polgármestere az elkövetkezendő ötéves ciklusra dr. Bálint József, aki a héten már át is vette megbízólevelét. Ígéretéhez híven első intézkedései közé tartozott, hogy megszüntette a sajtóirodát és a kabinetet. A tervek szerint egy főállású és egy társadalmi megbízatású alpolgármester segíti majd munkáját, ez utóbbi jobboldali körökből, személyéről lapzártánkkor még folynak a tárgyalások.

Lapunk a választás utáni napon kérte rövid interjúra dr. Bálint Józsefet. Adódott a kérdés, mi lesz az első teendő, hogyan telnek az első napok.

– Az első hét a beszélgetések és a felmérések időszaka, hogy az elődök mit hagytak ránk, mert úgy tapasztaltam, hogy nem voltak őszinték. Folyamatosan a négy év alatt visszamutogattak az előző időszakra, pedig én tudom, hogy a várost rendben adtuk át. A hivatal dolgozóival elbeszélgettem, mindenki megkapta előzetesen a bizalmat, tehát csak amiatt, hogy váltás volt, senkit nem fogunk elbocsátani. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek változások, hiszen szervezeti változásokat is tervezünk, ezenkívül a munkakörökhöz meghatározott végzettségeket is meg fogjuk nézni, és ha változtatni fogunk, azt kizárólag szakmai szempon-tok alapján tesszük – mondta Bálint József.

Mikor lesz az átadás-átvétel?

– Október 20-án, hétfőn történik meg az átadás-átvétel, ez egy napos procedúra, és terveink szerint 27-én kerül sor az új testület alakuló ülésére.

Mik az első lépések?

– A legfontosabb dolog megismerni, hogy most milyen pénzügyi helyzetben van az önkormányzat. Éppen most jövök egy irodavezetői megbeszélésről, ahol pontos kimutatást kértem a 30 napon túli kifizetetlen számlákról és a folyó kötelezettségekről, hogy ha esetleg finanszírozási gond lépne fel, akkor időben tudjunk lépni. Utána beindul a tervezés, várhatóan 30-a után már a költségvetést is el tudjuk kezdeni tervezni. Aztán át kell nézni újra a város kötelezően ellátandó és az önként vállalt feladatait, mert úgy látom, hogy sok olyan önként vállalt van, amitől meg fogunk válni. Csak olyan területeken maradnak meg a káefték, melyek gazdálkodási és gazdasági jellegűek. Jelenlegi álláspont szerint két ilyen cég fog maradni, a KalocsaKom és a Parképítő, ez utóbbinak ki lesz bővítve a tevékenységi köre. A Security meg fog szűnni, mint önkormányzati kft., nem fogja őrizni sem a városházát, sem pedig az intézményeinket, mert szerintem ezt semmi nem indokolja, erre fölösleges költeni. De ehhez testületi döntés kell, akkor tudok erről érdemben nyilatkozni. A váltást az új évtől tervezzük, tehát január 1-jétől indulnának az új intézmények. Az első ülésen az SzMSz-t is módosítani fogjuk, hiszen ígéretemnek megfelelően megszűnt a sajtóiroda, megszűnt a kabinet, tehát már nem érvényes az a forma, amit tartalmaz. Általános elszámoltatást nem tervezek, itt nem lesz boszorkányüldözés, mint négy éve. Megtörténik az átadás-átvétel, utána természetesen átvizsgáljuk az összes szerződést jogi és gazdasági szempontból is, de nem azzal a szándékkal, hogy itt bárkit is meghurcoljunk. Ha ezekben valami olyan jogtalanságot tapasztalunk, akkor természetesen az ügyben vizsgálatot indítunk, de csak konkrét, ügyben érintett, nevesített személyek ellen.

Hány alpolgármesterrel fog dolgozni?

– Terveink szerint egy főállású alpolgármester lesz és egy társadalmi megbízatású, a személye még nem publikus, de jobboldali személy lesz és nem a bejutott képviselőik közül. Hiszen azt is kinyilvánítottam a kampány során többször is, hogy a várospolitikát helyezem előtérbe és nem a pártpolitikát, és szeretném, hogy a városban élő emberek úgy éreznék, hogy ez az új városvezetés mindenkit képvisel, párthovatartozásra, vallásra, nemzetiségre tekintet nélkül. Pártpolitika érvényesítését nem akarom megengedni a testületben – mondta határozottan Kalocsa új polgármestere. – Végezetül szeretném ezt a fórumot is felhasználni arra, hogy megköszönjem mindenkinek, annak is, aki rám szavazott, és annak is, aki nem, hogy részt vettek az önkormányzati választáson, kinyilvánították, hogy fontos számukra Kalocsa jövője. Mint ahogy számomra is fontos, ezért indultam, és ezért szeretnék dolgozni az elkövetkezendő öt évben – zárta az interjút dr. Bálint József.

 


Kalocsai hírek

Az Európai Unióban termelt áram több mint fele karbonsemleges

Egyre jobban teljesít az Európai Unió a klímabarát villamosenergia-termelés terén. Tavaly a...

Posztobányi Zoltán, akinek a futás csak adott

    Egy futó életének szerves része ez a fajta sport. Az, hogy ki milyen motivációval indul neki,...

Kitüntetés, elismerés, köszönet a segítő munkáért

Május 8. a Vöröskereszt világnapja. Ennek apropóján a Magyar Vöröskereszt egységei évről évre...

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerése

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) ezer táblagép átadásával elismerte el és köszönte...

Újra nyitva az ASTRICEUM Érseki Múzeum

Bár ott jártunkkor még minden irányból hatalmas „ZÁRVA” felirat jelezte a szentháromsági...

Polgármesteri vizit az atomvárosban

A napokban közösségi oldalán posztolta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, hogy a paksi...

„Nyár végén, ősz elején cölöpözés kezdődhet a Dunán”

A címben szereplő mondat nem véletlen kerül idézőjelbe. Ezt ugyanis Font Sándor országgyűlési...

Megemlékezés a Magyar Hősök Emlékünnepén

Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István...

Mozgalmas időszak kezdődik a Paks II. kommunikációjában

A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési...

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás