Térségfejlesztésben és szakmai képzésben is jó az Iparkamara

Szállodára is szüksége van a városnak

2014.12.31 10:17    |    jni  

Az év végi számvetések időszakában a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai kirendeltsége is értékelte a maga esztendőjét, és ugyan a tőlük független gazdasági folyamatokkal nem feltétlenül elégedettek, azért sok sikerre lehetnek büszkék. A szakmai látókört bővítő és korszerű szemléletmódot szolgáló Vállalkozók Akadémiája, vagy a gyerekeknek szánt jótékonysági Mikulás-napi rendezvény viszont inkább csak a kifelé látványos hab a tortán. Jogi segítségnyújtás, hitelkihelyezések és más tanácsadások keretében sok múlik rajtuk, még akár egy nagy kalocsai szállodaprojekt felé vezető út kikövezése is!

– Három alkalommal szerveztük meg a Vállalkozók Akadémiáját. Először a kereskedők és gyártók napjára került sor: a külpiaci lehetőségeket jártuk körbe, illetve az export-finanszírozásról volt szó. Az ezt követő héten jött a vendéglátók napja, gyakorlatban hasznosítható szakmai előadásokkal, illetve olyan éttermi eszközökkel, amelyekből egyet egy kalocsai cukrászdában már használnak is – újságolta Péjó Zoltán. Az iparkamara kalocsai kirendeltségének vezetője hozzátette: a harmadik szakmai eseményük, a fémiparosok napja egy megyei díjat is elnyert vállalkozás, a dunapataji Best-Tool Kft. telephelyén zajlott. – Egy új, 3D méréstechnikai eszközt mutattak be, térben kivetítve a munkafolyamatot – árulta el érdekességképpen, hangsúlyozva, hogy a céglátogatás mellett persze az aktuális pályázati lehetőségeket is ismertették.

szalloda_450

Az új szemléletmódok átvétele és hasznosítása esetén máris elmondható, hogy sikeres a program, de az iparkamara életében a Vállalkozók Akadémiájához hasonló rendezvények leginkább „csak” desszertek; a tevékenységi körük ugyanis meglehetősen széles körű: szakképzés, hitelkihelyezés, napi munkával kapcsolatos tanácsadás, jogszabályi tájékoztatás mind-mind szerepel a feladataik között. A kirendeltség-vezető példaként említette egy több évtizede vállalkozó személy esetét, aki a tevékenysége újraindításakor jött rá, hogy a végzettsége már nem elegendő az adott építőipari tevékenység végzéséhez. Ilyen esetben képzési lehetőségeket tudnak ajánlani, mint a jelenleg is futó mesterképzések sora is. A Kereskedelmi és Iparkamara fontos feladatának tekinti az elsősorban fogyasztóvédelmi problémákat kezelő Békéltető Testület és a Széchenyi Kártya hitelprogram működtetését is. Ezeknek a hitellehetőségeknek (közöttük van az agrárkártya is) valamelyik formáját, már minden negyedik vállalkozó igénybe vette.

Atomerőmű és turizmus

– Indítottunk a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos beszállítói járatot is, egy buszt, amire cégvezetőket vártunk, azért, hogy elvigyük őket olyan cégekhez, amelyek már most atomerőmű-beszállítók. Ezzel akartuk felkészíteni őket a majdani, 2018-as „gödörnyitást” követő munkavégzésre – emelt ki egyet az idei programjaikból Péjó Zoltán, olyan további projekteket sorolva, mint például a bácstermék.hu, amely a megyében gyártott és biztosított termékeknek-, illetve szolgáltatásoknak nyújt megjelenési, megrendelési lehetőséget, vagy ilyen volt az építőipari e-naplóról szóló továbbképzés is. Mindezeken túl komoly szerepet vállaltak a régió turizmusának olajozottabb működtetését szolgáló rendezvények megszervezésében. Hajóson tartottak turisztikai szezonnyitót, de mérlegelték nagy projektek megvalósíthatóságát is. Sőt, ebben tovább léptek: nem csak egy nagy hiányosságra világítottak rá, de igyekeztek részt vállalni a megoldásában is.

– Minden területnek együtt kell működni a turizmusfejlesztésért, hiszen Kalocsának például nagyon nagy problémája, hogy nincs egy nagyobb létszámot is befogadni képes szállodája, amelynek ráadásul meg kellene felelnie a wellness szolgáltatások iránti elvárásoknak is. Ez komoly probléma – szögezte le meggyőződéssel Péjó Zoltán. Mint mondta, egy ilyen létesítménynek a hiánya nagyon rosszul érinti a régió turizmusát, nem beszélve a város egyik éttermének bezárásáról, amellyel csak tovább csökkent az esti órákban is nyitva tartó vendéglátóhelyek száma. – Egy befektető jött és megnézte a Hotel Kalocsát, hogy abban érdemes-e gondolkodni, vagy esetleg egy új építésében. A lehetséges helyszínre tudtunk ötletet adni: a volt foktői úti laktanya sportpálya része állami tulajdonból könnyen kivehető – vetette fel, hozzátéve, hogy a szállóvendégek számára valószínűleg vonzó helyszín lenne az épület mellett csörgedező Vajas és a főszékesegyház látványa.

A befektető egyébként konkrét véleményt nem mondott Kalocsáról, mint egy ekkora projekt lehetséges otthonáról, és az iparkamarai vezető sem akarta nyilvánosan latolgatni az építkezés lehetőségét, mivel úgy véli, „sok beruházó az új uniós ciklus pályázati lehetőségeire vár”. Annyi bizonyos, hogy ezt a beruházási elképzelést „minél szélesebb körben propagálni kell” – véli Péjó Zoltán. A szakember biztos abban, hogy a térségünknek igenis van olyan turisztikai potenciálja, ami alkalmassá teszi egy nagy szálloda építését. Nem is ment messzire: Kalocsa nevezetességei mellett kiemelte a hajósi pincefalut, a meszesi Duna, valamint a Szelidi-tó kínálta lehetőségeket, hangsúlyozva, hogy a helyi vendéglátóknak és üzlettulajdonosoknak is érdeke a minél több szállóvendég, akiknek 2-5 napig biztosan érdemes lenne itt tartózkodni. A helyi turizmus ugyan ma sem produkál rossz számokat, csak épp’ a vendégek többsége most hajóval érkezik és „csak” egy napot tartózkodik itt. Ennek a helyzetnek a javításához, további vendégsereg idecsábításához volna szükség egy exkluzívabb szállodára.

– A szálloda már korábban is megvalósulhatott volna, de ehhez bizonyos beruházásokat nem ilyen irányba tereltem volna – fogalmazott a kamaravezető, arra hivatkozva, hogy több szakember csak „látványberuházásnak” minősíti a közeljövőben megvalósuló Kalocsa Szíve Program néhány elemét, például a térkövezéseket és az érsekkerti építkezéseket. Kiemelte, hogy a tervezett Platán Rendezvényközpont fenntarthatóságát illetően is vannak kétségei.

– Én ezeket a költségeket csoportosítottam volna máshogy, vagy inkább pályáztam volna szállodaépítésre – jegyezte meg, bízva abban, hogy a következő évben kiírásra kerülő pályázati lehetőségek között lesznek majd ilyen és más gazdasági-élénkítést szolgáló lehetőségek – mint amilyenek az élelmiszer-feldolgozást segítő megoldások. A jövőben munkahely teremtési lehetőség lehet egy hulladék-feldolgozó- és újrahasznosító üzem elindítása, a kalocsai laktanyák új funkciókkal való feltöltése, illetve egy hűtőház- és csomagolóüzem elindítása is, mely elképzelések megvalósításához egy új Duna-híd is lökést adhat.

 


Kalocsai hírek

Megszületett a város 2020-as költségvetése

Tartalmasan telt a kalocsai városatyák február 13-i ülése, amelyen többek között egyöntető...

Halálos „herbál” szedi áldozatait Kalocsán?

Február 9-én segélykiáltás-szerű, indulatoktól sem mentes poszt jelent meg a Kalocsa Városi Cigány...

Képek párbeszéde: egy párbeszéd stációi

Emlékezetes 75. születésnapot ajándékozott Kalocsa városa, a Viski Károly Múzeum, megannyi rokon,...

Siker az istvános diákok és tanárok első kultúrbulija

A Kalocsai Szent István Gimnázium tanárai 2020. február 7-8-án rendhagyó kultúrbulira várták az...

Rác Prélót tartottak a bátyai horvátok

A bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Bátya Község Önkormányzata és a Vodeica Horvát Nemzetiségi...

Bács-Méh Reptér a Téli Kupa győztese

A Kalocsai FC által rendezett 2019/2020-as Téli Kupa három kategóriája közül elsőként január...

Magyar vállalkozásokat vonnak be

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés...

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás