Beszámoló alkotóink újabb sikeréről

A „kortársak” kiállítása Halásztelken

2017.01.07 14:16    |    Cserenkó Gábor  

November 23-án nyílt meg Halásztelken az a képzőművészeti kiállítás, melyben huszonkét kalocsai és Kalocsa környéki művész munkája látható. A Csepel szigeten fekvő település Galériájában megrendezett tárlatra meghívásos alapon jutottak el alkotóink.

Egy képzőművészekből álló szakmai kuratórium választotta be azon az alkotásaikat, amik aztán szemlére kerülhettek. Festők, szobrászok és fotósok is lehetőséget kaptak bemutatkozásra a Halásztelek Galériában. Ők mind a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjai. Név szerint: B. Tóth Éva, +Benke Ferenc, Cselik Róbert, Dulinafka Gábor, Farkas Tibor, Fazekas Margit, Hubert László, Kiss Ernő, Kiss István, Kőrösi Tamás, Kovács Norbert, Krisztián Nóra, Látó Endre, Nagy-Balogh Györgyi, Nyitrai Éva, Péjó Zoltán, Pesztalics Márta, Pintér Péter, Regényi Gábor, Tóth Árpád Imre, Török „Töce” Tibor és Viczay Lajos.
halasztelek_450
 

Jóformán nem lehetett elférni a rendelkezésre álló kis teremben: annyi érdeklődő jött el, hogy a későn jövők a folyosóra szorultak. A rendezvény kezdetén a helyi Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény zeneiskolájának növendékei léptek fel, megörvendeztetve minket színvonalas előadásukkal. Ezután a Galéria tulajdonosa, Oláh Kálmán festőművész nyitotta meg a kiállítást, egyenként bemutatva pár mondatban az alkotókat, eddigi eredményeiket.

Ezután Kiss István nyugalmazott rajztanár kapott szót. Beszédében röviden elmondta, hogy fennállása óta milyen sikereket ért el a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub, valamint az elkövetkező hetek terveiről is beszélt.

Zárásként pedig egy pohár bor, és frissen sült pogácsa mellett beszélgettek a művészetpártoló és művészetkedvelő emberek egymással.

A rendezvény sikerén felbuzdulva a szervezők már a folytatáson törik a fejüket. A közeljövőben szeretnének egy hasonló rendezvényt Kalocsán, hogy megmutathassák magukat a halásztelki művészeti élet képviselői is.

A Kalocsai Kortárs Alkotók kiállítása december 20-ig tekinthető meg a Halásztelek Galériában (Halásztelek, Rákóczi út 77.).




Kalocsai hírek

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Életmorzsák: nevetni, szeretni, sírni, meghalni

Decemberben a foktői, januárban pedig a kalocsai könyvtárban mutatta be Mihó Izabella volt rádiós...

Cikkírásban is remekeltek a kalocsai diákok

A Kalocsai Szent István Gimnázium diákjai érdemelték ki a fődíjakat a megyei napilap, a Petőfi...

Ezüstérem, hasznos torna

    Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kiskőrösön a III. Zsubori Zoltán Ifjúsági Emléktornát, ahová...

Nem várt sikerként telelnek dobogón a fiatalok

A Kalocsai Kézilabda Club utánpótlás gárdája az ifjúsági III. osztály dobogóján telel. Szvétek...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás