„Minden kalocsai gyermek ebédeljen!”

2014.12.31 10:31    |    G.E.  

Ezzel a jelmondattal indított gyűjtést december elején a Kalocsai Tenisz Egyesület és a tagok baráti köre. Céljuk az volt, hogy a város általános iskolás korú, erre leginkább rászoruló gyermekei a téli szünet ideje alatt is kapjanak minden hétköznap ebédet. Akciójuk eredményeképpen több mint száz támogató jóvoltából 399.500 forint gyűlt össze.

Az összegyűlt közel négyszázezer forint száztizenöt gyermek nyolc napon keresztül történő ebédeltetésére volt elegendő, mellette természetbeni felajánlásból ásványvizet és üdítőt is tehettek az asztalra az ebéd mellé, karácsonyra narancsot, szaloncukrot is kaptak a gyerekek, és egyik nap süteményt is kaptak – szintén felajánlásból.

ebed2_450

Az ebédeltetést a Hotel Kalocsában Orcsik Csaba vállalkozó és csapata vállalta fel, igen kedvező áron. December 27-én ott beszélgettünk az egyik fő szervezővel, dr. Bóta Zoltánnal:

– Amikor lezártuk a gyűjtést és megbeszéltük Orcsik Csabával, hogy vállalják az ebédeltetés lebonyolítását, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolától kértük, hogy a város intézményeiből – létszámarányosan – válasszák ki azt a 115 gyermeket, akiknél indokolt az e fajta megsegítés – foglalta össze az akció lépéseit a Tenisz Egyesület elnökségi tagja. – Ezután borítékba tettük az ebédjegyeket, és egy tájékoztató levéllel együtt elküldtük a szülőknek. Kis csalódás volt számunkra, hogy csak 86 család fogadta el a lehetőséget, ezért megkerestem a Családsegítő Központot, akiknek a közreműködésével még tizenkét gyermeket vontunk be az akcióba. Többen kérték, hogy inkább szeretnék elvinni az ebédet, gondolom, talán szégyellik a rászorultságukat. Ebbe is beleegyeztünk, de így is azt látjuk, hogy még az ebédjegyeket átvevők közül sem jönnek el mindannyian elfogyasztani az ebédet. Az emiatt megmaradt ételmennyiség kiosztásához a Kalocsai Cigány Önkormányzat segítségét kértük. Nem igazán értjük az okokat, hogy miért alakult így, de az akció végén le fogunk ülni mindenkivel, hogy a tapasztalatokat megbeszéljük. Mindenképpen szeretném megköszönni Orcsik Csabának, hogy felvállalták a kezdeményezést, és minden napra finom és bőséges ebédet szolgáltak fel a gyerekeknek.

ebed_450

Minden délben felügyelte az ebédeltetést valamelyik általános iskola tanára, amikor ott jártam, Barnáné Nagy Angéla, a Nebuló EGYMI gyógypedagógusa volt az ügyeletes.

– Nagyon szép ez a kezdeményezés, köszönet érte mindenkinek, aki részt vett benne – mondta a tanárnő. – Bizonyára az újdonság is oka, hogy a kedvezményezettek közül nem mindenki élt a lehetőséggel. A jövőben érdemes lenne megfontolni, hogy ha nem is általános iskolás korúak, de egy családon belül minden gyerek kaphasson ebédet, mert azt nehéz megmagyarázni egy szülőnek, hogy egyikük kap, a másik miért nem. Szerintem az is fontos hozadéka az akciónak, hogy sok gyermek először étkezett étteremben, tanulják a megfelelő viselkedést is, és olyan, „felnőttes” dolog itt együtt enni a többiekkel, ami tetszik nekik.

Ezekben a hetekben nagyon sok olyan adománygyűjtő akcióról hallhattunk a városban, amely az ünnepek szebbé tételét, a nélkülöző családok gondjainak enyhítését szolgálta. A segítségnyújtás öröme pedig az adományozók karácsonyát is megszépítette. Fogjuk meg egymás kezét 2015-ben is!


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás