Elindulhat az 1,1 milliárdos rekonstrukció

Átépítik a kalocsai kórházat

2014.09.08 13:18    |    jg  

A kalocsai képviselő-testület augusztusi ülésén kiderült, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. alapította Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kuratóriuma támogatást szavazott meg a felújítás előtt álló Szent Kereszt Kórháznak. A szervezettől érkező segítség arra lesz elég, hogy az intézmény tálaló konyháját új helyszínre költöztessék (ugyanis a helyére kerülnek a régi SZTK-ban lévő rendelők) – ezzel hárul el az utolsó akadály a lassan egy éve bejelentett kórházfelújítás megkezdése elől. Lesz új épületszárny és főbejárat, sőt, vadonatúj orvosi műszerek, informatikai rendszerek is.

– A JETA ülésén született döntés alapján a kalocsai kórház arra kapott támogatást, hogy a tálaló konyhája új helyen kerüljön kialakításra. Ezzel a jelenlegi konyha felszabadul – jelentette be a kalocsai testület előtt Török Ferenc. A polgármester hozzátette, hogy ezzel a lehetőséggel végre elkezdődhet az az 1,1 milliárdos fejlesztés, ami a kecskeméti, kiskunfélegyházi és kalocsai kórház integrációjakor kapott kormányhatározat alapján utóbbinak jár – egyébként közel hárommilliárdos keretből.

korhaz_bejarat_450

 

 

Mire elég 1,1 milliárd?

A Szent Kereszt Kórház főépületét mintegy 2000 négyzetméteren alakítják át, sőt, épül majd egy teljesen új, 150 négyzetméteres szárny is. A keretösszeg azonban nem „csak” erre elég: az ellátás minőségének javítása érdekében 60 új orvosi műszert vásárolnak.

A főépület közepénél (a régi szökőkútnál) új főbejáratot építenek, így sikerül lerövidíteni a betegekkel muszáj ból megtett, egyébként jelenleg indokolatlanul hosszú utat. A korábban SZTK épületként funkcionáló részben még mindig vannak olyan szakrendelők, amelyeket jobb lenne a főbejárat felől megközelíteni, így átköltöztetik őket a főépületbe. Nem mellékesen: az áthelyezett szakrendelők teljesen új műszerparkkal működnek tovább. Építenek egy korszerű sürgősségi osztályt is (kiegészítve egy fedett mentőbeállóval), ami ugyancsak modern műtéti és orvos-diagnosztikai eszközöket kap.

A három kórház társulásakor megállapított összegből tehát mintegy 1,1 milliárd forint jut Kalocsára. Ebből a keretből 900 milliót emésztenek majd fel az épületfejlesztések és építkezések, valamint az új orvosi műszerek és berendezések (utóbbi tételek egyébként a költségek felét teszik ki). A fennmaradó 180 millió forintból informatikai rendszereket építenek. A korábbi tudósítások szerint erre a tele-radiológiai és a telepatológiai részlegek fejlesztése miatt van szükség.


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Augusztus 20. - az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából...

Pécsi egyetemistákkal fiatalít a kalocsai alkotótábor

Augusztus elején szűk két hétig ismét alkalmi művészteleppé változott volt Kossuth utcai kollégium...

Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt is bemutatta csapatát

A Bagó Zoltán polgármester-jelölt nevével fémjelzett Szívből Kalocsa Egyesület, majd időrendi...

Tegyük együtt sikeressé városunkat

  Ősszel önkormányzati választások lesznek. Ilyenkor, a helyi választások közeledtével...

Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés

Tizenhét év után újra Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés. Az államalapítás ünnepe, augusztus...

Kilenc „Kalocsa Városért” díjat adtak át

A képviselő-testület előzetesen meghozott döntésének értelmében, a sokéves hagyományokat követve, az...

Dr. Bagó Zoltán élhető városról, munkahelyekről, bérekről, egészségügyről

Mint emlékezetes, - bejelentési sorrendben – Bolvári Ferdinánd (Békés Kalocsáért Egyesület),...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás