Labdarúgás – Megyei I. osztály

Megvertük a veretlent!

2019.10.10 11:40   

Kalocsai KC – Kerekegyházi SE 1-0 (1-0)
Már nem kerek a Kerekegyháza! Nagyot harapott ki belőle a zsinórban 5. győzelmét arató Kalocsai FC. Nagyszerű sorozatot fut a csapat, most ráadásul a mezőny újonc meglepetéscsapatát tudták le.

 

kfc.jpg_450

 

 

Vasárnap hazai pályán fogadták Kohány Balázsék a megyei első osztályban idén bemutatkozó Kerekegyházát. A vendégek megsüvegelendő mérleggel érkeztek, hiszen 5-2-re verték a Kiskunhalast, 8-0-ra a Kecelt, 6-1-re a Bácsalmást, míg a Lajosmizsével a Félegyházával és a Kiskőrössel is 2-2-es döntetlent játszottak, illetve egyszer sem kaptak ki. Vagyis amellett, hogy eddig mindenkitől tudtak pontot szerezni, a statisztika arról is árulkodik, hogy egy igen harapós, gólerős együttes igyekszik hozzánk. Mindezek fényében a kalocsai 1-0 sokkal többet ér mint egy pont, mondta Kohány Balázs edző, aki a fiúkhoz hasonlóan felszabadultan kiáltott fel a mérkőzés végét jelző sípszó után: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, nagyon rákészültünk az ellenfélre, és óriásit küzdve, maximálisan követve a taktikai utasításokat, megérdemelten tudtuk itthon tartani a pontokat. Jól szűkítettük a területeket, amivel az ellenfél nem tudott mit kezdeni. Míg a Kerekegyházának lehetősége is volt, nekünk több is, ebből viszont csak egyet tudtunk értékesíteni, rögtön a legelején. Az 5. percben egy szép támadás után Follárdt centerezett, majd Mátyás Daninak passzolt, aki a hálóba helyezte a labdát. Lehetett volna a győzelem nagyobb arányú, de ez is elég volt a győzelemhez, és a meccs első percétől az utolsóig, szinte végig tetszett, amit láttam, nagyon stabilak tudtunk maradni. Szombaton 15 órakor a mezőny másik veretlen gárdájához, a Kiskunfélegyházához látogatunk, ahol nagyon régen tudtunk nyerni, most fel van adva a lecke, hogy megszerezzük a 6. győzelmet. Ez egy nagyon szép sorozat, ami, még ha nem is lehet „Barátok közt” szintű, reméljük, még nem szakad meg.”

Kalocsai FC: Pámer K., Dostyicza D. (74’ helyette Kollár M.), Follárdt Z. (86’ helyette Farkas Sz.), Vuits A., Mátyás D.(1)(91’ helyette Pandúr T.), Szabó V., Nasz B., Lakatos-Lengyel M., Tóth L., Matos M.(90’ helyette Zorván M.), Rábóczki R., Vatai A.

 


Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás