Dobozba zárt szeretet

Kalocsai gyerekek az erdélyi gyerekekért

2015.12.08 14:13    |    -sist-  

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportja hosszú évek óta kapcsolódik a „Gyerekektől gyerekeknek” országos kezdeményezéshez. A város általános iskoláiból Kárpátaljára és Erdélybe indulnak a precízen becsomagolt és megcímzett ajándékok, helyi aktivisták közreműködésével.

A kalocsai általános iskolákat már a december beköszönte előtt belengte a közelgő karácsony szelleme. Erről tett tanúbizonyságot a szebbnél szebb csomagolópapírba öltöztetett ajándékdobozok halmaza, amelyek arra vártak, hogy hosszú útra induljanak november végén egy egyelőre még ismeretlen, vagy éppen már jól ismert, de több száz kilométerre élő kispajtás iskolájába.

Kalocsai Néplap

Dióhéjban az lenne a „Gyerekektől gyerekeknek” akció lényege, amelynek jegyében november végére közel kétszáz karácsonyfa alá való pakk készült el Kalocsán az Eperföldi és a Kertvárosi Általános Iskolában, valamint a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézményben. A Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportjának felhívását meghalló családok gyermekei szüleik segítségével gyönyörűen becsomagolt dobozokba rejtett ajándékkal készültek a Kárpátalján és Erdélyben élő kortársaik számára, amelyet a helyi csoport aktivistái gyűjtöttek be és vittek el a múlt hónap végén Kecskemétre, ahonnan is december első napjaiban indulnak velük tovább a „célállomásokra”.

Miklós Györgyné, a segítő szervezet kalocsai csoportjának vezetője lelkesen mesélt arról, milyen precíz munkát végeztek idén is az adományozók. A díszpapírba csomagolt ajándékokon gyöngybetűkkel olvasható, hány éves kislánynak, vagy éppen kisfiúnak szánják a doboz tartalmát és arról is örömmel számolt be, hogy az akció nyomán két kalocsai és két erdélyi család, tekintve, hogy hasonló korú gyermekeik vannak, már baráti kapcsolatot ápolnak. Mindezt pedig a jó szándéknak és egy jókor, jó helyre került ajándéknak köszönhetik.

Bár az aktivisták nyilvánvalóan nem nyúlnak a csomagoláshoz, azt azért tudni lehet, hogy az elmúlt esztendőkben mi mindennel lepték meg a kalocsai gyerekek messzi távolban élő kortársaikat.

– Jellemzően szép állapotban lévő és természetesen használható játékok kerülnek a dobozba – nyilatkozta Miklós György-né. – Volt, aki LEGO játékokkal töltötte meg a dobozát, de találkoztunk már szép mesekönyvekkel is, sőt, vannak, akik a téli hidegben praktikus ruhadarabokkal, kis kesztyűkkel készültek, s lepték meg a határon túl élő gyerekeket. Az a tapasztalatunk, hogy akik részt vesznek benne, azok komolyan veszik a felhívást és gyönyörű ajándékokat állítanak össze – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportjának vezetője, hozzátéve, hogy minden egyes csomag célba éréséért szervezetük aktivistái felelnek és személyesen gondoskodnak arról, hogy a dobozon szereplő címzés szerint kerüljenek a megfelelő kézbe az ajándékok.


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás