Adósságtengerből a siker partjai felé

Lendületben a Kalocsa Menza Kft.

2015.10.08 11:10    |    -s-n  

A kalocsai közétkeztetésért felelős Menza Kft. egyike volt azon száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cégeknek, amelyek gazdasági helyzetét tekintve „rezgett a léc”. Január elején ügyvezetőváltás történt, amikor is a korábbi igazgató helyét a sok évtizedes, szakmában szerzett rutinnal rendelkező Kapitány Lászlóné vette át. Bár bízott a cég dolgozói állományában, saját erejében és a városvezetés támogatásában, voltak kemény pillanatok a Menza Kft. helyzete rendbetételének útján, amely még mindig hosszú, de az ügyvezető határozott léptekkel menetel azon – és ha távol is, de látja a végét.

Nem hozott „hidegzuhanyt” a törvény

Bár az őszi becsengetéssel egy időben elárasz-tották az országos hírcsatornákat az új közétkeztetési törvény nyomán bevezetett intézkedések felemás fogadtatásáról szóló hírek, Kalocsán elmaradt a zendülés a menzán. Ennek okát abban látja Kapitányné, hogy a sokat bírált, részleteiben kritizált szabályozás mindössze a korábbi szakmai ajánlásokat alakította rendeletté, amelyek tartalmának gyakorlati megvalósulása a kalocsai menzásoknak nem volt idegen. A rendelet tételeit öt éven belül, lépcsőzetesen fogják bevezetni, de például az óvodások étkeztetésénél az előírt sóhasználat-csökkentése, szeptembertől pedig a diákélelmezésben a napi zöldség- és gyümölcsbiztosítás már elvárás. A Kalocsa Menza vezetője szerint a törvény komoly hivatkozásalapot jelent nekik, élelmezésvezetők számára, és kizárólag a fogyasztók érdekeit és egészségét szolgálja. Arról nem is beszélve, hogy Kalocsán körülbelül húsz éve már annak, hogy az étlapszerkesztés a törvény alapját képező ajánlásokban foglaltak szerint történik. Magyarul: az új előírások hatályba lépését követően nem „hirtelen vált túl egészséges-ízűvé a menzakoszt”.

Központban az egészség

A kalocsai cég képviseletében Kapitány Lászlóné egyike lett azon kétszáz élelmezésvezetőnek, akik hazánkból részt vehetnek egy nívós továbbképzésen. Ez a „Közétkeztetés: központban az egészség” címet viseli, a „kiválasztottakat” pedig megannyi szakmai előnyhöz juttatja. – A rendelkezésünkre fognak bocsátani hároméves használatra egy olyan tápanyagszámító és étlaptervező programot, amelynek alapján az ÁNTSZ ellenőrizni tudja a telephelyeken folyó munkát, valamint egy komoly adatbázist is elérhetővé tesz számunkra, amelynek nagy hasznát vesszük a mindennapi munka során. Emellett csoportbontásban, mintafőzéseken sajátíthatjuk el a különféle főzéstechnikákat, amelyek pedig a folyamatosan megvalósuló új szabályozást és a fogyasztók érdekeit közelíti majd egymáshoz. Kijelenthető, hogy ezen programnak a végkifejlete minőségi változást fog hozni Kalocsa köz- és diákétkeztetésében – mutatta be a programot Kapitány Lászlóné.

Van, ami halaszthatatlanná vált

A tervezett reformok megvalósításához persze a megfelelő eszközállomány is elengedhetetlen. – Tovább nem halasztható a régi, korszerűtlen sütőink cseréje – folytatta. – Ez a gazdasági év a helyrerázódás és az anyagi stabilizálás éve, a jövőben viszont nélkülözhetetlen, hogy megfelelő pároló, hőlégkeveréses sütőkkel lássuk el a nagykonyhákat, amellyel például a rántott húshoz hasonlóan közkedvelt, de limitáltan ajánlott ételek elkészítési módjainak egész tárháza nyílik meg előttünk – vázolta a távlati célokat a vezető.

Ebben a pillanatban persze nem a közvetlenül gyermek- és diákélelmezést érintő fejlesztések bírnak a legmagasabb prioritással, tekintve, hogy – féléves csúszással ugyan, de – elkezdődött a Szent Kereszt Kórházban a jelenlegi konyha felszámolásával kötelezően kialakítandó tálalókonyha kiépítése. Az ugyancsak Kalocsa Menza égisze alá tartozó kórházi konyha legénysége és kapacitása tehát költözik a Dózsa iskolával szomszédos főzőkonyhára, amelynek fel kell készülni a befogadására. – Mindennek levezénylése és az összeszokás eltarthat akár az idei év végéig is – vélekedik Kapitány Lászlóné, amikor is el kell számolnia a teljesítményével a Menza Kft.-nek. Bár korainak, de egyáltalán nem elhamarkodottnak tűnhet azt mondani, hogy jó évet zárhat a cég – tekint a jövőbe. – Ugyancsak távlati cél, hogy a Menza Kft. a Dózsa konyhát bevezeti a tanulóképzésbe, ami egyet jelent azzal, hogy a pályázati lehetőségek is kitágulnak előttünk.

Régi ismerős a Klub Étteremben

Bár a városvezetés részéről kérdéses volt, hogy mi legyen a Menza Kft. alá tartozó Klub Étterem sorsa, a január elseje óta ügyvezetőként működő Kapitány Lászlóné körmeszakadtáig kiállt amellett, hogy nem szabad kiengedni a kft. égisze alól a vendéglátóhelyet. Vallja, hogy az egy igazi „aranybánya” lehet, megfelelő vezetéssel. Az már most elmondható, hogy a nyári karbantartási szünet sem tudta megtörni a hely felfelé ívelő pályáját, amely mára az elődök eredménye feletti menü-forgalmat produkál. Ugyancsak újdonság az étterem háza tájáról, hogy Gyarmaczki Endre korábbi vezető nyugdíjba vonul, a vendéglátóhely irányítására pedig Magurai Ferencnét kérte fel a Menza Kft. ügyvezetője. Mint mondta, túlbecsülte az erőtartalékait és, bár jelenleg maga tervezi az étterem menüsorait, szüksége van egy tapasztalt szakemberre, akire rábízhatja a felvirágzóban lévő vendéglátó egységben folyó munka kézben tartását. Erre keresve sem talált volna megfelelőbb, képzettebb és többet bizonyított szaktekintélyt, mint a kalocsai vendéglátós berkekben máig emlegetett egykori Korona Étterem vezetőjét, Magurainé Évát.

Elmaradt az eufória, pedig…

Ha pedig profitról és „aranybányáról” beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a nyáron született testületi döntés mellett sem, miszerint az önkormányzat megadta a szükséges támogatást a kft. tőkéjének rendezéséhez, stabilizálva ezzel a cég pénzügyi helyzetét. Ezen intézkedésnek és az átgondolt, tervszerű gazdálkodásnak az eredményeképpen az év eleje óta folyamatosan faragják lefelé a Menza Kft. beszállítói felé felhalmozott korábbi tartozásait is. – Most a beszállítók részéről nyugalom van – jellemezte a helyzetet Kapitányné, hozzátéve, hogy az első negyedévben az volt a célja, hogy a megörökölt tartozáslistát legalább stagnáló szinten tartsa. Mára a kitűzött feladat a következetes törlesztés. – A legmerészebb álmom, hogy idén december 31-ig lejárt tartozásunk ne legyen. Ami nem jár le, azt áttolhatjuk a következő évre, az év végi határideig szóló kintlévőségeket viszont mindenképpen szeretném, ha rendezni tudnánk. Ebben a pillanatban úgy látom, hogy erre komoly esélyünk van – zárta gondolatait bizakodva a Kalocsa Menza első embere.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás