A Paks II. projekt külső beruházásaira jelentkezhetnek a helyi cégek

Magyar vállalkozásokat vonnak be

2020.02.19 15:52   

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés külső beruházáscsomagja - ebbe a nagyon összetett folyamatba első körben építőipari cégek és vállalkozók tudnak majd bekapcsolódni.

valltomeg_603
 

A lassan kiírásra kerülő közbeszerzéseket már most érdemes figyelni, jelezte a városba a Kalocsai Vállalkozói Klub meghívására érkezett Csuka László, a múlt héten. A Paksi Ipari Park Nonprofit Kft. (PIP Kft.) ügyvezető igazgatója a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi irodájának előadójában tartott interaktív fórumot. Még időben szólt a lehetőségekről, hiszen 1-2 év múlva kezdődik a nagyberuházás, ami várhatóan 8-10 évig tart majd. A cégvezető nagy figyelmet szentelt a közembereket leginkább foglalkoztató kérdésre is: bővebben beszélt arról, hogy milyen nemzetiségű vendégmunkások érkezésére lehet majd számítani.

- A PIP Kft-nek alapvetően két nagy funkciója van a térségben. Az egyik a Paksi Ipari Parkhoz kapcsolódó külső infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, a másik pedig egy térségfejlesztési funkció. Alapvető cél, hogy amennyiben lehetséges, a helyi vállalkozókat hozzuk helyzetbe. Ha ők alkalmasak arra, hogy beszállítókká váljanak, konkrét produktumok tekintetében, akkor szeretnénk ezt elősegíteni – fogalmazta meg a cég küldetését Csuka László. Megjegyezte: az állami társaság tulajdonképpen „üzleti hidat” képez a szükséges infrastrukturális projektek és a magyar vállalkozások között. - Mindenképpen építéssel foglalkozó vállalkozók kellenek, az építkezés bármely szakaszáról is beszéljünk, kezdve a földmunkák elvégzésétől, a logisztikán, szállításon át az építéskapacitással, nyersanyagokkal: sóderrel, cementtel, homokkal, más anyagokkal rendelkező cégekig; ők mind beszállítói lehetnek a projektnek. Az orosz fél nagy valószínűséggel előszeretettel fogadja a helyi vállalkozókat, hiszen ők a legolcsóbbak: nem kell őket utaztatni, elszállásolni, altatni, magyarán költséghatékonyabban tudnak működni, mint a külföldiek – mutatott rá.

 A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.02. 21-én megjelenő 8. számában az 5. oldalon olvasható.  


Kalocsai hírek

Megalakult a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. létrejöttének alapvető célja, hogy városunk az előtte...

Fontos mérföldkövek a Paks II. projektben

Kulcsfontosságú lépések történtek a Paks II. projekt engedélyezése során. A Paks II. Zrt. az év...

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás