Már több éve fedeztük fel ezt a különlegesen szép helyet, így idén is lelkesen vágtunk neki. A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény két 4. osztálya 43 tanulóval és Vö-rösné Bujdosó Andrea, Rezák-Szabó Anna, Tóth Edit, Jakabné Csóti Csilla pedagógusokkal nagy várakozással készültek a négynapos erdei iskolába. Az idén sem csalódtunk, és ezúttal nem vittünk árvizet sem. Mindez úgy valósulhatott meg, hogy iskolánk alapítványa és a református egyház anyagilag segítette a szülők hozzájárulását.

„Vajon szép idő lesz? Bírjuk majd a sok túrázást? Jól kijön egymással összezárva napokig az A és B osztály? Tetszik-e majd az ebéd, vacsora? Lesz-e elég szabad játék a sok program mellett? Lesznek-e a faházban bogarak? Mi lesz velem 4 napig számítógép nélkül?”

A keddi utazás délutánján már Laci bácsival kószáltunk a Nagy Villám hegyén-völgyén: sáskát, szöcskét, tücsköt fogva, tenyerünkön azonosítva. Este Anna nénivel sportvetélkedőn mérte össze erejét a két osztály. Szerdán egy gyékényes tavon halásztuk a vízi élőlényeket, Csaba bácsi remek „vízbiológia-óráján”. Majd Pali bácsi tanított meg ügyeset és kevésbé ügyes-két íjászkodni, hogy a virtuálisan kinagyított kullancs narancshasába sikerüljön nyilainkat belelőni. Délután Kata néni fönt az erdő élővilágát mutatta meg nekünk túra közben, még a híres, mindent túlélő medveállatkát is megismertük, és a Nagy Villám csúcsát is meghódítottuk. Sötétedéskor Edit néni zseblámpás rókavadászatot rendezett a mezőn: kígyózó fénycsóvák és boldogan sikítozó hangok jelezték a program sikerét. Vagy 100 gyerek csodálta a focipálya fölött a sötét égbolt Göncölszekerét, a Jupitert és a vörös bolygót. Csütörtökön Panni vizsla és Györgyi néni vezetésével, az erdei úton interaktívan eljátszott történelmi tudnivalók után jutottunk föl a visegrádi Fellegvárba. Nem létezett olyan tériszonyos, hogy ne tudta volna élvezni az elénk táruló gyönyörű Dunakanyar látványát, s a vár misztikus hangulatát. Délután Balázs bácsival cinkét, őszapót és tengelicet gyűrűztünk, madárhálót lestünk, madárnaplót vezettünk. Bárcsak mindenki látta volna a lelkesen néző-látó-figyelő arcocskákat; mindent értene! Alkonyatkor összeültünk a tűzrakónál, és Csilla néni vezetésével 43 gyerek furulyaszavát és dalolását vitte a szél, más táborlakók álmélkodására. Még aznap a táncoslábú Edit és Csilla nénivel néptáncoltak azok, akinek még maradt energiája. Pénteken gyógynövény ismertető-gyűjtésen vettünk részt, gyógyteákat ittunk, nagyon fontos szemléletformáláson estek át a gyerekek. Fájó szívvel szálltunk fel a hazainduló buszra.

Minden kérdésükre megkaptuk a választ!

Csodás időnk volt; motiválással és humorral a „turbócsigákkal” is jól haladtunk hegyen föl-le; az étkezés végig a gyerekek fogára való volt: bármennyi repeta friss eperrel, napi jégkrémmel, kis nasival dúsítva. Szabadidejüket kicsit irányítottuk, pl. esti naplóírás Andi néniékkel, szobarend, alvás előtti mese és kreatív játékok, játszótér, fáramászás a kiserdőben, torna, labdajátékok; mind-mind az ő örömükre.

Biztonságban tudtuk őket kullancs-ügyben is: megfelelő öltözettel, befújással, sűrű átnézéssel védekeztünk.

Az életszerű családi hangulatot biztosította Panni és Saci, a két vizsla, a csüngőhasú malacka, valamint egy csecsemő, a csoportvezető biológus Csaba bácsi Hanna Csepkéje és a tanár nénik bátorító, szerető, segítő jelenléte.

Igen, sok gyerek válogat, de az egész napi fizikai fáradtság, a kulturált étterem, a vidám együttevés bizony meghozta az étvágyukat.

Igen, sok gyerek keveset használja otthon a lába túraizmait és a lelke természetvágyát. De itt, a szikrázó napsütésben erdei énekeket harsogva, tanítóik kezét fogva, az ezerféle madár csivitelése közben, a zúgó erdő most már megismert fái alatt, az aszfalthoz szokott lábuk ruganyosan kezdett lépkedni. Reggel madárfüttyre ébredni, előttünk a Duna, balra a Börzsöny, jobbra két forrás… – kell ennél szebb élet?!

És lám, ugyan ki vette észre, hogy négy napig eszükbe se jutott mobil, tablet és számítógép.