A Kék Madár új fiókákat nevel

2015.04.09 13:39    |    PéVi  

Tamás László könyvtárigazgató invenciója nyomán március 26-án csütörtökön és 27-én pénteken rendhagyó tanítási órák keretein belül ismerkedhetett meg az általános és középiskolás közönség a Kék Madár Alapítvánnyal és a zeneművészet fiatal tehetségeivel.

A program elsődleges célja, hogy gyermekek, fiatal felnőttek részére népszerűsítse a Kalocsán idén már huszonharmadik alkalommal megrendezendő Kék Madár Fesztivált, illetve képet kapjanak a fesztivál hátterében húzódó alapítvány feladatáról. Az órák pozitív hozadékaként pedig hazánk ifjú virtuózaival is találkozhattak a megjelentek, és a szerencsések a fesztiválra szóló ajándék belépőjegyekkel térhettek haza.

0301kek_600

A gyermekkönyvtárban csütörtökön 9.45-kor indult az interaktív zenei nap, amely aznap három tanítási órát ölelt fel és pénteken délelőtt fejeződött be.

A rendhagyó zenei órák főszereplője, a fesztivál atyja, Lakatos György fagottművész, tanszékvezető egyetemi docens volt, aki magával hozta tanítványait is. Fellépett a könyvtárban Lakatos Sára csellista, a fagottművész legnagyobb gimnazista lánya, Oláh Krisztián, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora szakos hallgatója illetve Bolyki Sára népdalénekes és Kéringer Dávid szaxofonos.

Lakatos György kérdve kifejtő módszerrel szólította meg a tanulókat, és így egymástól és a művész válaszaiból bővült a jelenlévők ismerettára előbb a fesztivál múltjáról, majd a zeneművészetről. Biztatásként rengeteg apró ajándék, tollak, csokoládék és a Kék Madár Fesztivál szimbólumával festett zászló került kiosztásra, illetve a már említett értékes belépőjegyek. A vártnál nagyobb lelkesedéssel és előzetes tudással érkeztek a tanulók, így nagy volt a verseny a jutalmakért.

0302kek_600

A fagottművész a buzgalom csitítására elmesélte megrendítő fiatalkori, spanyolországi autóbalesetét, amely után sok évi lábadozás után épült csak fel, és amelynek hatására később megalapította a Kék Madár Alapítványt. Ezáltal a diákok érzelmileg is átláthatták a program társadalmi jelentőségét

Az interaktív órákon lélekemelő volt látni és hallani a könyvtár vendégeit, az öt talentum bemutatkozását. A négyszer 45 percben a fiatal tehetségek bemutatták hangszereiket, a stílust amelyet képviselnek, majd külön-külön és duókban is megcsillogtatták tehetségüket.

A rendezvény zárásaként dr. Angeli Gabriella képviselő asszony és Tamás László könyvtárigazgató búcsúztatta a rendhagyó órák szereplőit.

0303kek_600

A nézők soraiban ülő általános, illetve középiskolás tanulók mindvégig óriási érdeklődéssel hallgatták az elhangzottakat, és tágra nyílt szemmel csodálták a produkciókat. A rendezvény kitűnő fogadtatását mi sem jelzi jobban, minthogy a fiatalok kitörő örömmel jelezték, jövőre ismét ellátogatnának a rendezvény folytatására, így biztos, hogy a Kék Madár fesztivál közönsége is fiatalodik az idén.

Reméljük, a jelenlévők magukkal viszik az üzenetet, amelyet mind az alapítvány, mind a fesztivál képvisel: „A Kék Madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék Madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék Madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.” (Maurice Maeterlinck: A Kék Madár)


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás