Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester

A képviselő másik arca (2.)

2015.02.23 13:18    |    Gábor Erika  

A művelődési központ szervezésében indult el „A képviselő másik arca” című programsorozat, amelynek keretében magánemberként is megismerhetjük a városi önkormányzat képviselőit. A második estén Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester beszélt önmagáról.

Kalocsán nagyon sok ember a sportolói múltja révén ismeri a fiatal alpolgármestert. Bármily meglepő, már harminc éve, hogy a kyokushin karate az élete része. Komoly eredményeket tudhat maga mögött: már első versenyén eljutott a döntőig, és végigjárt minden fokozatot addig, míg eljutott a legmagasabb, a feketeöves minősítésig. Ebben is vannak fokozatok, 1–10 dan között, amelyek elérése mind-mind komoly próbatételt jelent. A harmadik dan elérése óta a karatéka megszólítása már „tanító”, azaz „sensei”, és erről a fekete öv mellett egy angol-japán nyelvű diploma is tanúskodik – ezt 2012-ben érte el.

 

kinyo2_450

 

Nemcsak műveli, edzőként oktatja is kedvenc sportját – jelenleg egy dusnoki csoportot vezet a férjével, akivel bíráskodni is szoktak különböző versenyeken. A karate rendkívüli kitartást és nagyon komoly erőnlétet kívánó sportág – vagy inkább életmód, hiszen nemcsak fizikai küzdelemről szól, hanem a test és lélek harmóniájának elérése a célja. A kyokushin (japánul kjosunkai) szó jelentése: találkozás a végső igazsággal.

A képes beszámolóból megtudhattuk, hogy a karate korántsem az egyetlen kemény próbatétel Kinyóné életében: ejtőernyőzés, íjászat, sárkány- és siklórepülés, falmászás, sportlövészet, sárkányhajózás és teljesítménytúrák, valamint búvárkodás és barlangászás is szerepel a sokak számára hajmeresztő tevékenységek közül, de, mint azt az est főszereplője kijelentette, el sem tudná képzelni az életét kihívások és erőpróbák nélkül.

A karrierje alakulásáról elmondta, hogy a bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolát elvégezve még azon gondolkodott, hogy rendőr lesz, ám azután más irányt vett az élete: a Tomori Pál Főiskolán szerzett előbb közgazdász, majd másoddiplomaként gazdaságvédelmi közgazdász, mellette mérlegképes könyvelői végzettséget. A Geodéziai Zrt. volt a tavaly őszi önkormányzati választásokig a munkahelye.

Senki nem születik alpolgármesternek – szögezte le jelenlegi munkájáról szólva – de ezt is meg lehet tanulni, és én még sohasem adtam fel semmit!

 

kinyo_450

 

Családjáról szólva mesélt tízéves kisfiáról, a férjéről (aki a hajmeresztő sportokban szintén élen jár), bátyjáról, aki bankár, édesapjáról, aki a Geodéziai Zrt. Déli Régiójának igazgatója, és arról a családtagról, akitől a sportszeretetet minden valószínűség szerint örökölte: ő a nagypapa, Lakatos István, vagy ahogyan több százan ismerik és tisztelik: Szusza Pista bácsi, a kalocsai foci nagy öregje.

Kinyóné Lakatos Melinda egyik legszebb emlékeként beszél arról, amikor 2012-ben itthonról „navigálta” térképek küldésével férjét, aki 36 nap alatt elgyalogolt Londonba, hogy ott az olimpia helyszínén adja át a magyar zászlót sportéletünk kiválóságainak: Hosszú Katinkának, Povázsay Eszternek és Szekeres Dorinának, és akit ezek után meglepetésként személyesen várt a brit fővárosban az út végén.

Gondolom, az senkit nem fog a meglepetés erejével érni, ha továbbadom, mit sorolt fel az est főszereplője a személyes bakancslistája elemeiként: El Camino, bungee jumping, rafting, sziklamászás és a legnagyobb álom: eljutni Japánba.

A számtalan képpel illusztrált élettörténet után az alpolgármester asszony válaszolt a nézők kérdéseire. Aki azt próbálta megtudni, mi vonzza őt a veszélyes sportokhoz, nemigen jutott közelebb a rejtélyhez, mert a válasz ennyi volt: nem tudom, egyszerűen ki kell próbálnom!

Kiderült, hogy alig létező szabad idejében legszívesebben olvas és zenét hallgat, hogy a sport számára azért fontos, mert önbizalmat és határozottságot ad, és ugyan a családtagjai talán nyugodtabbak lennének, ha érdeklődése a sakk felé fordulna, de ezt kizártnak tartja, mert abban már a tízéves kisfia is legyőzi.

Sokat töprengtem, hogyan zárjam le ezt a beszámolót – hiába, mindig elkezdeni és befejezni a legnehezebb az írást. Nagyon tetszett, ami a karate lényegéről találtam, rövid, találó, és sokat elárul azokról, akik ezzel foglalkoznak: jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akarat. Japánul:

文字 ;   尊敬 ; ;セルフコントロール意志

 


Kalocsai hírek

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás