Két jelölő szervezet sajtóközleménye az egyeztetésükről

Külön úton az összefogás helyett

2019.08.01 11:21   

A Kalocsai Néplap szerkesztőségébe is eljutott a Békés Kalocsáért Egyesület és a Szövetségben Városunkért Egyesület részéről a múlt hét végén, egymást követően kiadott két sajtóközlemény, amelyek a két szervezet közötti együttműködés kialakítása sikertelenségének okait taglalják. Tekintettel a közlemények egymásnak ellentmondó tartalmi részeire, Olvasóinkra bízzuk azok értékelését.

A Békés Kalocsáért Egyesület (Összefogás) sajtóközleménye

„Az MSZP és a Szövetségben Városunkért Egyesület „egyeztető megbeszélésre” kapott meghívója kapcsán a Békés Kalocsáért Egyesület képviselője, DK helyi szervezetének képviselője, a Jobbik helyi szervezetének képviselője, az LMP megyei szervezetének képviselője, és a Momentum kalocsai képviselője (a továbbiakban, Összefogás) arra a döntésre jutott, hogy az MSZP-vel és Szövetségben Városunkért Egyesülettel nem lát lehetőséget az együttműködésre.

Indoklás:
Az egyeztető tárgyalásokat az MSZP kalocsai szervezete kezdeményezte az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum) és a Békés Kalocsáért Egyesület részvétele mellett. A tárgyalások megszakadtak, amikor az MSZP helyi szervezete aktívan működött közre a Szövetségben Városunkért Egyesület létrehozásában, a többi szervezet tudta és beleegyezése nélkül.

Ezek után a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Békés Kalocsáért Egyesület haladt tovább a közös platform felé és egy közös polgármester jelölt Bolvári Ferdinánd személyében találták meg azt, melyet deklaráltak a sajtó nyilvánossága felé is.

A Szövetségben Városunkért Egyesület ugyanezt megtette. Megnevezte saját önálló polgármester jelöltjét, majd programot is hirdetett, így önálló politikai indulóként jelenítve meg magát.

A legutóbbi találkozás alkalmával olyan feltételeket kívántak szabni az együttműködésnek személyi és pozícionális kérdésekben, amelyeket az Összefogásnak nem áll módjában teljesíteni, mivel az Összefogás pozíciókat nem oszt, így ilyen alkukat nem tart etikusnak a választási kampány idejében.

Mivel meghívásunkat sem az MSZP, sem a Szövetségben Városunkért Egyesület meghívott vezetője nem fogadta el, így az ilyen irányú tárgyalásokat az Összefogás lezártnak tekinti.

A választásra való felkészülés során sok sikert kívánunk!
Tisztelettel,
Kerpács Rezső
az Összefogás szóvivője”

 

 

A Szövetségben Városunkért Egyesület Sajtóközleménye

„Válasz a Békés Kalocsáért Egyesület összefogást elutasító közleményére

Múlt hét elején az MSZP kalocsai szervezetének elnöke keresett meg azzal, hogy javaslatára induljanak újra az ellenzéki tárgyalások. Számomra fontos az összefogás, azonnal igent mondtam. Pénteken megjelent az MSZP irodájában a Békés Kalocsáért Egyesület elnöke, Réfy Vilmos és egyik tagja, Király Róbert.

Lekezelő stílusban közölték, hogy ők, mármint az egyesület tagjai és a hozzájuk csatlakozott pártok képviselői nem ellenzékiek, és nem érdekeltek a NER lebontásában. Kötelességük együttműködni Font Sándor parlamenti képviselővel és egyetlen céljuk, hogy az egyesületük bekerüljön az önkormányzatba. Számukra nem lényegesek a pártok, közülük senki sem érzi magát ellenzékinek.

Felháborítónak tartottam a tárgyaláson elhangzottakat, a provokáló hangnemet, a kirívó viselkedésüket.

Meglepetésemre hétfőn Farkas Tibor, a Szövetségben Városunkért Egyesület elnöke mutatott egy e-mailt, melyben tárgyalásra hívják személy szerint őt és Cserháti Ákost. A Békés Kalocsáért Egyesület nevében írt levél megdöbbentett. Hogy lehet, hogy Bolvári Ferdinánd dönti el, ki vehet részt a tárgyalásokon és ki nem!

Elhessegettem rosszérzéseimet, mert az összefogás híve vagyok. Azt a választ küldtük, hogy a Szövetségben Városunkért Egyesület minden esetben 3 fő delegáltat küld a tárgyalásokra, és most is így szeretnénk tenni.

Hétfőn még bíztam abban, hogy újra tárgyalóasztalhoz ülhetünk, és megvalósíthatjuk az összefogást. Kedden Bolvári Ferdinánd felhívta Cserháti Ákost és közölte vele, hogy nem kíván delegáltakkal tárgyalni, szó szerint: „Ennyi embert nem tudok fogadni.”
A Békés Kalocsáért Egyesület részéről tegnap megjelentetett nyilatkozat tele van hazugságokkal. Nem kértünk pozíciókat, személyi kérdésekről sem esett szó. Részünkről semmilyen alku nem hangzott el, a feltételezést is visszautasítom. A tegnapi nyilatkozat számomra egyértelművé teszi, hogy ők nem érdekeltek az együttműködésben. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a Békés Kalocsáért Egyesület elutasít minden fajta lehetőséget az összefogásra.

Faragó László
polgármester-jelölt
Szövetségben Városunkért Egyesület”

                                                                                                          forrás: Kalohírek


 
farag_lszl_450_01
 
 
A cikk folytatását a 2019. augusztus 2-án megjelent Kalocsai Néplap 31. számában az 5. oldalon olvashatják.   

Kalocsai hírek

Magyar vállalkozásokat vonnak be

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés...

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás