Egy tucat kincsesláda nyílt már fel

2015.11.30 12:21    |    Gábor Erika  

A városi könyvtár népművészeti ismeretterjesztő sorozata, a Kalocsai Kincsesláda a 12. alkalomhoz érkezett november 19-én. Ekkor dr. Kovács Istvánné Sztakó Éva mutatkozott be a közönségnek. Ő pedagógus, népművelő és addiktológiai konzultáns – vagyis a széppel éppúgy napi szinten foglalkozik, mint a tragikussal, hiszen az addiktológia tárgykörébe a szenvedélybetegségek tartoznak. Persze, lehet valaki szenvedélyes hagyományőrző is, ám ezt nem kell gyógyítani, sőt!

– Az ember egy ilyen bemutatkozásra felkérés után végiggondolja az életét, hogy mit tud tenni egy virtuális mérleg jó és rossz oldalának serpenyőjébe. Úgy gondolom, a sors kegyes volt hozzám, mert megadta, hogy egy nagyszerű, szerető családban nőjek fel, egy csodálatos férjre és társra találjak és egy szoros, összetartó közösséggel dolgozhassak együtt – utalt a mondat végén dr. Kovácsné a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttesre és a Va-rajti Gizella Színjátszó Körre.

„Résztelek a világ közepe” – emlékezett vissza a gyermekkorában a kocsmaajtó felett látható szövegre az est főszereplője, és elmondta, hogy nagyon szeretett a kis faluban élni, és a népművészet, a hagyományok, szokások megismerése innen indult, a déd- és nagyszülők és persze a szülei révén.

Éva asszony időutazása során szóval és képekkel mutatta be életének színtereit: a családot, a falusi közösségeket, az iskolákat, majd felnőttként a családalapítást és három gyermekét: Évát, Anitát, Istvánt. Minden mozzanat kötődött a néptánchoz, a kalocsai viselethez és a régi paraszti életforma sok-sok emlékéhez, melyek erős közösségről, egymással megosztott munkáról, örömről és bánatról szóltak.

Kalocsai Néplap

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes jelenlegi vezetője Bencze Károlyné mellett leste el a munkát, még a szervezet titkáraként. Néptánc tudásának legmagasabb elismerése a Fülöp Ferenc-díj, amit 2011-ben Arrasz Jánossal együtt nyertek el. A tánccsoporttal rengeteg helyen léptek fel itthon és külföldön: a legemlékezetesebb az amerikai fellépésük volt, ami azért is jelentős esemény, hiszen ők jártak először egy egész tánccsoporttal az USA-ban Kalocsáról. Idén részt vettek Milánóban az Expón, ami szintén legszebb élményeik közé tartozik.

A másik jelentős közösség, amelyet dr. Kovácsné szervez és irányít, a Varajti Gizella Színjátszó Kör, amellyel már két bemutatón túl vannak: a paraszti életformáról szóló első darabot még a társulat névadója írta, ám a második már Éva műve, és megemlítette, hogy lesz még folytatás. A színjátszókkal Kalocsán kívül a környező falvakban is bemutatkoztak, Kecskeméten a Népi Iparművészeti Múzeumban egy fiataloknak szóló továbbképzésre hívták meg őket; sőt, két kalocsai iskolában érettségi tételnek is kiválasztották a Varajti Gizella Színjátszó Kört.

A harmadik közösség, amelynek dr. Kovácsné volt a kovásza, ahogyan ezt ő mondta, a Szentcsalád-járók asszonycsapata, akikkel évek óta karácsony előtt kilenc napig felelevenítik ezt a szép hagyományt.

– Reggelig tudnám még mesélni az élményeimet – mondta Éva, amikor a vászonról elfogytak a képek, de a program vége még tartogatott meglepetést: a táncospárja, Arrasz János felkérte őt, és mindenki örömére ellejtettek egy szép kalocsai táncot.

Az este vidám beszélgetéssel, emlék-idézgetéssel folytatódott, és az idő múlását csak egyvalaki nehezményezte picit: a legkisebb résztvevő, dr. Kovácsné unokája, az öthónapos Adél, aki mindenki csodálatára olyan csöndben, a nagyit figyelve ülte végig édesanyja ölében az előadást, mint aki tudja: mindezek folytatása rajta is múlik majd.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás