Lakossági fórum a Kishalas soron

Vélemények és panaszok a lakótelepről

2015.10.30 11:36    |    STVN  

A meglehetősen szürke, hűvös, szeles, szitálós délután ellenére közel negyven lakó gyűlt össze múlt csütörtökön a kalocsai Széchenyi lakótelep megújult Kishalas sori pihenőjében, hogy megossza mondandóját városunk vezetőivel. Észrevétel, kritika és vélemény természetesen – mint egy lakossági fórumon az (el)várt – volt bőven.

Nem egyedül érkezett

A szabadtéri találkozót Kati László, a választókörzet önkormányzati képviselője hívta össze, aki nem egyedül érkezett az összejövetelre. Elkísérte ugyanis Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester, dr. Angeli Gabriella, az önkormányzati kommunikációért felelős képviselő, Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője, valamint a két meghatározó önkormányzati tulajdonban lévő cég, a Parkgondozó, illetve a Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. ügyvezetője, Loibl László. Kijelenthető tehát, hogy a képviselő által először meghirdetett össznépi tanácskozáson minden felmerülő kérdésre választ kaphattak az arra illetékesektől a lakók.

„Mi a terv a parkkal?”

Kati László képviselő lapunknak szemelvényesen összefoglalta a bő másfél órás kérdezz-felelek során felszínre került problémákat. Először a rendezvény helyszínéül szolgáló, nemrég megújult pihenőparkkal kapcsolatos lakossági igények fogalmazódtak meg. Nem kértek sokat, mindössze, hogy a jelenleg ott található dizájnos, de kevésbé kényelmes ülőalkalmatosságok mellé telepítsenek olyan padokat, amelyeknek háttámlája is van. Erre a Parkgondozó Kft. képviselete felől érkezett a válasz, miszerint megoldható eleget tenni a kérésnek.

Kalocsai Néplap

Klasszikus problémák terítéken

Felcsonkolásra váró és elszáradt fák sorsára irányuló kérdések merültek fel, valamint a társasházak előtt kialakított kertek gondozásának a kérdését feszegették. Mint kiderült, számos tömb előtt ültettek anno „önszorgalomból” virágokat, kisebb fákat a lépcsőházak lakói, akik mára koruk, vagy egészségügyi állapotuk miatt ezeket nem tudják karban tartani – erről is eszmecserét folytattak a fórumon – mesélte Kati László.

Ugyancsak örökzöld probléma a lépcsőházi és a ház körüli szemetelés, rongálás, amelynek vélhetően a közterület-felügye-let és a rendőrség hathatósabb jelenléte, esetleges fellépése szabhatna gátat.

„Negyven éve nem nyúltak a járdához”

A Zöldfa utcai lakók részéről merült fel, hogy annak járdáit talán már negyven éve is van, hogy senki nem gondozta, így azok mára tönkrementek, hepehupásak és balesetveszélyesek – hangzott az érvelés. Kati László elmondása szerint a végére fognak járni ennek és felmérik a szóban forgó területek műszaki állapotát, majd a feltártak ismeretében fogalmazzák meg a további teendőket.

Ugyancsak közlekedési fronton merült fel, hogy a Zöldfa utcai óvoda környékén egy fiatalember elmondása szerint az útburkolat megjavítása óta „szá-guldoznak az autók” és nehéz az ovit biztonságosan megközelíteni. A körzet képviselőjének az álláspontja szerint a megoldási alternatívaként felvetett fekvőrendőr-kihelyezéssel nem kapkodnának. Annál is inkább, hiszen volt már Kalocsán olyan terület, ahová „hirtelen felindulásból” fekvőrendőrt kértek a lakók, majd könyörögtek annak felszedéséért, mondván nagyon hangos, amikor ráhajtanak az autók és annyira nem is indokolt az ottléte, mint azt gondolták. Így az intézkedés előtt Kati László azt tervezi, hogy a Széchenyi lakótelep ezen részén élők szélesebb közönségének is szeretné hallani az álláspontját fekvőrendőr-ügyileg.

Ideje megtanulni parkolni!

Mielőtt felszisszenne, ez a gondolat nem a képviselőtől hangzott el! Sokkal inkább ezen cikk írójától. Nem nehéz ugyanis káromkodásra okot adó állapotokra lelni kalocsai parkoló alkalmatosságban, ahol a parkoló-parcellák nincsenek burkolati jelekkel „bekottázva”. Nincs is dühítőbb, mint amikor a munkából, orvostól, bárhonnan hazagurulva azzal szembesül az ember a tömbje előtt, hogy sehol nem tud megállni. Ugyanakkor látja azt is, hogy a parkolóban lévő autók tulajdonosai – a vezetői rutin és a másikra való odafigyelés totális elhagyásával – összevissza hagyják ott autóikat úgy, hogy közéjük több jármű is kényelmesen beférne.

A fórumon éppen a Csajda utca esete merült fel, de elhangozhatott volna az Alkotás útja, vagy bármely más lakótelepi övezetben kialakított par-kolórész neve. Summa summarum – ha minden igaz, mielőbb megtörténik a parkolók bekottázása, így ez a probléma is a múlté lehet.

Valamennyi felmerült kérdésre egyébként konkrét válaszokat ígért az önkormányzat képviselete!


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Augusztus 20. - az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából...

Pécsi egyetemistákkal fiatalít a kalocsai alkotótábor

Augusztus elején szűk két hétig ismét alkalmi művészteleppé változott volt Kossuth utcai kollégium...

Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt is bemutatta csapatát

A Bagó Zoltán polgármester-jelölt nevével fémjelzett Szívből Kalocsa Egyesület, majd időrendi...

Tegyük együtt sikeressé városunkat

  Ősszel önkormányzati választások lesznek. Ilyenkor, a helyi választások közeledtével...

Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés

Tizenhét év után újra Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés. Az államalapítás ünnepe, augusztus...

Kilenc „Kalocsa Városért” díjat adtak át

A képviselő-testület előzetesen meghozott döntésének értelmében, a sokéves hagyományokat követve, az...

Dr. Bagó Zoltán élhető városról, munkahelyekről, bérekről, egészségügyről

Mint emlékezetes, - bejelentési sorrendben – Bolvári Ferdinánd (Békés Kalocsáért Egyesület),...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás