Lehetne rosszabb is: a folyamatos fertőtlenítés

Ne utálja a klórozást!

2016.05.26 10:52    |    jni  

A kalocsai kistérség a szerencsésebbek közé tartozik azzal, hogy elegendő csak évi néhány alkalommal klórozni a vizet. Ez nagyrészt a természeti adottságoknak köszönhető, és az egyhetes fertőtlenítés hiába tűnik soknak, tényleg kiváltságos helyzetet jelent. Ha nem a barákai vízbázisról kapná a vizet mindenki, Dusnoktól Dunatetétlenig, akkor akár az állandó klórozásra is szükség lenne.

– Amennyit klórozunk, az a minimum szint, és évente csak négy alkalommal van fertőtlenítés a kistérségi rendszeren. A fogyasztók számára azért tűnik hosszúnak, mert tényleg egy hétig tart – reagált egyes lakossági panaszokra Szigeti Attila. A Kiskunsági Vízi-közmű-Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója megérti, hogy az embereknek kényelmetlen volt például a múlt héten véget ért, legutóbbi klórozás is, viszont muszáj így eljárniuk, ha tisztán akarják tartani a csőrendszert. A barákai vízbázison 20 település számára termelik ki az ivóvizet. Az ehhez kötődő hálózat Dusnoktól Dunatetétlenig van lefektetve, és ez halad át Kalocsán is. Az, hogy a megfelelő klórmennyiség végig is menjen a hálózaton, sokáig tart, és vannak olyan szakaszok, ahol valóban nagyon magas a fertőtlenítőszer koncentrációja. Egészségügyi kockázat persze ezeken a településeken sincs, ám érezhetően rosszízűbb, szagosabb a csapvíz. Ezt a szakember szerint Foktő szenvedi meg a legjobban, hiszen ők vannak legközelebb a barákai bázishoz.

– Ha az egyik csütörtökön felrakjuk a klórozót, csak a következő csütörtökön vesszük le, tehát a foktőiek kerek egy hétig „élvezik” a fertőtlenítést. Kalocsa már egy fél nappal kevesebbet kap, de a peremterületeken, azoknál, akik a legmesszebb vannak a barákai vízbázistól, 3-4 napra korlátozódik a klórozás – vázolta Szigeti, hangsúlyozva, hogy az eljárás mellett a természeti adottságoknak is köszönhető, hogy „csak” ennyi kellemetlenséggel sikerül tiszta vizet produkálniuk. – Az ÁNTSZ sosem tudta ezen a kistérségű részen bebizonyítani, hogy magas lenne a baktériumszám. Ez azért van, mert a parti szűrésű víz hideg. Ha elérné a 20 fokot, mint például a mélyfúrású kutaknál, már más lenne a helyzet. Tehát ha mondjuk a negyven-szállási vízbázis látná el a környéket vízzel, akkor a folyamatos fertőtlenítés mellett kellene döntenünk, hogy kordában tudjuk tartani a „bakter-számot” – magyarázta.

A víziközmű-szolgáltatóra egyébként nagyon komoly szabályozás vonatkozik: folyamatosan ellenőrizniük kell, hogy milyen magas számban fordulnak elő baktériumok, egységnyi ivóvízben. Megvan, hogy egy ml vízben, maximum 37 fokon, legfeljebb 500 baktérium lehet; amíg ezt tudják tartani, nem kell fertőtleníteni, amint viszont nem, akkor azonnal. Ha a megengedett mértéket visszatérően meghaladná a baktériummennyiség, akkor az egészségügyi hatóság előírhatná a folyamatos fertőtlenítést is. A klór egyébként a lehető legjobb megoldás ahhoz, hogy egészségügyi kockázattól mentes legyen az ivóvíz: 0,3 milligramm/ liter (ez egy úszómedence esetében például a legalsó határ) már elegendő belőle ahhoz, hogy az utolsó baktériumot is eltüntesse.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás