Kiosztották az első chips-adó bevételt a kórházban
Háromhavi pótlék a betegágy mellett dolgozóknak
2012.01.15 10:26 | Zsiga Ferenc
A késedelmes, kétszeri utalás miatt nem karácsony előtt, hanem december utolsó napjaiban fizették ki a kalocsai Szent Kereszt Kórházban bérpótlékra jogosult ápolóknak, orvosoknak azt az összesen 23 millió 161 ezer forintot, amit a chips-adó bevételből juttattak a kalocsai intézménynek. Az érintett 293 dolgozó így is jóleső érzéssel fogadta a plusz juttatást, amely a szakmai besorolástól függően személyenként 13-53 ezer forintot jelentett a közvetlen betegellátást végzőknek. Januártól ugyan 15 ezer forinttal emelkedik a minimálbér, de ez az adójóváírás kivezetése miatt sajnos nem jár együtt az érintett 260 dolgozó jövedelmének növekedésével. A kórháznak viszont havi 4,1 millió forint plusz kiadást jelent.
A pénz késői, ráadásul két részletben történő megérkezése következtében a kórház gazdasági osztályának munkatársai feszített munkatempóban dolgoztak annak érdekében, hogy a juttatás még a 2011. évben a dolgozók számlájára kerüljön.
Dr. Vadász Mária főigazgató arról tájékoztatta a Néplapot: a bérpótlékra jogosultak körét jogszabály határozza meg, így bármennyire is szerette volna, hogy az intézmény valamennyi, összesen 486 dolgozója részesüljön plusz juttatásban, anyagi fedezet híján erre nem volt lehetőség. A rendelet a bérpótlékra jogosultakat három kategóriába sorolja. Az első, kiemelt kategóriába tartozók, például az intenzív osztályon, aneszteziológián, műtőben dolgozók három havi pótléka nettó 53.496 forint volt, míg a kettes kategóriába, de még mindig a betegágy mellett munkát végzők 42.796,a harmadik kategóriába tartozók pedig nettó 12.839 forintot vihettek haza.
A főigazgató szerint nem is annyira az összeg nagysága számít, hanem inkább az, hogy az egészségügyi kormányzat ezzel a lépéssel is bizonyította: a lehetőségekhez mérten elismeri az ágazatban dolgozók munkáját, rendkívüli áldozatvállalását. A most országosan kiosztott 5,6 milliárd forint vélhetően csak a kezdet, hiszen az államtitkár ígérete szerint a chips-adóból jövőre tervezetten befolyó 15 milliárd forintot, az intézményrendszer átalakításán nyert több milliárdos megtakarítást az egészségügyben dolgozók bérének emelésére fordítják.
A főigazgató arról is beszámolt, hogy december hónapban és január elsején összesen 64 milliárd többletforrást kapott az ágazat. A kalocsai Szent Kereszt Kórház az OEP gyógyító-megelőző kassza 21,7 milliárd forint maradványából decemberben 61 millió forintot kapott, amit a 2010. évi teljesítménnyel arányosan számítottak ki, mint közfinanszírozott járó-beteg és fekvőbeteg ellátást végző intézménynek.
Ebből az összegből a gazdálkodási egyensúlyt növelték, a pénzt teljes egészében a szállítói állomány csökkentésére fordították. Ennek következtében az intézmény korábbi, örökölt 668 millió forintnyi tartozását 605 millióra sikerült csökkenteni. Januárban további 79 millió forint érkezett, ám a minisztérium azt javasolta az intézményeknek, hogy ezt a pénzt egyelőre ne, vagy csak kisebb részben használják fel. Ennek oka, hogy januártól az egészségügyi ellátórendszer 70 százalékát központilag irányítják (egyetemi klinikák, megyei kórházak az állam tulajdonába és irányítása alá kerültek), és központilag kezdeményeznek bizonyos nagy beszállítói körrel adósságrendezési tárgyalásokat, melyhez a városi kórházak is csatlakozhatnak.
Dr. Vadász Mária szólt arról is, hogy a várhatóan 2013 január 1-jétől állami tulajdonba kerülő Szent Kereszt Kórház a minimálbér központi megemeléséből adódóan újabb kihívás elé néz az idei évben.
A kórház 486 dolgozója közül 260-at foglalkoztatnak minimálbéren, melynek bruttó 78 ezer forintos összege 93 ezer forintra emelkedett. Ez a szakképzett dolgozók esetében még magasabb. Mindez azzal jár, hogy az intézmény kiadásai csupán ezen változás következtében havi 4,1 millió forinttal nőnek. Az adójóváírás kivezetése azt eredményezi, hogy egyes dolgozók bére esetleg minimálisan csökken, vagy a minimálbér emelése ellenére alig, egy-két ezer forinttal, vagy egyáltalán nem emelkedik. Egy legfrissebb kormányrendelet értelmében a foglalkoztatottak bére nem csökkenhet az eddigiekhez képest, ezért kompenzációra számíthatnak.
Kalocsai hírek
Az első részben megismert mókusfiúk és mellettük a második részben felbukkanó mókuslányok újabb...
Bokszerrel támadtak a fiatal rablók
Fiatalkorú rablók támadtak meg egy 22 éves férfit múlt szombaton, nem sokkal éjfél előtt, a kalocsai...
Már a Kalocsai Színház előterében nem volt kétséges az előtt sem, aki sosem hallott Fajszról, hogy...
Torkos Csütörtök: idén hotelek és panziók is részt vesznek
Évről évre egyre nagyobb siker a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére életre hívott Torkos...
Mindössze egy új jelentkezőt vett fel a Tomori Pál Főiskola
Miközben a budapesti intézményükben szinte kivétel nélkül mindre volt elegendő jelentkező, 20...
Meghitt hangulatú rendezvényre került sor a kalocsai Polgármesteri Hivatalban. Simon Zoltán...
Csaknem harmadával több pénz jut a gazdálkodóknak
– A 2010–2011-es gazdálkodási évben a területalapú támogatásokat két részletben fizették...
Az óév búcsúztatásához, az új év indításához hozzátartozik a jókedv, a zene, ebből is a könnyedebb,...
Dr. Kovács György ezredes hagyományos előadásával, költségvetési és az egész tavalyi évet értékelő...
2012. január 25-én a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény adott vendégszerető otthont az év első...
Óriási sikere volt népművészetünknek Budapesten
Január 28-án változatos programokkal, lenyűgöző látványvilággal, Kalocsa újrafestve – divatot...
Kiemelkedően sikeres évet zárt a Paksi Atomerőmű Zrt.
Magyarország legtisztább és legolcsóbb villamos energiát termelő erőműve, a Paksi Atomerőmű Zrt....
Letartóztatták a kalocsai edzőt és egy vámost
Futótűzként terjed a városban, hogy a helyi rendőrkapitányság nyomozói az elmúlt szerdán őrizetbe...
Rosszabbul teljesítenek a nyolcadikosok
A Nemzeti Alaptanterv alapján, gyakorlott pedagógusok által összeállított, 10-10 feladatot...
Az érseki levéltár izgalmas világa
Mint azt már hírül adtuk, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár a Magyar Családtörténet-Kutató...
Egészen elképesztő csalási ügyben kezdődött tárgyalás a Kecskeméti Törvényszék előtt kedden...
Kalocsai tűzoltó példamutató helytállása
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy...
Január 28-án (szombaton) délután rendezték meg Kalocsán, a Művelődési Központban az idei év első...
Jakab István szerint, nincs szükség másra ahhoz, hogy a természet csodájából, a fából, csodálatos...
Az idei első Alkotók Köre találkozó
Január 26-án (csütörtökön) délután rendezték Kalocsán, a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár...
Bori néni hetven éve a kalocsai kórházhoz ragaszkodik
A szakmári Szabadi Lajosné idén májusban lesz kilencven éves, és mint mondja: hosszú élete során...
„Boldogok a szellemben koldusok, mert övék a mennyek királysága.” (Máté 5,3) Amikor...
Számítógépes tanfolyam nyugdíjasoknak
Számítógépes tanfolyam nyugdíjasok részére a könyvtárban. Érdeklődni lehet: 78/462-236 vagy...
Török Ferenc az elmúlt év báli szezonjában a hagyományteremtés szándékával rendezte meg az első...
Téli továbbképzés gazdálkodóknak
A kalocsai székhelyű Agroszolg Trade Kft. invitálására január 24-én immár második alkalommal telt...
A kapcsolatok új távlata nyílt meg
Angelika Matt-Heideckernek Kirchheim főpolgármester asszonyának Török Ferenc polgármesternek írt...
A Bátyai Hagyományőrző és Nemzetiségi Egyesület Rozmaring Népdalköre értesíti ahagyományőrzést...
Öt hónapig kilencven főt foglalkoztatnak
A városi önkormányzatot nem érte váratlanul a Munkaügyi Központ év eleje óta várt értesítése:...
Katus Györgyné Brunszvik Teréz-díjas
Kalocsai óvónő vehette át a pedagógus szakma egyik legrangosabb elismerését – a Magyar Kultúra...
Új ápolási igazgató a kórházban
Vezetői beosztásról való lemondás miatt pályázatot írtak ki a Szent Kereszt Kórház ápolási igazgatói...
Élni kell Foktő természeti adottságaival
A rendkívül népszerű, téltől tavaszig tartó Szülőföld Akadémia harmadik „évfolyama”...
Tíz éve, a Pataji Ősz nevű falunapok megnyugvása után, maroknyi művész telepedik meg egy hétre a...
Válaszok a közmeghallgatáson feltett kérdésekre
A 2011. december 8-i közmeghallgatáson elsőként – amikor még a Polgármester Úr nem volt jelen...
Január 19-én (csütörtökön) délután ismét megrendezték Kalocsán a Tomori Pál Városi és Főiskolai...
„Ezt a várost az őt megillető rangra kell visszaemelni”
Eltelt egy és negyed év az új önkormányzat és a polgármester hivatalba lépése óta. Török Ferenc...
A város legnépesebb iskolájának Szalagavató Ünnepségét tartották január 20-án. A Dózsa György...
A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
A rendőrség keresi ezt a fiút – a lakosság segítségét kérik
Eltűnt fiú megtalálásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség. A 17 éves Baranyi Attila a...
Ebben az évben zárva marad a főszékesegyház
Igen sokan voltak kíváncsiak arra az előadásra, amelyet múlt hét csütörtökön a Katona István Házban...
Befejezte munkáját az Elszámoltatási Vizsgálóbizottság
Sürgősségi indítvánnyal került a múlt heti képviselő-testületi ülés napirendjei közé az...
Ismét rendhagyó irodalomórára került sor Kalocsán, a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárban:...
Erős helyi cégek biztosítják Kalocsa sikeres jövőjét
Mint ahogy az elmúlt időszakban, úgy a jövőben is arra kíván törekedni Kalocsa vezetése, hogy...
„Az élő kultúra előfeltétele az emberi közösség”
A Tomori Pál Főiskola a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva tartotta hagyományos újévi rendezvényét...
Götz Anna osztotta meg velünk kincseit
Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...
Lakossági fórum a belvárosiaknak
Az elmúlt hét kedden Turi Tibor, a FIDESZ ciklusokon átívelő önkormányzati képviselője, a...
Új ivóvíz, csatorna és szemét-díjak
Ahogy azt a korábbi, az ivóvíz-és csatornahasználati díjak, valamint a hulladékszállítás tarifáinak...
Megváltozott munkaképességűek adatbázisának létrehozása
A Mozgáskorlátozottak Egyesülete Kalocsa és Vidéke egy adatbázist kíván létrehozni az egész kalocsai...
Elfogadták a Haynald Városfejlesztési Tervet
Akár úgy is mondhatnánk, az i-re azzal került fel a pont, hogy a városi képviselő-testület éppen az...
A városi képvelő-testület legutóbbi ülésén hárommillió forint törzstőkével, száz százalékban...
Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti hétfőn nyílt meg a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. Mintaboltja...
Egy kormányintézkedés nyomán a jövőben az ország múzeumai nem a megyei önkormányzatok irányítása alá...
Fájdalommal búcsúzik a Kalocsai SE egy nagyszerű játékostól, szakosztályvezetőtől. Hosszan...
Bácskai húslevesHozzávalók: egy fél csirke, egy csomó leveszöldség, egy kisebb fej vöröshagyma,...
„Készek arra, hogy belépjenek a felnőttek közé”
Január 13-án a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény aulájában rendezte meg a Szent István Gimnázium a...
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
Mi lesz a sorsa a Szent István úti fasornak?
Nyugodtan mondható, hogy a város „főutcaként” becézett Szent István király útján 1891...
Racionalizálják az intézményrendszer működését
Az önkormányzati rendszer működése óta nem történt olyan nagyszabású átszervezés, amelyet január...
Az adóellenőrök is érdeklődnek a nem hagyományos gyógyászat iránt
Az eddig kevésbé ellenőrzött területeket célzó ellenőrzéseknek újabb állomásaként a közelmúltban a...
Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült
A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...
Gombás korhelylevesHozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú...
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a 2010. évben támogatást kapott egyetemi és főiskolai...
Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette...
Szex, drog, rock and roll – mindenről őszintén a KEF előadásain
Múlt héten dr. Csábi Péter pszichiáter előadásával, szülői fórummal kezdte meg áprilisig tartó...
Tavaly ősszel írtunk arról, hogy a város támogatást és otthont ad a Kalocsán megrendezendő Hunfila...
Az elmúlt vasárnap délelőtt került sor Kalocsán, a Szent István Gimnázium Dísztermében a Kalocsa és...
Átrajzolhatja társadalmunkat az új közoktatási törvény
Megjelent a Magyar Közlönyben a csaknem 100 oldalas új köznevelési törvény, amely lejjebb szállítja...
Gyenge forint mellett Kalocsa ideális úti cél lehet
Miközben a gyenge forint következtében városunk és a környék is egyre vonzóbb úti cél lehet a...
Az ország legjobb felsőoktatási intézményei közt
A Felvi minden évben elkészíti Magyarország felsőoktatási intézményeinek rangsorát, és a 2011-es...
Németh Dávid a hazai baristák élvonalában
A kalocsai Németh Dávid nevével nem először találkoznak olvasóink. Ő az a fiatalember, aki a modern...
Kalocsa lesz Bács-Kiskun 11 járásának egyike
Az Országgyűlés nemrégiben név szerinti szavazással fogadta el az Új Önkormányzati törvényt. Ezt...
A nagy átverés – csalás és ámítás előfizetőknek
Először az egyik, másik, majd a sokadik olvasónk juttatta el fölháborodottan lapunkhoz azt a...
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán
Hűtlen kezelés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Bács-Kiskun Megyei...
Megemlékezés a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról
69 évvel ezelőtt, a január 12-én kezdődő urivi áttöréssel kezdődött a rosszul felszerelt, harcokban...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
Január 23. hétfő 14 óra: A Magyar Kultúra Napja tiszteletére „Szép Magyar Beszéd”...
Múlt héten a vádirat ismertetésével folytatódott Szakál és Borbély pere
Nem tett vallomást Szakál Tibor és Borbély Gábor, akik csalás és okirat-hamisítás miatt álltak múlt...
Anyagias világunk szakadatlanul keresi a boldogságot. De úgy látszik, minél több tudásra teszünk...
Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől
Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
A kalocsai Szent István templomban január 8-án a reggel fél nyolckor, illetve a délután öt órakor...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
2500 látogatót várnak az előadásokra
Ha a felsőoktatási rendszerhez hasonlítjuk (és miért ne tennénk?), akkor az alapképzés utolsó...
1949-2012Gyakran emlegetjük, de most nagyon fájó tartalmat kapott a mondat: a remény hal meg...
Emelkedett a minimálbér, stagnál a támogatások összege
Az új év egyedül a minimálbéren foglalkoztatottak esetében hozott alig érezhető pozitív változást,...
Tisztelt Ingatlan Tulajdonos (bérlő, használó)
Felhívjuk figyelmét, hogy a Kalocsa város önkormányzat 10/2001. (VII. 27.) ör. számú, „a...
Az év kutatóhelye a Főegyházmegyei Levéltár
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek 2010. október 19-én, a hajósi érseki kastélyban rendezett...
Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme
Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...
Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Rendelet tervezetet készítettek a városvédők
A Kalocsai Városvédő Egyesület 2010-ben állattartási rendelet-tervezet megalkotására vállalkozott,...
A nukleáris hatóság szerint a paksi atomerőmű megfelelt a stresszteszten
A paksi atomerőmű biztonságos, semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség – állapította meg...
Változó menetrendek, rövidebb menetidők
A tavaly decemberben bevezetett módosítások után néhány napon belül újabb változások lesznek a Bács...
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
Dél-alföldi régióhoz tartoznak majd a kalocsai betegek
Akár véglegesnek is tekinthető az a döntés, amely a kórházi ellátás tekintetében sajátos földrajzi...
A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata, hogy következetes ellenőrzési tevékenységével...
Az év orvosa lehet az idén 50 éve praktizáló kalocsai orvos
Fél évszázada a pályán, és most közönségszavazáson is elismerhetik a munkáját: dr. Réfy Miklós...
Új szakmai vezető a háziorvosok élén
A köztiszteletnek és -szeretetnek örvendő dr. Szabó János főorvos hosszú éveken át volt a kalocsai...
Háromhavi pótlék a betegágy mellett dolgozóknak
A késedelmes, kétszeri utalás miatt nem karácsony előtt, hanem december utolsó napjaiban fizették ki...
Hol volt, hol nem volt, készülődött a világra egy parányi ember, aki a karácsony meglepő és érdekes...
Újabb kerékpárút került átadásra
Kalocsa Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program...
December 16-án „Nem hagyjuk, hogy belénk gázoljanak…” címmel, „Válasz a...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
Meddig lesz még zárva a székesegyház?
Tavaly karácsonykor a kalocsai főszékesegyházból közvetítette az éjféli misét a Magyar Televízió....
Új, előnyösebb biztosítás az önkormányzati vagyonra
Miután az önkormányzat a tulajdonában lévő vagyontárgyakra az Allianz Hungaria Biztosítóval fennálló...
Az I. világháború véres csatáinak színhelyére, az Isonzo folyó mellett fekvő Doberdóba látogattak...
Megállították az adósság emelkedését
Míg a korábbi években a nyilvánosság egyetlen alkalommal sem kapott részletes, pontos, számokban is...
Megszüntették a betöltetlen álláshelyeket
A 2012. évi költségvetés tervezésekor már azokkal az új létszámadatokkal tudnak dolgozni, amelyeket...
A rosszindulatú híresztelésnek nincs alapja
Ha ilyen eset előfordult volna, már nem lenne a munkatársa – mondta a polgármesterA 2011. év...
A teljesség igénye nélkül e cikkel szeretnénk feleleveníteni néhány nevezetesebb kerek évfordulót...
„Én ültettem, de a növekedést Isten adta.”
(1Kor 3,6)Kevesen tudják, hogy az óesztendő utolsó napjaiban a Települési Önkormányzatok Országos...
Árokba esett lovat mentettek Foktőn
Vízelvezető árokba esett ló okozott csődületet Foktőn múlt év végén. A ló jól van, a tulajdonosa...
Mintha mindenki Agrár Széchenyi Kártyát akarna
A Széchenyi Program új hitelkonstrukcióját, az Agrár Széchenyi Kártyát sosem látott érdeklődés...
Átszervezés miatt hosszabbították a megbízást
Már korábban tervezték, hogy a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében az Oktatási...
Olvasói levelek a decemberben változott Volán menetrenddel kapcsolatban
Több telefonhívást és levelet kapott szerkesztőségünk, melyben olvasóink kifogásolják a december...
Húszról kétmillióra csökkent a KalocsaKom bérleti díja
A képviselő-testület döntése nyomán a korábbi 20 millióról 2 millió forintra csökkentették a...
Bezárták a kalocsai börtön vegyesboltját
A Kalocsai Fegyház és Börtönben lévő vegyesbolt üzemeltetőjével azonnali hatállyal felmondták a...
Kölcsönt adott az önkormányzat a kórháznak
A kórház likviditási gondjainak enyhítése érdekében régi gyakorlat volt a városban, hogy az...
Már hagyománnyá vált az Adventi Forgatag keretében szervezett gyűjtés, hogy örömet szerezzenek...
Megemlékezés a doni katasztrófáról
Megemlékezés és kiállítás lesz a II. Magyar Hadserek doni katasztrófájának évfordulójához...
Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt
Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete tisztelettel meghívja önt és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Egyes szakaszokon kilátszik a fél Vajas-meder
Az elmúlt csapadékszegény időszak rekord alacsony vízszintet okozott a Dunán, és régen nem látott...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Öt önkormányzati ingatlanra jelzálogjogot jegyeztet be az OTP
Régen vége annak az időnek, amikor az önkormányzatok az államtól befolyó támogatást...
Elkészült a Haynald Városfejlesztési Terv
„Kalocsa megújul” – áll a sajtószoba hátterét alkotó molinón az új...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál porcukor, 4 evőkanál langyos méz, 5 dkg vaj, 45 dkg liszt, 5 + 2...
A kalocsai Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy javítson a...
Újabb szerződést vizsgál külső szakértő
Múlt héten szerdán újabb sajtótájékoztatóra került sor a városházán, melyen Dávid Edit sajtóreferens...
Még mindig sok az ittas vezető
Ismét aktívabban figyeltek a szabálytalanságokra a kalocsai rendőrök, akik Tóth Zoltán, a...
Belső tehermentesítő, úgynevezett gyűjtőutak kialakítását tervezi a városi önkormányzat. A...
Török Ferenc polgármester újévi köszöntője
Kedves Kalocsaiak! Bízom benne, hogy az elmúlt napokban családjuk, szeretteik körében mindenki...
Újabb rangos díj a kalocsai tetőfedő-mesternek
Eredményes év áll Filus Róbert kalocsai ácsmester, tetőfedő mögött. Lapunk ez évben kétszer is...
Elfeledett emlékeink címmel szeretnék új sorozatot útjára indítani. Olyan épületek, intézmények,...
Folyamatosan vannak gazdira váró kutyusok a kalocsai menhelyen. Ha valaki szeretne örökbe fogadni...
Elkelt Hamilton kalocsai mintás Forma 1-es overallja
501.115 Ft-ért kelt el az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton dedikált és viselt...
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg vaj, 10 dkg méz, 1 egész tojás és egynek...
Február 13-19-ig: BELVÁROSI Gyógyszertár, Kalocsa, Szt. István út 57., Telefon: 78/466-895Február...
Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai
Kalocsa:- 1 vízvezeték és központifűtés-szerelő- 1 fő minőségirányítási rendszergazda- 1 fő...
Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...
Dobogóra állhattak az országoson is
Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.
