Kőrös-Körül szomszédolás

2019.11.22 09:11   

 

krs_krli_vlcsk_jnos_s_babucsikn_zeikfalvy_anna_450_01

 


 

 

A Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület már másodszor hirdetett meg a testvéregyesületeinek tematikus pályázatot, amellyel meghívta őket egy közös kiállításra. Az idei téma a „Ki vagyok én?” címet viselte és grafikai műfajban vártak rá alkotásokat. A házigazda kiskőrösi egyesület tagjain kívül a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub, a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör és a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete tagjai adtak be munkákat, melyek szakmai zsűri elé kerültek. A zsűri tagjai Kecskemétről a Műhely Művészeti Egyesület elnökhelyettese, Szikora Imre grafikusművész és Ugray Zsuzsanna grafikusművész voltak. A válogatott, zsűrizett anyag került aztán a falakra a kiskőrösi művelődési házban november 11-én rendezett tárlaton.

 

krs_krl2_grafika__jnos_vlcsk_626

„Jobban járnak, akik ketten vannak, mert a fáradozásuk meghozza jutalmát” – Babucsikné Zeikfalvy Anna kiskőrösi grafikusművész a Szentírásból hozott idézettel indokolta, hogy miért is fontos egyesületük életében egy ilyen meghívás, szomszédolás. Mint mondta, íme itt a jutalom, a kiállítás, melyen megismerhetik a társegyesületek alkotóinak munkáit. Olyan emberekét, aki kifejezi magát, esztétikusan alkot és művei egyszeriek és megismételhetetlenek, hiszen nincs két egyforma öröm, félelem, vágy vagy bánat – hangzottak a megnyitón a grafikus gondolatai.

A szakmai zsűri értékelése alapján a pályázat első díját egy ordasi alkotó, a kiskőrösi egyesület tagja, Vlcskó János vehette át, aki, mint elhangzott, teljesen lenyűgözte a bírákat precíz, gyönyörű grafikai munkájával,

A kiállítás létrejöttét, a díjazást a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum és a Petőfi Társaság támogatta.


 
 

 


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás