Helyére került a korszerű CT berendezés

2017.02.09 12:01   

A Szent Kereszt Kórház rekonstrukcióval érintett épületébe a 2016. év utolsó napjaiban emelték be, majd végleges helyére került a régen várt CT berendezés. A komputertomográf (CT) a szükséges beüzemelést, az új diagnosztikai egység átadását követően szolgája majd a beutalási körzetben élő betegek egészségét. A CT használatba vételével régi álma valósul meg a Kalocsa környéki betegeknek, akik jelenleg még Bajára, Kecskemétre, távolabbi városokba utaznak az egyébként is költséges vizsgálatra.

Dr. Mócza György, a kórház vezetője arról számolt be, hogy a közel 1 milliárd forintos beruházás az időközben beköszöntött téli időjárás ellenére jól halad, jó esély van arra, hogy a kivitelező a január végi átadási határidőt tartani tudja.

 

ctkorhaz1_450
 

 

A rekonstrukcióval járó műszerbeszerzésekre gyakorlatilag az eddig raktárban lévő CT berendezés tette fel a koronát, amely nemcsak hatékony, hanem a beüzemelést követően közvetlenül elérhető eszköz lesz a kórház különböző osztályainak gyógyító, megelőző tevékenységében. Az intézmény azzal számol, hogy a korszerű, Philips márkájú berendezés a komputertomográfos vizsgálatok eddig is magas száma miatt szinte folyamatosan működik majd.

A főigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy a CT vizsgálat olyan röntgensugarakkal végzett speciális felvételi eljárás, amelynek kiértékelése számítástechnikai módszerekkel történik. A CT-vel készült felvétel a hagyományos röntgenképnél sokkal részletgazdagabb képet ad az agy, a mellkasi és a hasi szervek, a csontok, az izomrendszer gyulladásos és daganatos elváltozásairól, megbetegedéseiről.

A vizsgálat során a beteg egy hengerben fekszik. A hengerben egy röntgensugarakat kibocsátó egység fordul körbe, amellyel szemben egy, a sugarakat felfogó egység található. A gép a test egyes vizsgálandó metszeteiben azt méri, milyen mértékű a sugár elnyelődése. A készülék az egyes metszeti képeket számítástechnikai eljárással jeleníti meg a képernyőn.

A szakember rámutatott: az orvos számára sokszor elegendő felvilágosítást ad az ultrahang vizsgálat is, tehát CT vizsgálatot továbbra sem szükséges minden betegnél végezni. Ám akinél ez indokolt, a szakorvos az ettől is hatékonyabb MR vizsgálatot kéri.

A CT vizsgálat nagy előnye, hogy gyakorlatilag minden szervről képes nagyon pontos és nagy felbontású képet adni. A felvételen nem vetülnek össze a szervek, mint a hagyományos röntgen vizsgálatnál, így sokkal pontosabban elkülöníthetők egymástól. Ennek következtében a kóros elváltozások már hamarabb és pontosabban kimutathatók.

CT-vel jól vizsgálhatóak az agy különböző betegségei, például az érelzáródás (stroke), daganatok, érbetegségek, amelyek legtöbbször a magas vérnyomás, cukorbetegség következményei. Kimutatható az arcüreg és melléküregek gyulladásos és daganatos megbetegedése, de az orrsövényferdülés is. A gerinc degeneratív, gyulladásos betegségeit, valamint a porckorongok kitüremkedését, az idegek érintettségét is pontosan tudják meghatározni.

A mellkas vizsgálatnál a daganatok nagyon korai stádiumban kimutathatók, de emellett a tüdőgyulladást, tüdőtágulatot, továbbá minden tüdőbetegséget nagy pontossággal lehet meghatározni. A CT a hasban a különböző szervek gyulladásos, daganatos vagy degeneratív szervi elváltozását is ki tudja mutatni.

A rekonstrukció építészeti részének befejezését, január végét követően érkeznek majd a Philips mérnökei, hogy a készüléket beüzemeljék. A fájdalommentes vizsgálatot a Szent Kereszt Kórház szakasszisztensei és radiológus orvosai végzik.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás