Kortárs darabhoz keres színészeket a kalocsai társulat

Nőt és férfit is akar a Thália vezetője

2017.08.20 20:16    |    -r-s  

Kalocsa című darabjának karaktereihez keresi a rátermett amatőr színészeket a Thália Társulat, ugyanis feltett szándékuk, hogy végre a névadó régióban is bemutassák az eredetileg a Vígszínház számára írt művet. Középkorú nők, valamint fiatal és idősebb férfiak jelentkezését várja a rendező.

– Szeretnénk meglepni a középiskolás korosztályt is, egy kortárs darabbal. A szerző Erdős Virág, a darab címe Kalocsa – mutatta be tömören a következő munkájukat a társulatvezető. Bneu László bevallotta: ehhez a műhöz nincsenek elegen, úgyhogy szeretnék kitárni a kaput azok előtt, akik felkészülnének a még nyitott szerepekre. – Sajnos komoly gondot okoz, hogy három szereplőnk még hiányzik. Ezúton szeretnénk megragadni a lehetőséget: a Kalocsai Thália Társulat keres hölgyeket és urakat! Jelentkezni lehet minden kedden, 18 órától, a színházban, vagy a társulat Facebook-oldalán – ajánlotta.

szinhaz_acelmagnoliak_450
 

A vezető-rendező úgy véli, már idén ősszel bemutathatják a darabot a Kalocsai Színházban, illetve szokásukhoz híven környező településeken is. Ehhez mihamarabb szeretnék megtalálni a megfelelő arcokat. Erdős Virág amúgy 2010-ben írta meg a Kalocsa című színművet, a Vígszínház felkérésének eleget téve. Ezt követően többször bemutatták, nem is egy társulat tűzte műsorra, viszont a cím ellenére valahogy ezt a környéket elkerülte az összes premier. Ezen változtatna most a Thália, hogy a kortárs szellemiségű, „sciencefiction köntösbe bújtatott történetet”, egy fiatal kisvárosi lány budapesti boldogulásának viszontagságait láthassa a helyi publikum.

szinhaz_nadrag_450
 

A három leglényegesebb női karakterből kettőhöz már megtalálták a megfelelő színészt – jelentette be Bneu, de hangsúlyozta: akadnak még kiadó szerepek. Egy 25-40 év közötti nőt, valamint egy 20-30 éves és egy 50 év körüli férfit szeretnének találni. Ami azt illeti, még a mostani szereposztásban is lehetnek személyi változások, jegyezte meg, mivel csak a közeljövőben kezdik el az olvasópróbákat. Ha Ön kedvet érez ahhoz, hogy együtt dolgozzon a tehetséges társulattal, ne habozzon, jelentkezzen személyesen, kedd esténként, vagy írjon nekik üzenetet a közösségi oldalukon!




Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás