Lassan teljes a kovácsműhely, ősszel avatják

Új technikák a nyári alkotótáborban

2018.09.10 19:32    |    jni  

Idén még kifejezetten csak a fazekasságra koncentráltak Kovács Lászlóék a Fazekas Alkotóházban múlt héten tartott alkotótáborban, közben pedig folyamatosan várják a gyerekcsoportokat is. Kalocsa díszpolgára alkotótársával, Madár Helgával tartja a foglalkozásokat, sőt, a csapat hamarosan alkalmi vendégekkel, újabb mesteremberekkel bővül, ugyanis lassan, de biztosan összeáll a kovácsműhely. Tavaly már volt egy kisebb kovácsbemutató a szándék szerint kézműves udvarrá bővülő „pottery”-ben, de az idei Kalocsai Paprikafesztiválon már egy teljesen felszerelt műhelyt lehet majd kipróbálni.

– A szakmát még csak próbálgató, vagy már ismerő alkotóknak egyaránt lehetőségük van rá, hogy számukra új technikákat próbáljanak ki – magyarázta ottjártunkkor, a múlt heti alkotótáborról Kovács László. A fazekasmester emlékeztetett: a műhelye idestova 26. éve, mindig július első hetében fogadja tárt kapukkal azokat az alkotókat, akik szeretnék elmélyíteni a tudásukat. Látogatásunk alkalmával két vendéggel is találkoztunk: egyikük alapvető, korongozó módszereit igyekezett finomítani, másikuk már az úgynevezett „rátétes” díszítést próbálgatta – sikerrel.

 

kovacs1_450
 

 

Az elmúlt évtizedek során nem túlzás kijelenteni, hogy többszáz alkotótársa látogatott el Kovács Lászlóhoz, határon innen és túlról, hogy ellessék a nem mindennapi mesterember módszereit. Nem csak a felnőttek számára mutat újat, élvezi a gyermekfoglalkozásokat is, tette hozzá mosolyogva, egyben elismerve, hogy a fiatal vendégekkel kettejük közül még mindig alkotótársa, Madár Helga bánik jobban. A gyerekturnusok egyébként nagy sikerrel futnak: egyrészt minden délelőtt várják a vakációzó érdeklődőket, de vannak kifejezetten nekik szánt alkotótáborok is, rendre augusztus első felében. Ezek az időpontok mindig gyorsan be is telnek, mondta.

 

kovacs2_450
 

 

– További mesterségekkel bővítve szeretném kézműves udvarrá fejleszteni az alkotóházat. A kovácsolás pedig egy nagyon régi és szép mesterség, ezért megteremtettem a feltételeit – mutatott az udvar jobb oldalán kialakított melléképületre, ahol szinte minden, hagyományos kovácsoláshoz szükséges szerszám megtalálható már. Az eszközöket egytől egyig kapta: korábbi, a közösségi oldalán megjelentetett hirdetményére reagálva keresték fel a szakmabeliek, és mind meglepték valamivel. – Egy barátom igazi kovácstüzet ajánlott fel, aztán sorban jött hozzá az üllő és minden olyan, akár egészen apró szerszám, amitől tud működni a műhely – mesélte.

 

kovacs3_450
 

 

Kovács László leszögezte: bár egyszerűbb munkadarabokat maga is el tud készíteni, mégsem ő lesz az, aki a jövőben tartja majd a foglalkozásokat; ehhez inkább szakavatott kovácsmestereket kér fel. Csengődi jóbarátja, a legendás hajó-, tűz- és patkolókovács, Vadászi István lesz a visszatérő oktató, akihez gyerekek és felnőttek is csapódhatnak. Mint mondta, a 75 éves „István bácsi már nagyon várja”, hogy felavathassa a műhelyt, de mielőtt erre sor kerülne, lesz még egyfajta díszbemutató, ugyancsak szakavatott vendéggel.

A szándék szerint először az a tiszaeszlári Vajda László üti majd a vasat a Fazekas Alkotóházban, aki az évek óta zajló érsekségi felújításokban is szerepet vállalt. A szaktekintélyként tisztelt tűzkovácsra a főszékesegyház, vagy éppen az Érseki Kastély helyreállításához szükséges kovácsoltvas darabok előállítását szokták bízni. Vajda várhatóan a szeptember 14-15-én esedékes Kalocsai Paprikafesztiválon veszi birtokba az addigra teljes műhelyt. Vendéglátója pedig örömmel nyugtázta: „jövőre már ezt a mesterséget is ki lehet próbálni az alkotótáborokban”.



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás