Közlekedésbiztonsági Nap Kalocsán

2019.11.22 09:41   

A Kalocsai Rendőrkapitányság a megváltozott út- és látási viszonyokra hívta fel a figyelmet a 2019. november 7-én megtartott rendezvényén. A város egyik bevásárlóközpontjának a parkolója adott otthont az „Őszi-téli átállás” című programnak, ahol öt állomáshelyen várták az érdeklődőket.

 

kzlekedsbiztonsgi3_koronardijpg_450_01

 

 

A város rendőrei a téli közlekedéssel kapcsolatos jó tanácsokkal látták el a rendezvényen megjelenteket.

Egy szakszerviz munkatársai átvizsgálták a járműveket: ellenőrizték többek között a folyadékszinteket, a világító- és jelzőberendezéseket, a gumiabroncsok minőségét és nyomását, valamint a szellőző- és fűtőberendezések állapotát.

Amíg az autók széleskörű szervizen estek át, a rendőrök játékos feladatokkal várták a család többi tagját. A biztonsági öv szimulátort, valamint az úgynevezett „részeg szemüveg”-et inkább a felnőttek próbálták ki. A fiatalabbak KRESZ-teszt kitöltésében jeleskedtek, míg a legkisebbeknek közlekedéssel kapcsolatos színezővel készültek az egyenruhások. A legügyesebb gyermekek a lábbal hajtott gokartot is kipróbálhatták.

A délelőtti esemény résztvevői nem távoztak üres kézzel: vállalkozó kedvüket a szervezők egyrészt ajándékokkal jutalmazták, másrészt mindenki a téli időjárásra felkészített autókkal távozott.

 


Kalocsai hírek

Életmorzsák: nevetni, szeretni, sírni, meghalni

Decemberben a foktői, januárban pedig a kalocsai könyvtárban mutatta be Mihó Izabella volt rádiós...

Cikkírásban is remekeltek a kalocsai diákok

A Kalocsai Szent István Gimnázium diákjai érdemelték ki a fődíjakat a megyei napilap, a Petőfi...

Ezüstérem, hasznos torna

    Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kiskőrösön a III. Zsubori Zoltán Ifjúsági Emléktornát, ahová...

Nem várt sikerként telelnek dobogón a fiatalok

A Kalocsai Kézilabda Club utánpótlás gárdája az ifjúsági III. osztály dobogóján telel. Szvétek...

„Legyen nekik könnyű a föld!”

Kalocsa Város Önkormányzatának városi ünnepségén mintegy százan tisztelegtek a 77 éve történt doni...

A gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzhetők!

Az elmúlt évek rendőri tapasztalatai és a baleseti statisztikai adatok egyértelműen azt mutatják,...

Milliárdos fejlesztés és üzleti sikerek

December közepén tartották meg a hagyományos, évadzáró karácsonyi vacsorát a Fajszi Pata József...

Kalocsán adott hálát hetvenöt éves fennállásáért a KDNP

Advent negyedik vasárnapjára esett annak a hálaadó szentmisének az időpontja, amikor a...

Soczó László a Kalocsai Fegyház és Börtön új parancsnoka

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2020. január 1-jei hatállyal kinevezte a Kalocsai...

Isten hozott Rebeka!

Mint arról a KORONAfm100 beszámolt, január 3-án, szombaton érkezett meg az újév első babája Kalocsán...

Közmeghallgatást tartott a kalocsai cigány önkormányzat

Megtartotta szokásos év végi közmeghallgatását a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A fórumot...

Utcanevek, többletforrás, felülvizsgálat és közfoglalkoztatás napirenden

Kalocsa városatyái december 19-én tartották az óév utolsó, szokásos képviselő-testületi ülését,...

Kalocsa polgármesterének újévi köszöntője

Kedves Kalocsai polgárok! Az elérhető minden jót kívánom Önöknek az új esztendőre. Jót kívánni...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

Szövetségben Városunkért Egyesület: Kalocsa megjavítható!

Szeptember 16-án újabb kalocsai polgármester-jelölt állt a nyilvánosság elé az őt támogató szervezet...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás