Sportolt a hivatal

2018.09.03 19:18    |    M.G.  

Idén már 16. alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Közszolgálati Dolgozók Szabadidősport Napját, mely minden évben megmozgatja a Kalocsai Polgármesteri Hivatal sportot kedvelő kollégáit is. Ezúttal Kiskunfélegyháza adott helyet a programnak, ahol a mieink szép eredményeket értek el nem csak egyéniben, de csapatban is.

kalocsa_hivatal_450
 

Focistáink, Boromisza Viktor, Ihracska Alex, dr. Tóth-Kovács Ádám, Szabó Balázs, Buzogány Szabolcs, Rumi László, Vargyas László, Guzsván Ferenc, Lakatos Melinda, Jerkovics Erika és Mezey Gabriella a második helyen végeztek. Teljesítményük több szempontból is kiemelkedett, hiszen közülük került ki Ihracska Alex személyében a torna gólkirálya, illetve Vargyas László kapta a legjobb kapusnak járó elismerést. Dr. Tóth-Kovács Ádám, Baksa Lajos, dr. Látó Anita és Gyüre Szilvia a futást választották, ahol Baksa Lajos a harmadik helyet szerezte meg egyéniben. Szabó Balázs a teniszpályán is remekül szerepelt, Koch István pedig asztalitenisz sportágban jeleskedett. Fonyódi Dávid sakkban állt helyt, tekében pedig Tapolcsányi Róbert, Tamás Péter, Hunyadi Mónika, Szalontai Erzsébet, Szigeti Attiláné, Józsa Gertrúd és Czár Edit versengett. Horgászaink idén is kitettek magukért, Kákonyi Júlia egyéniben a második helyet hozta, míg Madai Cintiával és dr. Ábrahám Attilával csapatban a harmadik helyen végeztek. Tihanyi Tibor petangue sportágban idén sem talált legyőzőre. Mezey Gabriella íjászatban lett harmadik, ugyanitt Ranga Ildikó is kiválóan szerepelt. A fáradt sportolókat Lakatos János, Kiss Erzsébet és Tóth Istvánné várta finom ebéddel. Köszönet Viola-Sztricsevits Szilviának a szervezésben vállalt szerepéért, és mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a kalocsai csapat sikeréhez, akik idén összesítettben a rangos harmadik helyen végeztek.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás