Várhatóan másfél-két év alatt megtérül

Az új közvilágítás óriási előrelépés a városnak

2015.04.09 13:55   

A város megújuló közvilágítása kapcsán Simon Zoltán, a Fidesz kalocsai csoportjának elnöke sajtótájékoztatóra hívta a helyi médiumok munkatársait március utolsó napjának estéjére, már az új lámpatestekkel megvilágított szakaszra. Az eleredő eső miatt azonban lapunk szerkesztőségében foglalta össze az előző ciklus alpolgármestere, hogy milyen célok vezérelték őket a tizenöt évre szóló Zöld Kapu stratégia kidolgozásában, a közvilágítás és a város intézményeinek energetikai korszerűsítésében.

02simon_311

– A kormány nagy hangsúlyt fektet a nemzeti Energiastratégia megvalósítására, mely a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát, biztonságát és a gazdasági versenyképességet biztosítja. Ehhez illeszkedően került kiírásra az a pályázat is, melyet az előző ciklusban megnyert Kalocsa, és melynek köszönhetően most megújul a város teljes közvilágítása is – mondta lapunknak Simon Zoltán. A Fidesz kalocsai csoportjának elnöke azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy e cél érdekében a közvilágítás korszerűsítése mellett a város intézményeinek energetikai korszerűsítése – beleértve a hőszigetelést és a világító- és fűtőrendszerek modernizálását –, valamint napelemes rendszerek kiépítése terén is komoly előrelépések történtek.

Mint elmondta, a város összintézményi villamos-energia-költségét várhatóan a felére csökkenti a hét intézményre (eperföldi és kertvárosi iskola, a műfüves pálya, a sporttelepi öltözők, a sportcsarnok, a Zöldfa utcai óvoda és az uszoda) kiépített napelemes rendszer.

– Három oktatási intézményünk, a Zöldfa és a Csokonai utcai óvoda, valamint a Szent István Gimnázium épületenergia fejlesztésére 450 millió forintot nyert az előző, Fidesz-KDNP többségű városvezetés, mely a saját erővel kiegészülve 530 milliós fejlesztést jelent – sorolta, majd a sort azzal folytatta, ehhez társul még, hogy hét helyszínen, a Bem és a Kunszt utcai szociális otthonban, a Bem apó és a Viola utcai, valamint az Újvárosi óvodában, a Nebuló iskolában és a Liszt AMI-ben az elmúlt évben összesen 3770 négyzetméternyi födémszigetelést végeztek a közmunka program keretében.

– A most kivitelezési szakaszba ért közvilágítás korszerűsítést hároméves komoly előkészítő munka előzte meg – mondta a városatya, – melyre az előző városvezetés egy pályázaton közel 500 millió forintot nyert. A beruházás 85 százalékos támogatási intenzitású, összköltsége közel 570 millió forint. A várható, mintegy 50 százalékos megtakarítás nyomán a 75 millió forint önerő várhatóan másfél-két év alatt megtérül a városnak. A fejlesztés során közel 3100 darab LED-es lámpatestet szerelnek fel, amelyek élettartama a jelenlegi 15-20 ezer óra helyett 60-80 ezer óra lesz – mondta Simon Zoltán, hozzátéve, hogy ez óriási előrelépés a városnak, hiszen az eddiginél gazdaságosabb rendszer épül ki, javul a közlekedésbiztonság és remélhetőleg a közbiztonság is, és szebb lesz a város megvilágítása is.


Kalocsai hírek

Tavaly is a paksi termelés adta a legtöbb áramot Magyarországon

Kimagasló biztonsági mutatókkal, történetének legmagasabb termelési eredményével zárta a 2019-es...

Megszületett a város 2020-as költségvetése

Tartalmasan telt a kalocsai városatyák február 13-i ülése, amelyen többek között egyöntető...

Halálos „herbál” szedi áldozatait Kalocsán?

Február 9-én segélykiáltás-szerű, indulatoktól sem mentes poszt jelent meg a Kalocsa Városi Cigány...

Képek párbeszéde: egy párbeszéd stációi

Emlékezetes 75. születésnapot ajándékozott Kalocsa városa, a Viski Károly Múzeum, megannyi rokon,...

Siker az istvános diákok és tanárok első kultúrbulija

A Kalocsai Szent István Gimnázium tanárai 2020. február 7-8-án rendhagyó kultúrbulira várták az...

Rác Prélót tartottak a bátyai horvátok

A bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Bátya Község Önkormányzata és a Vodeica Horvát Nemzetiségi...

Bács-Méh Reptér a Téli Kupa győztese

A Kalocsai FC által rendezett 2019/2020-as Téli Kupa három kategóriája közül elsőként január...

Magyar vállalkozásokat vonnak be

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés...

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás