www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Az Év Kutatóhelye-díjat kapott

Az érseki levéltár izgalmas világa

2012.02.14 21:19 | Gábor Erika

Mint azt már hírül adtuk, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár a Magyar Családtörténet-Kutató Egyesület javaslata alapján elnyerte „Az év kutatóhelye” díjat. Az ember azt gondolná, hogy egy levéltár több száz éves papírok szürke világa, ahol görnyedt háttal nehéz könyveket kell cipelni és lapozgatni. Nos, ehhez képest Lakatos Andor, a levéltár vezetője egy tartalmában hihetetlenül sokrétű és gazdag, eszközeit tekintve modern gyűjteményről oszt meg olvasóinkkal információkat.

– Az emberek a családtörténet kutatásról hallva első pillanatban azt gondolják, nemesi családok leszármazottai keresgélik a „kutyabőrt”.

– A családfakutatás viszonylag nem régen élénkült fel. Nemzetközi szinten a XX. század második felétől, hazánkban körülbelül húsz éve tapasztalnak fokozott érdeklődést a levéltárakban dolgozó szakemberek – magyarázza a dolgok hátterét Lakatos Andor. – Elég komoly civil szervezetek is alakultak erre a témára. Például a svábokat említeném, akik a Magyarországi Németek Családfakutató Egyesületét mintegy tíz évvel ezelőtt hozták létre. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület a tavalyi évben alakult meg. A levéltárakban kutatók 70-80 százaléka a családtörténet témakörével foglalkozik. A kutatások alapjául az egyházak dokumentumai szolgálnak, hiszen ők kezdték el a legelső nyilvántartások vezetését. Sokáig valóban a papírok, anyakönyvek között kellett keresgélni, ami igen hosszadalmas volt, de ma, a digitalizálás korában ez leegyszerűsödött.

– Milyen okokra vezethető vissza a családok múltja iránti érdeklődés?

– Elsősorban azok keresik a családjuk eredetét, akik valamilyen okból elhagyták a szülőföldjüket. A kitelepített svábok, a Délvidékről elmenekült lakosok leszármazottai, a háborúk miatti veszteségek, a történelem során tapasztalt nagyobb létszámú lakosságcserék okozta talajvesztés mind-mind felkelti az igényt, hogy megismerje múltját, megtalálja gyökereit az egyén. erseki_level_tar_dij_360 Kétségtelenül a nemesi múlt megtalálása is egyfajta törekvés, a kezdetekben talán jobban erre irányult az érdeklődés, de ma már egyáltalán nem ez a jellemző. Érdekes volt látni például, hogy az évek során itt dolgozó mesteremberek figyelmét is felkeltették a levéltárban található információk, és munkájuk befejezése után is visszatértek hozzánk kutatni. Az ezzel foglalkozó emberek keresik és fenntartják a kapcsolatot egymással, így terjednek az információk a levéltárakról, és egyre többen keresnek minket.

– Említette az elektronikus adatfeldolgozást. Azért igen komoly munka lehetett több évszázad anyagát digitalizálni!

– A levéltárak nem túl régen kezdték el anyagaik feldolgozását, és ebben a munkában büszkén mondhatom, hogy a kalocsai levéltár a legelsők között van. Évek óta működtetünk egy digitalizáló projektet és ennek az eredménye az e-kutatás szolgáltatás, ami több mint egy éves. Ezzel könnyebb az elérhetőségünk, hiszen aki regisztrál nálunk a kutatáshoz, ettől kezdve éjjel-nappal, hétvégén – bármikor felkeresheti az ezzel foglalkozó honlapunkat.

– Személyesen általában kik jöttek-jönnek be a levéltárba ilyen céllal?

– Tapasztalataim szerint főleg a nyugdíjasok, ami érthető, mert ez a keresés bizony időigényes. Viszont működtetünk családfakutató szakkört is középiskolásoknak, és meglepően sokan járnak vissza közülük is a levéltárba.

– Mikortól vannak dokumentumaik a lakosságról?

– Ez változó. Alapvetően a török kor után kezdődött az anyakönyvezés, Kalocsán 1700-tól keltezett irataink vannak.

– A családtagok nevén, születési-halálozási helyén kívül mit lehet megtudni az iratokból?

– Nagyon sok és érdekes következtetést lehet levonni a dokumentumokból. Szerepelnek például benne a halálokok – tehát még a genetika is érdekelt, hiszen nyomára lehet bukkanni örökletes betegségeknek. Németországban például azért finanszíroztak családfa-kutatásokat, hogy megtalálják az egyes területeken gyakrabban előforduló Alzheimer-kór okait, vagy bizonyos nehezen és drágán kezelhető betegségek hátterét. A kapott adatokat rávetítették az élő lakosságcsoportokra, és ha indokolt volt, célzott szűréseket végeztek a veszélyeztetett csoportoknál, így jóval hamarabb felismerték a betegségeket, hatékonyabb és gyorsabb volt a kezelés.

– Nálunk volt példa hasonló tömeges adatkutatásra?

– Nem tudok ilyenről. Statisztikai adatgyűjtésről tavaly hallottam először, de az is Hollandiában, Utrechtben történt, uniós keretek között – ehhez mi is adtunk meg adatokat. A foglalkozásváltozások témakörében vizsgálódtak, hogy a családokon belül mikor indult el az a változás, amikor megtört apa-fiú között az örökölt foglalkozás folytatása. Egyébként a huszadik század első felétől tapasztalható e téren a társadalmakban is érezhető változás.

– Véleménye szerint mi az a többlet, amit önök tudnak nyújtani a kutatásokhoz, ami másutt hiányzik, és ezért szavaztak a családfa-kutatók a kalocsai érseki levéltárra?

– A kutatás közben nyújtott segítség, az itt dolgozók hozzáállása mellett sok múlik azon, hogy készítenek-e a levéltárosok olyan kiegészítő segédleteket, amelyek átlendítik a kutatókat a holtponton. Hiszen nemcsak az anyakönyvekben találhatók családokra vonatkozó adatok, hanem számtalan más iratban is. Ezekben az esetekben tud segíteni a levéltáros – hogy mondjak egy példát, volt olyan, amikor egy szentszéki peres ügy irataiban találtuk meg a családfakutató részére a tovább vezető szálat. Nekünk az az erősségünk, hogy interneten elérhetővé váltunk. A forgalmunk hihetetlenül megnőtt, egy év alatt kilencezerszer léptek be a kutatók a rendszerbe. Ha belegondolunk, egy kétszemélyes intézménynél kizárt dolog, hogy egy év alatt kilencezer látogatót tudjanak kutatási céllal fogadni! Személyesen ennyi idő alatt körülbelül háromszáz kutató keresett fel minket.

– A teljes iratanyag feldolgozását ketten végezték el?

– Hát nem teljesen, sikerült a közmunka program keretében a várostól segítőket kapni. Ez egy hihetetlenül idő- és munkaigényes folyamat, és mivel országosan is elsőként vállaltuk a feladatot, magunkon kívül másra nemigen számíthattunk, ha gondjaink akadtak. Ezzel a programmal fantasztikusan felgyorsul a kutatási folyamat, hiszen nem fizikailag kell megmozgatni a rengeteg iratanyagot. Jelenleg 540.000 felvételünk van, ami egy kattintással elérhető a keresők számára!

– Elárulná, mi motiválta, hogy belevágjon ebbe a hatalmas munkába?

– Számunkra az volt a lényeges, hogy ha már a korábban említett dokumentum-másodpéldányok megléte ilyen sok kutatót vonz hozzánk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban végezhessék a tevékenységüket. Az igény megteremtette bennünk a választ. Két, két és fél éve kezdtük meg a digitális feldolgozást. Egy éve, mikor a szolgáltatást megkezdtük, 250.000 felvételünk volt – ma ez több mint a duplája. Egy év alatt a kutatók 1,7 millió oldalt böngésztek benne! Ez azt jelzi, hogy nagyon aktívak, és hatalmas az igény erre a szolgáltatásra.

– Miből fedezték a munkálatok költségét?

– Bizonyára sokan azt hiszik, hogy hatalmas támogatásokat kaptunk erre a munkára. Ez azért nem egészen így van, és a dolog nem is a pénzről szól. Amikor támogatást próbáltunk kérni, akkor rögtön hosszú évekre szóló számításokat, pontos költségvetést kértek – amivel nem szolgálhattam, mivel ilyent meg senki eddig nem csinált. Így hát vettünk egy nagy levegőt, és olcsóbb megoldásokat kerestünk. Az eszközök szerencsére nem megfizethetetlenül drágák, a város segített minket a közmunka-programmal, a megye az eszközök beszerzésében támogatott bennünket, a Paksi Atomerőmű a technikai háttér biztosításával segít – már „csak” a kitartást és az ötleteinket kellett hozzátennünk.

– Hol tartanak ma a munkával?

– A plébániák kéziratos forrásait dolgozzuk fel – anyakönyveket, helytörténeti dokumentumokat, összeírásokat, jegyzőkönyveket – ezeket rendszerezzük és digitalizáljuk. Várhatóan év végére be tudjuk fejezni a Bács-Kiskun megyére vonatkozó adatok feldolgozását. Mint korábban az egyházmegyéhez tartozó település, Szabadka iratait is feldolgozhattuk – ezt a Magyar Örökös-kutató Iroda támogatta. A projekt a „Communio” nevet kapta, ami latinul közösséget jelent, és erről is van szó: a helyi közösségek életének feldolgozását, amelyekről ezekből a forrásokból rengeteg információt lehet megtudni. Úgy gondolom, a ma embere nagyon messze került attól a létformától, amelyben ezek a kisebb közösségek működtek, és amire Isten teremtette őket. Ha hozzájárulhatunk a magunk munkájával ahhoz, hogy visszataláljanak az emberek ehhez az egészséges közösségi léthez, ahelyett, hogy elmagányosodnak, ami felé sajnos most mennek, akkor a magunk lehetőségeivel jól éltünk, és megtettük, ami tőlünk tellett.