Kutyaélet

Megfogyatkoztak állatvédőink, pedig…

2016.11.09 11:15    |    -sist-  

… talán minden eddiginél nagyobb szükség lenne az önkéntesekre a kalocsai Összefogás az Állatokért Alapítvány segítőinek soraiban. A menhelyen telt ház, szinte megállás nélkül csörög a telefon, már a „macskások” is tőlük várják a megoldást, ők pedig még annyian sincsenek, hogy egy „szokásos” tápgyűjtést fejfájás és különösebb logisztika nélkül megszervezzenek.

Meglepően lemondóan nyilatkozott előzetesen a múlt hét végi, Spar szupermarketbe hirdetett tápgyűjtési akcióról állatvédő alapítványunk kuratóriumának elnöke, Békési Marianna. Mint kiderült, még abban sem voltak biztosak a kutyamenhely és a lelkes macskabarátok gondjaiba vett négylábúak javára indított kezdeményezés szervezői, hogy pénteken, szombaton és vasárnap is jelen tudnak lenni a helyszínen. Annak ellenére ugyanis, hogy az őket befogadó áruház készséggel rendelkezésükre bocsátja a gyűjtési helyszínt, olyannyira megfogyatkoztak aktivistáik, hogy vasárnapra nem volt, aki szórólapozzon és odaüljön a gyűjtőkosár mellé. Végül időközben sikerült embert találni egy dunaföldvári (!) hölgy személyében, és a karitatív akciónak meg is lett az eredménye, de ez „tüneti kezelése” az alapproblémának, miszerint az évek folyamán lassan elkoptak az önkéntesek.

 

menhely2_450
 

 

Békési Marianna, aki maga is civil foglalkozása mellett, fizetséget nem várva könnyíti a menhelyi ebek mindennapjait, tevékenysége nyomán mindenekelőtt köszönettel fordul azok felé, akik hozzájárultak hét végi megmozdulásuk sikeréhez.

Ötszázkilencvenöt kiló tápot és tizennégyezer-háromszázhuszonöt forint készpénzt sikerült összegyűjtenünk, ami elsőre talán kevésnek tűnhet, tekintve, hogy a legutóbbi alkalommal hétszáz kiló körüli mennyiség jött össze, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a múlt szombat munkanap volt és ez meglátszott a bolti forgalom alakulásán is. Úgyhogy abszolút elégedettek vagyunk a végeredménnyel és nagyon köszönjük mindenkinek, aki bármit is tett a kosarunkba – fejezte ki háláját az alapítvány elnöke, akit arról kérdeztünk, hogy mi mindenben számítanának leendő önkéntesek segítségére.

 

menhely_450
 

 

– Ha valaki szeretne kijárni a kutyusokat gondozni, azt nagy örömmel fogadnánk. Persze semmi sem kötelező, de ilyenkor általában aki kimegy a menhelyre, az kitakarít alóluk, megeteti, megszeretgeti őket, játszik velük. Lehetőség van arra is, hogy csak rendezvények alkalmával társuljon valaki a csapatunkhoz. Ilyen például a hét végi tápgyűjtés, vagy a soron következő Mikulás-napi programunk, amelyet a motorosokkal közösen szervezünk és egész nap teát és zsíros kenyeret fogunk osztani. Ugyancsak önkéntességnek számít, ha jelentkeznek ideiglenes befogadónak – írta körül a teendőket Békési Marianna, aláhúzva, hogy az esetlegesen hozzájuk jelentkező középiskolások számára igazolni tudják, hogy elvégezték az érettségi előtt kötelezően teljesíteni közösségi szolgálatot – a napokban éppen egy ilyen fiatalember jelentkezett hozzájuk, várják a követőit szeretettel!

(Fotók: Összefogás Az Állatokért Kalocsa – Facebook)


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás