Küzdősportnapon találkoztak a kalocsai „harcosok”

2015.05.28 11:47   

Múlt szombaton egy különleges, mindezidáig egyedülálló rendezvényen találkoztak a város és a környék harcművészei, sportolói. Idén ugyanis első alkalommal rendezték meg a Kalocsai Küzdősportnapot és Harcművészeti Expo-t.

Ha most azt kérném az olvasótól, hogy soroljon fel magában annyi harcművészeti ágazatot, amennyit csak tud, minden bizonnyal hirtelenjében eszébe sem jutna annyi szakág, mint ahány képviseltette magát az első ilyen jellegű kalocsai találkozón. A legelső gondolata többünknek talán a Kyokushin Karate lenne, hiszen városunk legrégebben alakult küzdősport szakosztályának sportolói évről évre gyűjtik be a hazai és nemzetközi trófeákat, ráadásul a kalocsai karatékák egyesülete kiérdemelte a 2014. év legeredményesebb kalocsai szakosztályának járó címet is. Szinte nem is jelenik meg lapszámunk úgy, hogy ne számolnánk be Szűcs Zsolt sensei tanítványainak újabb érdemeiről.

Kalocsai Néplap

Ezen a találkozón azonban nem csak ők mutatták be sportszerelmüket. Ha most több ágazat nem jut eszébe a kedves olvasónak, akkor segítünk. A harcművészeti expo-n bemutatkozott a Homokmégyi Ko-dokan Judo Sport egyesület Ambrus Attila vezetésével, a már említett Kyo-kushin Karate szakosztály, a Kalocsai SE birkózói Bagó Tibor edző vezényletével, az aikidósok, Kenéz Róbert irányításával, a barantások, akiknek kalocsai csapatát Fekete Bence irányítja, de a kevésbé ismert brazil Jiu Jitsu-s társaság is tatamira lépett Kerpács Rezső vezényletével, illetve a földharcosok, MMA-sok is ott voltak a találkozón, ahol minden ágazat külön standon mutathatta be érdemeit és sportja sajátosságait.

A sportnapot Kinyóné Lakatos Melinda köszöntője nyitotta. Rendhagyó köszöntő volt ez, hiszen az alpolgármester asszony a hivatali ruháját most karate gire, vagyis a hagyományos karate ruházatra cserélte. Tette ezt nem csak a rendezvény profiljához igazodva, hiszen Kinyóné Lakatos Melinda immár 30 éve karatézik, sőt alapító tagja volt a helyi aikidó szakosztálynak is. Az alpolgármester asszony köszöntőjében hangsúlyozta, a küzdősportok szellemisége fegyelemre, önfegyelemre, kitartásra és összetartozásra tanítja mindazokat, akik ezt a mozgásformát választják. Éppen ezért öröm számára, hogy Kalocsán ilyen széles a harcművészetek palettája.

A köszöntő, valamint egy közös bemelegítés után minden ágazat bemutatót tartott, majd a standoknál fogadták az érdeklődők kérdéseit.

Kalocsai Néplap

A bemutatók után bárki kipróbálhatta a számára legszimpatikusabb küzdősport ágazatot. Ennek eredményeként a birkózók különböző fogásokra oktatták a karatékákat, a judokák az MMA-sokat hívták harcba, míg a barantások ostorait a jiu jitsusok csattogtatták. Különleges élmény volt ez minden egyes résztvevő számára. Ráadásként a jelenlévők a bemutatók után egy MMA küzdelmet is megnézhettek, ahol a két helyi harcos, Sebestyén Zsolt és Kiss Bence csaptak össze.

A rendezők meglepetésként elhívták Budai Urai thai származású masszőzt, aki a kissé elfáradt sportolók mellett a rendezvényre ellátogató érdeklődőket is ellazította egy-egy frissítő masszázzsal, mely után megegyeztek, hogy jövőre újra találkoznak majd a II. Kalocsai Küzdősport-napon.


Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás