A last minute a múlté!

Biztonságra és a görög szigetekre utazunk

2018.07.11 12:49    |    -vis-  

Átalakuló utazási igényekről mesélt a kalocsai Ibusz utazási irodát vezető Lánczné Wiedner Mária felkeresésünkre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire vagyunk tudatos utazók, mennyire fordulunk konkrét igényekkel egy iroda felé, és hol nyaralunk a legszívesebben. Már ha még találunk a szezonban repjegyet és szállodát! Merthogy kiderült, hogy az előfoglalási időszak már hónapokkal ezelőtt véget ért!

lanczne_utazas_300Gondoltam, májusban még időben kereslek fel, hogy alakuló utazási trendekről, kedvelt úticélok és nyaralási szokásokról kérdezzelek, de előzetes beszélgetésünk alapján úgy tűnik, hogy máris elkéstem?

– Bizony most úgy tűnik, hogy tartja magát az az egy-két éve kezdődött trend, miszerint már a január-február nevezhető az előfoglalási időszaknak. Igen komoly kedvezmények is vannak ilyenkor, és a megnövekedett utazási kedv is indokolja, hogy időben lépjünk. Április-május táján ugyanis már azt látjuk, hogy a fő-, illetve az utószezon tekintetében is vannak jócskán olyan dátumok, amelyekre repülőjegyeket már nem találunk, illetve ha nagyobb családokról, baráti társaságokról van szó, akik egy helyre mennének, vagy többen igényelnének ugyanazon a helyen szállást, ők már tényleg komoly késésben vannak, és lehet, hogy csak mutatóban tudunk egy-egy helyet ajánlani nekik. Azt gondolom, hogy a last minute-idő a múlté! Nem nagyon szabad már a szezon közben erre számítani és felszabaduló helyekre várni. Charter gépek mennek szinte minden úticélra, amelyek gyorsan betelnek. Még az autóbuszos utazásoknál megoldható, sőt, már most lettek pótbuszok beállítva a görög területekre, mert az első járatok ott is színültig megteltek.

Hová utazunk a legszívesebben mi, kalocsaiak?

– Még mindig Görögország és Spanyolország szervezett utak tekintetében a listavezető. Görögországban a szigetek az etalonok, amelyek elérhető úticélok. Ezt gondolom az ár-érték arány indokolja, hiszen ez az a terület, ami nekünk, magyaroknak a legelérhetőbb, és ár-érték arányban a legkedveltebb. Spanyolország már egy fokkal drágább, viszont nagyon népszerű és rendkívül jó ellátásokat és szállodákat kínál. Az idei évben már Barcelonába nem csak a Wizz Air járataival lehet utazni, hanem chartergép is indul, bár már ez is megtelt koratavasszal. Illetve a malagai rész is elérhetővé vált. Sőt, a Wizz Airnek köszönhetően a Kanári-szigetek valamennyi szigete elérhető menetrend szerinti járattal. Ezek persze exkluzívabb, drágább árkategóriát képviselnek, de egyre jobban törnek ezek is előre a népszerűségi listán.

A megnövekedő utazási kedv a korábbi, válságos időszakhoz képest átalakította, formálta az utazóközönséget? Gondolok itt például tudatosságra, biz-tonságcentrikusságra, szervezett utak iránti nyitásra.

– Még mindig elég nagy a szórás. A kisgyermekes családoktól a nyugdíjas közösségekig teljes a lefedettség. Sokan jönnek fiatalok, akár nászutasok, akár tőlük is fiatalabb korosztály, akik kifejezetten bulizni, kirándulni, világot látni szeretnének. Ők is egyre nyitottabbak a szervezett utazás felé, aminek nagyon sok előnye van. Picit talán az úticélok inkább azok, amelyeket meghatároz az utazóközönség életkora. A városlátogatások például nagyot ugrottak a népszerűségi listán, főképp az idősebb korosztály körében, akik számára nem feltétlenül az egyhetes tengerparti heverészés jelenti a pihenést. Inkább feltérképezik Európa nagyvárosait, ebbe iktatnak egy-két napos pihenést.

Vannak olyan úti-célok Európában, vagy a világban, amelyektől kifejezetten tartunk?

– Azért az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez még mindig az arab világ. Talán ez nem is szorul túl sok magyarázatra, ha követjük a napi híradásokat. Ugyanakkor ezeket a Külügyminisztérium sem sorolta át veszélyes kategóriába, tehát bátran lehet oda is utazni, a biztonság adott, a helyi erők erről mindenütt gondoskodnak. A kiemelt turistaközpontok az arab országokban is, mint Egyiptomban, Tunéziában védettek és távol esnek a katonai megmozdulásoktól. De bármennyire is így van, azért az emberek fejében mégiscsak ott van, hogy közelebbi, európaibb úticélt választanak.

Pedig emlékszem még azokra az időkre, nem is olyan régről, amikor évekig Egyiptom volt az etalon...

– Valóban, négy-öt évvel ezelőtt volt az a csúcsidőszak, amikor Egyiptom és Tunézia vitte a prímet. Ez azért volt, mert azon az áron azt az ellátást, azt a luxust, ami ott megfizethető, Európában nem lehet elérni. Ez részben a mai napig így van, illetve ne feledkezzünk meg a Vörös-tenger varázsáról és hívogatásáról sem, ami bármely korosztály számára csalogató lehet. Az utóbbi években valóban lecsökkent az érdeklődés ezen országok iránt, de azt gondolom, hogy félnivaló tényleg nincsen, ha valaki oda menne.

Kimondható, hogy biztonságcentrikusabban utazunk? E tekintetben mit garantál egy szervezett utazás egy egyénileg szervezett utazással ellentétben?

– Kifejezetten érzékeljük, hogy kezdenek visszatalálni az utasok az irodák által szervezett utazásokhoz, részben nyilvánvalóan biztonsági okokból. Ez ott kezdődik, hogy bármilyen szervezett útra fizetünk be, az irodában hátrahagyjuk az adatainkat, elérhetőségeinket, az irodák úgy szerveznek külföldi utakat, hogy a külképviseletek elérhetőségei adottak és mindenkiről tudnak, aki egy országba szervezetten érkezik, és bármilyen nem várt esemény történik, ami lehet egy természeti csapás is, gondoljunk csak télen a Balin kitört vulkánra, amikor is lezárták a repteret. Ilyen esetben, ha irodával utazunk, akkor az iroda intézkedik a gördülékeny hazajutásunkról, a saját költségén. Egyéni utazáskor ez nyilván okozhat gondokat. De ha már valaki ezt választja, legalább szerezzen valamilyen külképviseleti elérhetőséget. Ha bármi történik, nem árt tudni, hol van egy konzul, vagy olyan szervezet, ahová bármilyen baj esetén fordulhat.

Emlékszel egy konkrét alkalomra, amikor megcsörrent a telefonod, és azonnal intézkedni kellett?

– Évente egyszer-kétszer sajnos ilyen megesik a szervezett utazások tekintetében is. Amire nagyon emlékszem, az ominózus cunamira, amikor éppen volt kint utasunk a Maldív-szigeteken. Óriási szerencse volt, hogy azt a részt, ahol ők tartózkodtak, pont nem érintette, de ez pusztán a szerencsén múlott. Hál' Istennek senki nem sérült meg, és nem esett baja. De ettől apróbb történések is előfordulhatnak, viszont ezekben az esetekben átfoglaljuk a repülőjáratot például. Amiben lehet, segítünk!

A lényeg, hogy ha utaznánk, jelentkezzünk időben! Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk!

– Én is köszönöm a megkeresést!



Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás