Naperőművek telepítése és üzemeltetése

Helyi divízió kialakításán dolgozik a Ma-Nap Zrt.

2018.02.16 10:07    |    -sist-  

A Ma-Nap Zrt, mint a neve is tükrözi, egy olyan újonnan alakult társaság, amely elsősorban a napelemes rendszerek telepítésével, az ezekkel kapcsolatos oktatással, tájékoztatással, illetve a rendszerek karbantartásával foglalkozik. A cég komoly potenciált lát Kalocsa térségében, így helyi divízió kialakításába kezdett.

– Szeretnénk kisebb, nagyobb, vagy közepes rendszereket építeni. Éppen most van folyamatban egy 500 kW-os erőművünk létrehozása. Profilunkat azért határoztuk meg rendkívül széles feladatkör felölelésével, mert minél szélesebb társadalmi réteghez igyekszünk eljutni. Valljuk ugyanis, hogy a napenergia felhasználása nem szabad, hogy egy bizonyos, szűk csoport privilégiuma legyen – írja le a vállalkozást Vajnai Attila vezérigazgató. – A Nap mindenkire süt – folytatja –, és szeretnénk azt az adományt, amit Kalocsa térsége különösképpen élvez, mindenkihez eljuttatni – mondja, utalva ezzel a köztudott tényre, hogy az ország ezen régiójában a legmagasabb éves viszonylatban a napsütéses órák száma.

csadavajnai_450
 

Vajnai úgy véli, hogy helyben, az adottságokhoz képest még viszonylag kevés rendszer működik, viszont nagyon gyors piaci növekedés várható e területen, főképp Kalocsa térségében. Cégük nem elsősorban eladni szeretne napelemes rendszereket, pontosabban nem csak eladni, mondja, hanem szakembereket oktatnának, akik képesek arra, hogy felépítsék, működtessék, karbantartsák, vagy szükség esetén javítsák ezeket a rendszereket.

– Elértük azt a pontot, amikor a háztetőre szerelt napenergiás rendszerek olcsóbban termelik a villamos energiát, mintha a hálózatból vásárolnánk azt. Ha pedig van megfelelő területe, mint a háztető, az udvar, esetleg egy nagyobb telek, ahová napelem telepíthető, akár a háztartás egész éves energiaszükségletét meg lehet termelni – mondta Vajna, majd a cég formálódó kalocsai divíziójának vezetőjére mutatott, Csada László személyében.

– A jövő évben megvalósuló kalocsai telephelyünkön egy oktatási centrumot fogunk létrehozni, ahol a megújuló energia területére specializálódott szakembereket tervezünk képezni. Jelenleg rendelkezünk az ehhez szükséges tanúsítvánnyal, de a cél az, hogy mielőbb felsőfokú OKJ szintű szakmai képzést tudjunk akkreditálni. Az ezen képesítést megszerző szakemberek pedig nem csak akár helyben, a mi cégünktől kaphatnak majd munkát, de tudásukkal Európa szerte megállják majd a helyüket – tekint bizakodva a jövőbe Csada László.



Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás