Magas influenza-aktivitás, sok beteg

Elhúzódó járványra készüljünk

2018.03.08 11:55    |    -vis-  

Elhúzódó járványos időszak, egyre több ágynak dőlt beteg és még mindig igényelhető védőoltás. Ezen vezérgondolatok jegyében készült aktuális kalocsai influenza-híradónk, állandó szakértőnk, Réfy Anita járványügyi szakügyintéző közreműködésével, aki csak a tekintetben bizakodó, hogy a beköszöntött télies időjárásban kevésbé érzik majd jól magukat a kórokozók, amelyek a mostani állapothoz vezettek az enyhe időben.

Szokás mondani, hogy az átlagosnál melegebb tél kétélű fegyver. Örülünk, hogy reggel munkába menet nem fagy le az orrunk, viszont annak már kevésbé, hogy az ilyen időjárás valóságos melegágya a jellemzően év ezen szakában tömegével tomboló vírusoknak, baktériumoknak. A Kormányhivatal illetékes Népegészségügyi Osztályának legfrissebb adatai szerint az influenza aktivitás immáron második hete, hogy magas szinten van Kalocsán és a térségben, és jellemzően a 35-60 év közötti korosztály az, akiket nagyobb számban döntenek ágynak az influenzás, vagy influenza-szerű tünetek.

refyanita1_250Emellett a 6-10 év közötti gyermekek soraiból is sokan betegedtek meg a hetekben, helyi híradások szóltak is arról, hogy a körzeti háziorvosi rendelők mellett a gyermekorvosok váróiban is egyre nagyobb a forgalom.

– Nagyon fontos, hogy ha megbetegedés jeleit észleljük magunkon, vagy forduljunk orvoshoz, vagy maradjunk otthon, hogy kikúráljuk magunkat! Ha tehetjük, kerüljük a nagyobb közösségeket, így kisebb eséllyel fertőzünk! Még most is tudom ajánlani, elsősorban a közoktatási intézményekben dolgozóknak, akik ősz óta ingyenesen igényelhetik a védőoltást, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel! Mehetnek akár háziorvoshoz, akár foglalkozás-egészségügyi szakorvoshoz, ha kérik a vakcinát. Ugyanígy buzdítanám az úgynevezett rizikó-csoportba tartozókat, hogy még most sem késő, ahogyan a 60 év felettieknek sem, egészségügyi állapottól függetlenül, kérni ingyenesen az oltóanyagot – ismerteti a népegészségügy álláspontját Réfy Anita kalocsai járványügyi szakügyintéző, nyomatékosan hozzátéve, hogy sajnos elhúzódó járványra számíthatunk.

Az adatok arról is árulkodnak, hogy bár biztatóan futottunk neki a járvány-szezonnak, a korábbi éveknél ugyanis többen voksoltak a védőoltás nyújtotta immunitásra, a mutatókból az is látszik, hogy azokból a körökből, akik ingyen jogosultak lettek volna az oltóanyagra, sokan nem éltek vele – most meg többen is betegek.

refyanita2_450
 

A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórház kalocsai Szent Kereszt Tagkórházában (is) látogatási tilalmat rendelt el dr. Svébis Mihály főigazgató február 15-én, ami minden fekvőbeteg osztályra kiterjed. – Két kivétel van ez alól. Az egyik, az úgynevezett apás szülés, amikor a leendő édesapa bemehet a szülőszobára, ha tudja bizonyítani, hogy az influenza elleni oltást felvette, be van oltva, és semmiféle influenza-szerű tünete nincsen. A másik eset, amikor valakinek súlyos beteg hozzátartozója fekszik a kórházban. A látogató az adott osztályvezető főorvosnak az engedélyével mehet be, de azt fontos kiemelni, hogy mindig csak egy személy tartózkodhat egyszerre a hozzátartozó mellett – mutat rá a járványügyi szakember, majd rátért az elkövetkező hetek kilátásaira.

– A járványoknak tapasztalataink szerint van egy bevezető szakasza, amikor lassan elkezdenek emelkedni a megbetegedés-számok. Ezután eléri a csúcsot, és a csúcson van két, három hétig a magas mutatókkal, de előfordulhat, hogy ez az időszak egy hónapig is tartja magát. Majd nagyon lassan, heteken át csökken az orvoshoz fordulók száma – írja le a jellemző trendet Réfy Anita, kérdésünkre hozzátéve, hogy ebben a pillanatban ennek a folyamatnak, azaz a „tetőzésnek” a kellős közepén tarthatunk.



Kalocsai hírek

Kalocsai diadal országos diákszínjátszó-fesztiválon

Nem kis fába vágta fejszéjét a Kalocsai Szent István Gimnázium Clap & Dance fantázianevet viselő...

„A hit védelme és a szegények szolgálata”

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat címben látható jelszava közel ezer éves: a máltai lovagrend...

Sziráki Szilárd: a fejlődés és a minőség a jövő alapja

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara idei első küldöttgyűlését ünnepélyes pillanatok...

Intézménylátogatáson vett részt a kalocsai KEF

Május 9-én, szerdán az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet által megvalósított...

Kik kapják a városi kitüntetéseket?

Május 31-ig fogadja az önkormányzat a felterjesztéseket a városi kitüntető díjakra, amelyekhez csak...

Ünnepi hétvége német testvérvárosunkban

Nemzetközi találkozón vett részt Kalocsa küldöttsége Kirchheim unter Teck-ben az elmúlt hétvégén....

Újra három osztályt indítanak

E hét pénteken zárul a Kalocsai Szent István Gimnázium pótfelvételi eljárása, aminek keretében az...

Sportlövőink eredményei a megyei és az országos bajnokságon

Rangos versenynek adott otthont a Kalocsai Sport Egyesület Sportlövő Szakosztályának lőtere április...

Idegenben idegen tánccal remekelt Nikolett és Milán

Néhány héttel korábbi szánunkban írtunk arról, hogy az Oktatási Hivatal által háromévente...

Kilenc fogvatartott érettségizett

Azzal, hogy a Kalocsai Fegyház és Börtön fogvatartottjai közül kilencen is jelezték: szeretnének...

Nyári diákmunka-lehetőség

2018. július 1. és augusztus 31. közötti időszakban „Nyári Diákmunka” elnevezésű...

Zsetonra fel! Segítsük a fúvósainkat!

Figyelemre méltó kezdeményezés a Tesco idei, „Ön választ, mi segítünk” című pályázata:...

Pályatársaival versenyzett a művészeti iskolánk tanára

A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája április...

A szobatisztaság, és ami ezzel összefügg

A Tomori Pál Városi Könyvtár Baba-mama Klubjában a szobatisztaságról tartott előadást-beszélgetést...

Teakóstoló a könyvtárban

Májusban indult útjára a könyvtár új sorozata „A szakirodalom sokszínűsége” címmel. Az...

A Magyar Honvédség megalakulása 170. évfordulója jegyében

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ), a BEOSZ Dél-alföldi Régió (DAR), valamint a...

Egy korszak vége, egy másik kezdete

Zsúfolásig megtelt nézőtér várta a város legnagyobb középiskolája, a Dózsa végzős diákjait múlt...

Elbúcsúztak a kollégisták is

A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma...

Új távlatokat nyitó tulajdonosváltás az EMIKA Zrt-ben

Jó ideje keringett már a városban a szóbeszéd a város egyik legnagyobb, és legrégebbi vállalatának...

Fejlődő együttműködést remélnek a testvérvárosok

A testvérvárosi majális alkalmával sikerült megszólaltatni az itt ünneplő Günter Riemer kirchheimi...

CSÓKA, avagy közösségfejlesztés és segítségnyújtás

CSÓKA = Csomópont Kalocsán. Ezzel az elnevezéssel és vadonatúj programokkal nyílt meg újra a Petőfi...

Egyre szaporodnak az élősködők

Az elmúlt évek tapasztalataiból jól leszűrhető: mind jobban tolódnak a keleti országrész felé a...

Nem adott elsőbbséget az autós

Múlt héten szombaton könnyebb sérüléssel járó baleset történt Kalocsán a Paksi közben. Ok: a...

Szezonnyitó a Fazekas Alkotóházban

Dupla kiállítás megnyitóval, komolyzenei hangversennyel, majd sütögetős-beszélgetős esti programmal...

Új rendező debütált a Thália Társulatban

Múlt heti számunkban írtunk a Kalocsai Thália Társulat nagy sikerű új bemutatójáról, a „Csak...

Új logó, új belső dizájn, világszínvonalú szolgáltatás

Ebben az évben ünnepli a Vicai Látás- és Hallásközpont 25 éves jubileumát, mely alkalomból a cég...

Fogom a kezed

A Nebuló EGYMI, a városunkon és a környező településeken élő, fogyatékosság miatt sajátos nevelési...

Harmadik helyezés az országos versenyen

Balatonbogláron rendezték április 21-én az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny...

Bemutatkoztak a kalocsai tehetségek

Évről évre nagy népszerűségnek örvend a Tehetségnap nevet viselő rendezvény, melynek idén is a...

Országos mezőnyben táncol Nikolett és Milán

Az Oktatási Hivatal háromévente rendezi meg azt a művészeti megmérettetést, amely kifejezetten az...

14.alkalommal nyílt kiállítás a helyi művészek munkáiból

A legeredetibb alkotások között modern, pop-kulturális utalásokkal eltúlzott montázs és...

Átvette képviselői megbízó-levelét Font Sándor

Péntek délután a Bács-Kiskun megyei 3. számú választókörzet központjában, Kalocsán vette át dr....

Szűrővizsgálatot javasol a szakorvos

Macskaszőrallergiát macskával, szénanáthát recept nélkül kapható gyógyszerekkel is lehet kezelni, de...

Lakásbérléstől a reptéren át pályázatdömpingig

Évek óta nem látott higgadtság, viszonylagos harmónia, és egyöntetű döntéshozatali mechanizmus...

Egy európai turné első állomása voltunk

Április 19-én délután a művelődési központ kamaratermében egy különleges hangverseny részese...

Kamaszkorú rendezvény

Merthogy 16 éves. Ki hinné! Milyen gyorsan elszaladtak az évek! A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti...

Cserenkó Gábor könyvbemutatója a könyvtárban

Április 23-án, a Könyv Napján Cserenkó Gábor volt a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár vendége, aki...

Ingyenes tanulmányi kirándulás a Belvárosi iskolában

A Belvárosi Nebulók Alapítvány támogatójának köszönhetően az iskola 16 tanulója 3 pedagógussal 2018....

Elkezdődött a börtön homlokzatának felújítása

A múlt héten elkezdődött, ami a Kalocsai Fegyház és Börtön épülete körül már jó ideje érlelődött...

A kalocsai állomány kitüntetettjei

A rendőrség napja alkalmából a megyei főkapitányságon tartott ünnepségen jutalmazták Bács-Kiskun...

Hetvenen ballagtak el a Kossuthból

A Bajai SZC Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája múlt csütörtökön,...

Ballagás a Szent István Gimnáziumban

Május 5-én, szombat 10 órától ballagtak a kalocsai Szent István Gimnázium végzősei a Szent István...

Nagyszabású konferenciát szervezett a KEF

Városunkban 2002-ben alakult meg a Kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, melynek működése ugyan...

A környezetvédelem fontossága

Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit...

Félszáz éve, kétszázan

Vasárnap népes vendégsereg gyűlt össze a meszesi Juca néni csárdájában, hogy együtt emlékezzen a...

Kalocsán is sikeres a felzárkóztatási program

Persze az Emberi Erőforrás Operatív Program több mint hatmilliárd forintos keretéből történő...

Szakmák Éjszakája a „Dózsában”

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák Éjszakája a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György...

Népdalos találkozó Cserey József emlékére

A Mezei Virágok Népdalkör szervezésében került sor arra a találkozóra, amellyel Cserey József...

In memoriam Medgyes János (1946–2018)

Örökre eltávozott egy jó barát, a város egyik közismert személyisége. 1957 óta élt családjával...

Ezt tudni a honfoglaló magyarokról

Dr. Révész László, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének docense múlt szerdán tartott...

Francia Nap a Schöffer Gyűjteményben

Változatos pályát járt be az a sok évvel korábbi kezdeményezés, hogy a világhírű kibernetikus...

Százezres károkat okozhatnak a vegyszertolvajok

Bizony – jól olvassa! Vegyszertolvaj. Ennek a területnek is megvannak a...

Népek találkozója, faültetés, koncertek

A tematikus majálisok sorát idén is folytatja a közművelődési intézmény szervezőgárdája. Volt már...

Vérüket adva mutatnak jó példát

Annak ellenére, hogy országos, illetve régiós híradásokban időről időre – főképp nyáron...

147 bűncselekmény elkövetéséért felelhet

A kalocsai rendőrök csalással és személyes adattal visszaéléssel is gyanúsítják a pécsi férfit.

Újra megkezdődik a rendszeres zöldhulladék gyűjtés

Az FBH-NP Nonprofit Kft. újra megkezdi a biológiailag lebomló hulladék rendszeres díjmentes...

Csökkentik a külső parkolók terhelését

Dr. Mócza György főigazgató-helyettes a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza,...

Szent István Napok meg a csokoládé

A Kalocsai Szent István Gimnáziumban április 9-13. között rendezték meg a hagyományos ünnepi hetet,...

Nagy siker a Kalocsai Thália Társulat új premierje

Vártuk bizony! Nem is hiába. Április 14-én hét órára megtelt minden szék a Kalocsai Színházban, és...

Póli Matildánál volt a Bölcsek köve

Októberben, angolórán hirdették ki, hogy van lehetőség általános- és középiskolás kategóriában részt...

Tudósítás két tételben

Április 11-én volt a Költészet Napja, amelyről megemlékezett a Tomori Pál Városi Könyvtár, majd...

Életet mentettek a kalocsai rendőrök

A Duna partján, eszméletlen állapotban találtak meg egy eltűnt férfit a rendőrök, akinek az életét...

A 150 éves kúlai Népkör jubileumi rendezvénysorozata

Múlt hét végén, április 13-15. között zajlott vajdasági testvérvárosunkban, Kúlán egy jelentős...

Hónap végéig gyűjtőakció a könyvtárban

Hatodik alkalommal szervezi Czinege Piroska ötletgazda – a Tomori Pál Városi Könyvtárral...

Negyven előadás a világvallásokról

Az utóbbi évek biztosan leghosszabb előadássorozatának szervezésébe vágott bele a Kalocsai...

Robotokkal és VR-szemüveggel csábít a Dózsa

Néhány szakmabeli üzem is megirigyelhetné a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma,...

Összefogtunk az ízületek gyógyításáért

Ősszel indult, hónapokig tartott, komoly közérdeklődés övezte, és tavaly karácsony-tájt kezdett...

Vörös Márta II.: textilcsodák, Prokop másik arca, liturgikus kincsek, klisék

Négy „nagy dobásra” készül ebben az évben Kalocsa legfiatalabb múzeuma, az Astriceum...

Rekviem az érsekkerti öreg tölgyért

Múlt csütörtökön és pénteken sokak látogattak ki elbúcsúzni a kalocsai Érsekkert egyik legöregebb...

Hulladékszállítási díjhátralék beszedése

Díjbeszedők személyesen keresik meg a hulladékszállítási díjhátralékkal rendelkező lakosokat. A...

Haydn papa a Klubban

A Kalocsai Kortárs Művészeti Klub zenei életét szervező Haskóné Apagyi Judit első, Mozartról tartott...

Mese, mese mátka…

Idén sem maradhatott el az a nap, amit minden évben nagyon várnak a város ovisai. A Mesenap az az...

A színpadon: Csak kétszer vagy fiatal

Több mint egy éve már annak, hogy a Kalocsai Thália Társulat elkezdett készülni rá, hogy színre...

Vörös Márta I.: az idén elkészül a tér!

A jó idő beköszöntével felkerestük a kalocsai érsekség beruházásait koordináló főegyházmegyei...

Font sem számított kétharmadra

Összességében hatodszor, a kalocsai központú Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében pedig...

Félrement taktikai szavazás, keserédes erősödés

A Bács-Kiskun 3. számú körzetben a vasárnapi országgyűlési választáson 23795 iksszel toronymagas...

Drágult a szociális étkezés és a bölcsődei szolgáltatás

A kalocsai képviselő-testület országgyűlési választások előtt vélhetően múlt kedden utoljára tartott...

Megvan a Duna-híd tervezője

A város környékén lévő úthálózat fejlesztését, új utak építését, valamint a várhatóan 2021-22-ben...

Közös mederben a lakók és a Méhecskék érdekei

Lakossági fórumon öntöttek több havi egyeztetés és egy korábban finoman szólva is...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Leállt a kórházbővítés

Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás