Font Sándor sajtótájékoztatója

A magyar reformok működnek

2016.02.15 09:44    |    -sch-  

Múlt csütörtök délelőtt tíz órára országgyűlési képviselőnk sajtótájékoztatót hívott össze kalocsai irodájába. Az aféle mini-kormányinfón azokra a január óta életbe lépő törvényi változásokra és kormányzati szándékokra kívánta ráirányítani a figyelmet, amelyeket a lakosság hamarosan remélhetőleg saját bőrén is érezhet.

Dr. Font Sándor legelőször is reményének adott, hangot, hogy bizonyára valamennyien hallottuk már „A magyar reformok működnek” szlogent, melynek bizonyítására négy téma köré csoportosítva be is mutatta mindazokat az eredményeket, melyek ezt igazolják.

Kalocsai Néplap

Adócsökkentések

A kormány a szokástól eltérően a tavalyi évben már a tavaszi ülésszakban elfogadta a 2016-os költségvetést, tehette mindezt a gazdaság stabilitása miatt. A stabilitás mellett még a növekedés volt az, ami biztos, így nem is lepődtek meg, hogy nagyobb adóbevételeket könyvelhettek el a jövedéki termékek terén. Az alkoholból, a dohányból és az üzemanyagból még úgy is több adó folyt be az előző évhez képest, hogy az utóbbi ára csökkent.

Február elejére már úgy a lakosság, mint a vállalkozások tapasztalhatták, hogy a bérek magasabbak a személyi jövedelemadó 15 %-ra csökkentése folytán. Több mint 100 milliárd forint maradhat így az alkalmazottaknál – hangsúlyozta Font Sándor.

Két területen történt még adócsökkentés: az új építésű lakóingatlanok és a sertéshús áfája 27 %-ról drasztikus módon 5 %-ra mérséklődött. Utóbbi esetében az elemzések már kimutatták, hogy ilyen rövid idő alatt is kitisztult a piac, a feketepiaci szereplők eltűntek, mert ennyi áfát már nem éri meg elcsalni. A siker láttán egyéb érdekképviseletek jelezték, hogy ezt baromfikra és a kérődző állatokra is kiterjeszthetnék, „a számolgatás elkezdődött a minisztériumban.”

A családi adókedvezmények viszont növekedtek, két gyermekig az eddigi 10.000 forint helyett 12.500 forinttal, három vagy több gyermek esetén közel 100 ezer forinttal kell kevesebbet adóznia a családfenntartónak, s mint a képviselő elmondta, ezt az összeget a maximum kétgyermekes családoknál 2018 végéig lépcsőzetesen, fokozatosan szeretnék növelni egészen 20.000 Ft összegig.

Bürokráciacsökkentés

A Horthy-korszakig visszatekintve szinte minden kormányzat nekilátott már valamilyen szinten ennek az óriási feladatnak, de érdemi, lakosság által észrevehető változás nem történt ez ügyben. Egészen mostanáig, ugyanis az egyre gyarapodó kormányablakokon keresztül (számuk már meghaladja a 270-et) ingyenes lett a személyi igazolvány, a lakcímkártya, jogosítvány, diákigazolvány és a vállalkozói igazolvány kiváltása – tájékoztatott a politikus. – Továbbá a 300 négyzetméter alatti lakások építési engedélyezésénél „drá-mai változásokat szeretnénk elérni (…) Ezen a területen is egyszerűsítést hajtunk végre” – mondta – „De ez nem jelenti azt, hogy mindenki össze-vissza építkezhet.” A tervezőmérnökök keze majd egy kicsit jobban meg lesz kötve.

Béremelések

További kormányzati eredményként országgyűlési képviselőnk az életpályamodelleket vázolta fel, elsőként a pedagógusokét. „Tény az, a pedagógusok az egyik legnagyobb kedvezményezettjei az új életpályamodellnek. Radikális, mintegy 50 %-os béremelést kapnak lépcsőzetesen, több éven keresztül.” Ugyanígy a rendvédelmi és fegyveres szervek dolgozóinak életpályáját is hasonlóan építették fel, és kidolgozás alatt van a közszolgálati dolgozók életpálya-modellje, mely elsőként a járási hivatal dolgozóinál kerül bevezetésre: stabil, hosszú távú munkaviszonyt és tisztességes bért jelent majd – vázolta a jövőt Font Sándor.

Az egészségügyből való elvándorlás megállítására 43.000 ápoló és 18.000 orvos kap januártól jelentősen magasabb bért, a vállalkozóként foglalkoztatott háziorvosok támogatása is 130.000 forinttal lett több – tartott tovább a felsorolás.

Otthonteremtés

A negyedik témakört nemzetközi kitekintéssel kezdte a képviselő, aki a
„nálunk fejlettebb társadalmakban” is tapasztalható tendenciákra, az alacsony születési ráta és az egyre nagyobb élettartam következményeire hívta fel a figyelmet: egyre kevesebb eltartóra egyre több eltartott jut. Magyarország nem a német irányt kívánja követni, hanem a francia és a svéd példát tartja szem előtt, így az idegenek befogadása helyett a gyermekvállalást propagálja.

„Ez egyszerű matematika” – mondja Font Sándor. A jelenlegi statisztikák szerint a fiatal házasok átlagosan 2,4 gyermeket szeretnének vállalni, amiből végül jó, ha 1,3 gyerek születik meg, elsősorban munkahely és lakás hiányában.

„Egyértelművé vált, hogy 2010 után az összes gazdaságstabilizálás, multikkal való viaskodás, különadó és végül is minden egyéb, amiről szó van, mind azért volt, hogy munkahelyeket teremtsünk” – emelte ki a politikus. Munka tehát már van, pusztán a lakásépítés intenzitását kell növelni, ez se lehessen akadálya a gyermekvállalásnak. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) eddigi keretein belül a fiatal házasok gyerekszámtól és alapterülettől függően mind új lakás építésére, mind használt lakóingatlan vásárlására jelentős kedvezményeket kaptak – s „látva az igen jó gazdasági eredményeket”, a kormány ezen lehetőségeket januártól kibővítette – kezdett a részletek ismertetésébe a képviselő. – A tavaly meghirdetett feltételeken 1-2 gyermek esetén is javítottak, eltörölték az alapterület-korlátot, illetve már az is elegendő, ha az egyik szülő 40 év alatti. Ráadásul a gyermek 16 év helyett 20 éves koráig számít e tekintetben gyermeknek, feltéve, ha még tanul és a családdal él. Januártól a már igénybe vett szociálpolitikai kedvezmények nem számítanak a CSOK-ból kizáró oknak.

Használt ingatlan vásárlásánál 10 %-kal növekedtek a vissza nem térítendő kedvezmények, egy gyereknél 5-600 ezer forint, két gyermek esetén 1.400.000 forint, három vagy több gyermek esetén 1,5-2 millió forint vehető igénybe, a kiszemelt lakás alapterületétől függően.

Az újonnan épített lakásoknál két gyermek esetén az eddigi 600 ezerről 2.600.000-re emelkedett a hitelkeret, három gyermek bevállalásakor a közismert 10+10 millió forint 3 %-nál nem magasabb kamatú, 25 év futamidejű illetve vissza nem térítendő hitelcsomag vehető igénybe. „Aki figyeli a közhíreket, az látja, hogy megmozdult az ingatlanpiac.” – büszkélkedett Font Sándor. – „Aki ebben érintett, a településen lévő takarékszövetkezeteket, bankokat keressék meg, mert ők kapják meg a legfrissebb, akár módosított feltételrendszereket.” Speciális, egyedi helyzetek miatt érdemes a támogatást folyósító pénzintézetekkel konzultálni.

„Az a kérdés, hogy (valaki) részt akar-e venni abban a programban, hogy három vagy több gyereket vállal?” – szögezte le a képviselő – „Csábító a nagy összeg”, így folyamatosan változik a feltételrendszer: büntetett előélet, szociálpolitikai kedvezménnyel való visszaélés, nem megbízható adós minősítés kizáró ok, továbbá minimum 2 év folyamatos társadalombiztosítási jog- és az igénylés pillanatától visszamenőleg legalább 180 napos munkaviszony szükséges a kedvezmények igénybe vételéhez.

„Remélem, mindenki érzi, felelősen gondolkodó, az állammal partnerként, jogviszonyban együtt gondolkodó családokról van szó” – fejezte be tájékoztatóját Font Sándor. – Ezzel tudjuk ténylegesen az otthonteremtés feltételeit megteremteni. Mindent összegezve „Minden magyar ember tehet egy lépést előre.”


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás