A képviselő másik arca (11.)

Bemutatkozott Szabó Balázs

2015.05.07 11:45    |    Gábor Erika  

A művelődési központ szervezésében indult el „A képviselő másik arca” című programsorozat, amelynek keretében magánemberként is megismerhetjük a városi önkormányzat képviselőit. A tizenegyedik estén Szabó Balázs beszélt önmagáról.

A képviselő-testület legfiatalabb tagjának eddigi pályafutását egy sportág határozta meg, és ez a kézilabda. A programsorozat előadásain már hagyományosnak mondható családi képek mellett – amelyekről a nagyszülőket, a szülőket, a testvérét és egyáltalán nem utolsósorban a menyasszonyát ismerhettük meg – kézilabda csapatok, rangos versenyek és a sportág igazi nagyágyúinak fotói köszöntek ránk a kivetítőről.

Kalocsai Néplap

Szabó Balázs nagy tisztelettel beszélt két nagyapjáról: az anyai nagypapa mellett a föld, az állatok, a mezőgazdasági munka; az apai mellett a kőművesség titkait, fogásait leshette el, és tanulta meg példájuk által becsülni a munkát.

Kisgyermekkoráról a Bem apó utcai óvodában, majd az Eperföldi Általános Iskolában töltött évekből hozott fotókat. Már kisiskoláskánt a sport felé fordult: az eperföldi iskola sporttagozatos tanulójaként előbb a birkózás, majd a foci világa ragadta el, de nem itt érték a sikerek, hanem amikor a Dózsa György Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskolába kerülve elkezdett kézilabdázni.

Érettségi után Szegedre került, ifi játékosként a Pick Szeged csapatában kóstolt bele az élvonalbeli kézilabdába. Mint mondotta, hatalmas élmény volt számára, hogy egy öltözőben találta magát a néhány héttel azelőtt a Magyar Kupa döntőn megcsodált nagyszerű játékosokkal. Két év után Kiskőrösre igazolt, és a következő években NB I-es, illetve NB I/B-s játékosként játszott Egerben, Komlón, majd Csurgón, utána Miskolcon. Mindig nagy kérdés volt, hogy a profi kézilabda mellett hogyan oldja meg a továbbtanulást és a párkapcsolata építését. Egy rövid miskolci kitérő után döntött: hazajött Kalocsára, közgazdász szakon diplomát szerzett a Tomori Pál Főiskolán, és az aktív játék mellett edzőként kezdett dolgozni. Megalapították ugyanis a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Clubot, és nagy lelkesedéssel nevelgették/nevel-getik az egyre gyarapodó létszámú gyereksereget. Még játszott a Balmazújváros csapatában, bajnoki címet szerzett Egerben, és ma is kézilabdázik a Kecskemét NB I/B-s férfi csapatában, mert a játék szerelmeseként még nem tudja elképzelni, hogy letegye a labdát.

Kalocsai Néplap

Többször is visszatért a kezdeti kalocsai sportsikerekre, és első csapattársairól azt mondta: büszke arra, hogy részese lehetett a Tóth Sándor által új életre keltett sportág kezdeti lépéseinek, sikereinek, és a mai napig jó barátság fűzi össze az akkori játékosokkal. Szeretne ebből a lelkesedésből, tudásból minél többet átadni az utánuk jövő generációnak.

Fotókat, videofelvételeket vetített, amelyeken felidézte a legemlékezetesebb meccseket, a sikereket és a játékostársakat. Elismerően beszélt a csurgói élményekről, kiemelve, hogy az 5800 lakosú településen akkora népszerűségnek örvend a kézilabda, hogy a mérkőzéseken ezer néző szurkolt nekik!

Bemutatkozása után néhány kérdés is érkezett a nézők soraiból. Az egyik épp azt firtatta, hogyan fér meg a sportolói gondolkodással a politizálás. Szabó Balázs azt felelte erre: diákkora óta érdekli a közélet, a társadalom és a politika, amely számára nem pártpolitikát jelent. Az a véleménye, hogy ezekkel a kérdésekkel mindenkinek foglalkoznia kellene. Meg kellene ismerni a közélet fontos színtereit, szabályait, mert sajnos a ma embere nálunk kevéssé igazodik el ebben a világban, ami pedig minden állampolgár számára fontos lenne ahhoz, hogy ezzel kapcsolatos döntéseit meghozza. Ami őt magát illeti, mondta, őt a politikából az ifjúság és a sport kapcsolata foglalkoztatja, és ezt kívánja képviselni a városi önkormányzatban is.

Szabó Balázs bemutatkozása újabb bizonyíték volt arra – mondta az est háziasszonya, dr. Magóné Tóth Gyöngyi –, hogy városunkban sokkal több dolog köti össze az embereket, mint ami elválasztja, és a politikai nézetkülönbségek ellenére igenis lehet és kell együtt munkálkodni saját településünkért.


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás