Elszállt a Kék Madár

Még 362 nap…

2015.06.11 10:08    |    Gábor Erika  

Vasárnap este, a búcsúkoncerten érezhető volt: nézők és szervezők egyaránt úgy gondolták, nagyon gyorsan elröppent a XXIII. Kék Madár Fesztivál. Még mindenki felfokozott hangulatban volt az átélt élmények hatására, és fájt szembesülni azzal: vége. Ne búsuljanak – mondta a hangverseny előtt Lakatos György, aki idén átvette a külföldön tartózkodó Bayer Ilona szerepét is –, még 362 nap és itt a XXIV. Kék Madár Fesztivál!

Ez után a katolikus iskola aulájában kezdetét vette az egyik legfantasztikusabb műsor, amit láthattunk a fesztivál jóvoltából: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek megmutatták mindazt a szenvedélyt, játékosságot, fájdalmat, örömet és virtuozitást, amelyet csak a zene és két csodálatos előadóművész adhat. Lélegzetelállító volt, a szó legszorosabb értelmében!

Hétfőn megpróbáltuk összegezni Lakatos Györggyel, mi mindent adott ez a három nap a szervezők, a beteg gyermekeket gondozó családok, és nem utolsósorban a közönség számára.

– Nyilván nem tárok fel nagy titkot, ha azt mondom: a Kék Madár Fesztivál a beteg gyermekek gyógyulásának támogatása mellett egyfajta kultúrmissziót is végez Kalocsán.

Kalocsai Néplap

– Én nem akarok ilyen nagy szavakat használni – válaszolta Lakatos György –, inkább azt mondanám, hogy élve az ismeretségi köröm, a művészvilággal fennálló kapcsolatrendszerem lehetőségeivel, igyekszem elhozni Kalocsára olyan programokat, amelyek a hazai kultúra legjavához tartoznak. Nem mindig a „telt ház” a cél, tudatosan felvállalom, hogy olyan műsor is legyen a programban, amely talán kevésbé ismert, esetleg nagyon modern – ami mindig kockázatot hordoz, hogy bevonzza-e a nézőket –, de fontosnak tartom, hogy ezek is jelen legyenek a palettán. Ilyen volt idén a Maladype Színház és a szegedi szimfonikusok „Csontváry” koncertje. Úgy érzem, mindkettő megtalálta az utat a közönség szívéhez. Talán lehettek volna többen is, de nem vagyok elégedetlen. Idén egyedül a Belmondo együttes koncertje volt csalódás, nagyon kevesen jöttek el rá.

– Talán az okok között van, hogy ugyanekkor volt Gerjenben a Duna-Rock Találkozó, ahol szombat este az AB/CD és Deák Bill Gyula volt a fellépő.

– Ez tényleg elvihette a közönség egy részét, ezzel együtt úgy érzem, még keresni kell a módot és az előadókat, hogy behozzuk a fesztiválra a 15-30 éves korosztályt. Ahogy mondani szokás: minden megoldás érdekel, szívesen veszem ehhez az ötleteket!

– Talán korai, de a szervezéssel kapcsolatban megfogalmazódtak már tanulságok?

– Örömteli meglepetés volt a gyerekműsor. A tavalyi év után jó volt látni, hogy csaknem tele a színház.

– Idén az óvónők is vállaltak szerepet a közönségszervezésben, ez bizonyára sokat jelentett.

Kalocsai Néplap

– Minden bizonnyal, mert látványos volt a különbség 2014-hez képest. Köszönöm a munkájukat, és bízom benne, hogy ezután is számíthatok rájuk! Tanulság az is, milyen sokan jöttek el Balázs Fecó koncertjére – tudomásul kell venni, hogy Kalocsán a legjobban mozgósítható közönség a középkorosztály és az idősebbek, figyelembe veszem ezt is a szervezésnél. Tudom, hogy egyre többször emlegetik a balett és az opera előadásokat, mert évek óta nem volt ilyen, igyekszem jövőre ilyet is illeszteni a programba. Ez persze nemcsak rajtam múlik. Azt azért tudni kell, hogy az előadóművészek a fellépésekből élnek, és bár büszkén és örömmel jönnek a Kék Madár Fesztiválra – mert higgyék el, olyan a hírünk, hogy itt fellépni rangot jelent –, azért kénytelenek a díjazott szerepléseket előnyben részesíteni, ha esetleg időbeni ütközés van.

– A gyermekműsoron hirdette ki Asperján Istvánné, a Kék Madár Alapítvány kuratóriumának tagja, hogy kik kapnak az idén támogatást a pályázatot benyújtó családok közül.

– Ha azt vesszük, hogy az egyik pályázó semmi kérelmet nem adott be, csak orvosi papírokat, így nem tudtuk, mit és mire szeretne kérni, továbbá, hogy egy családban csak egy gyermeket tudunk támogatni, azt mondhatom, szinte minden kérelmezőt kedvezően bírált el az erre kijelölt bizottság. 45 pályázóból 38 fog anyagi támogatáshoz jutni, melynek összegét még nem tudom, mert nem ismerem a tiszta bevétel nagyságát. Látható, hogy valamivel több volt, mint tavaly, körülbelül 1,5-1,8 millió forint.

– Kap-e máshonnan is támogatást a Kék Madár Alapítvány a fesztivál bevételén felül?

– A pályázati lehetőségek nagyon beszűkültek. A korábbi évek 7-8 kiírásához képest mára már csak egy-kettő. A városi önkormányzat is valamivel kevesebbet tudott az idén erre a célra adni. Van egy-két nagyobb támogatónk, ők évek óta segítenek minket. A személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százalék is sokat jelent, erre jövőre majd szeretnénk év elején jobban ráirányítani a figyelmet. Támogatóink neve megtalálható a programfüzetünk hátoldalán, mindegyiküknek köszönjük a segítséget!

Valami véget ért, valami kezdődik. Elmúlt gyönyörű három nap, amelyekre emlékezni jó. Akiknek ezt köszönhetjük, még elvarrják a szálakat, pihennek egy picit és újrakezdik. Mert megkezdődött a visszaszámlálás a XXIV. Kék Madár Fesztiválig. Bármikor tehetünk értük egy lépést, hogy újra megkönnyebbülhessen 40-50 körülöttünk élő család. Nem csak a pénz miatt, hanem azért is, mert érzik: nincsenek egyedül a bajban. Adjuk hozzá a magunk cseppecskéjét a remény tengeréhez!


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás