Nemzetközi siker kalocsai közreműködőkkel

2016.11.03 14:33    |    G.E.  

Már tavaly is örömmel adtunk hírt a kecskeméti GAMF (teljes nevén: Pallasz Athéné Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara) csapatának ausztráliai sikeréről. A napelemes autók évenkénti versenyét igen különleges helyeken rendezik meg, a résztvevők pedig nívós egyetemek, főiskolák hallgatói és tanárai. Idén Dél-Afrikában zajlott a
„Sasol Solar Challenge” elnevezésű versengés, amelyen a magyar csapat – messze túlszárnyalva tavalyi eredményét (7. hely) – az előkelő harmadik helyen végzett! A csapatban két kalocsai fiatalember is dolgozik: Csupor Dániel és Fazekas István.

megalux1_450

Szeptember 24-én Pretoriából rajtolt el a tizennégy csapatból álló mezőny, és indult a cél: Fokváros felé. A nyolcnapos úton elképesztően szép tájakon, ugyanakkor meglehetősen nehéz terepen haladtak a napelemes autók – ezt végig is kísérhették az érdeklődők, a magyar csapat teljesítményét ugyanis folyamatosan lehetett követni Facebook oldalukon. Ezen a versenyen nem a gyorsaság, hanem a megtett távolság dönti el a helyezéseket. A két város közötti távolság 2000 kilométer, amit különböző plusz szakaszokkal lehet megnövelni.

 

megalux2_450
 

 

A kecskeméti csapat mindvégig az élmezőnyben haladt, miközben különböző okokból négy csapat menet közben feladta a versenyt. Pénteken Kutasi Zoltán mérnök, a csapat vezetője beszámolt arról, hogy sikeresen tartják harmadik helyüket. Csütörtök estig 3442 kilométert tettek meg, csak két csapat, a japánok és a hollandok álltak jobban náluk. Ez a két team jóval több tapasztalattal rendelkezik a napelemes autók építése és versenyeztetése terén, nincs hát oka szégyenkezni a magyaroknak – mondta a csapatvezető. A GAMF Hungary például tizennégy fővel vett részt a megmérettetésen, míg a hollandokat csaknem ötven fő segítette.

 

megalux3_450
 

 

Október elsején ért véget a küzdelem. Első helyen a hollandok végeztek 4714 kilométerrel, őket követte a japán csapat 4544 kilométerrel. A GAMF Hungary harmadik lett, eredményük 4033 km. Az utánuk következő csapat már több mint ötszáz kilométerrel maradt már le az élmezőny mögött.

Gratulálunk a GAMF csapatának, benne a két kalocsainak: Csupor Dánielnek és Fazekas Istvánnak, és további sikereket kívánunk a jövőt jelentő napelemes autó fejlesztéséhez.




Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás