Helyzetjelentés a Menza Kft. vezetőjétől

Árkorrekció és elégedettség-mérés

2015.04.09 14:00    |    -sist-  

Április elseje több szempontból is fontos változásokat hozott a Kalocsa Menza Kft. háza táján. Nem csak minimális áremelés történt, rövidesen kezdetét veszi egy minden fogyasztói rétegre kiterjedő közvélemény-kutatás is. Minderről Kapitány Lászlóné ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

– A képviselő-testület határozata értelmében április elsejétől megváltozott egyes szociális ellátások és a közétkeztetés díja Kalocsán. Ez miképpen érinti a Menza Kft. fogyasztóit és a menzásokat?

– Egy korábbi interjúm alkalmával már említettem, hogy az új közétkeztetési rendelet az első negyedévet követően generál majd egy kis nyersanyagnorma-változást. Ha nem is nagymértékű emelésre, de egy kis korrekcióra mindenképpen szükség volt. Ezért készítettem a képviselő-testület elé terjesztett anyagot, amely magába foglalja, hogy a gyermekétkeztetésben, amely a 2-es és 3-as telephelyet, azaz a Dózsa és a Jókai konyhát érinti, ötszázalékos nyersanyagnorma-emelést hajtsunk végre, amelyet a testület el is fogadott.

– Ez a gyakorlatban mit jelent? Kiket érint majd és miképpen alakulnak az árak április 1-jétől?

– Ugye az előbb hangsúlyoztam, hogy korrekcióról, nem fájó áremelésről beszélünk. A szülők 2008. május 1-je óta ugyanazt a normát fizették, illetőleg az ÁFA-változás mértékével emelkedett a térítési díj. Eddig a bölcsődénél a négyszeri ellátás (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) nettó 280 forint volt, amely 294 forintra emelkedik, míg az óvodában a tízórait, ebédet és uzsonnát magába foglaló ellátás eddig 368 forint volt naponta, most pedig 388 forint lesz. Ez utóbbi összegekben benne foglaltatik az ÁFA is. Ténylegesen tehát havonta 400-500 forinttal fog többe kerülni a gyermek étkezése a szülőknek.

– Ugye most a bölcsődéről és az óvodákról beszéltünk. Mi a helyzet az iskolákkal?

– Az általános iskolás menzaebéd eddig 279 forintba került, ez 294 forintra módosul. A középiskolások esetében a menzaebéd 330 forintról 347 forintra emelkedik. A kollégiumi ellátás, ami az említetteknél tartalmasabb, hiszen reggelit, ebédet, vacsorát, illetve kisétkezéseket foglal magába, az eddigi 762 forint helyett 800 forintba fog kerülni. Fontos azt is elmondanom, hogy a felnőtt-étkezést tekintve két éve 590 forintért lehetett ebédelni nálunk. Ez az összeg áprilistól 620 forintra emelkedik április 1-jétől.

– Most, hogy ismerjük a számokat, hadd kérdezzem meg, hogy mennyit nyerhet ebből a cég? Az tisztán látszik, hogy egyéni befizetésekre lebontva minimális összegről beszélünk. A teljes egészet tekintve ez jelentős plusz a kft.-nek?

– Ez az emelés a kijelentés pillanatában sugallja, hogy nem kimondottan bevétel-növekedést szolgál, hiszen ezt nyersanyag formájában teljes egészében visszajut a fogyasztókhoz. A rendeleti szigorítás ugyanis minőségi válogatást is jelent, ami nekünk is ártöbblettel jár, amikor fizetünk érte. Magyarul ebből a korrekcióból a kft.-nek tényleges nyeresége nem fog keletkezni. Ezen a ponton meg kell hogy említsem, én februárban részt vettem a térítési díjak beszedésében, amikor szembesültem a közvéleménnyel a Menza Kft. munkájával kapcsolatosan. A szülők és a nagyszülők kifejtették azt, hogy mennyire terhelhetőek, ebből a megfontolásból vetettük el azt, hogy az említett ötszázalékosnál magasabb emelést érvényesítsünk.

– Azért is meglepő, hogy ennyi emeléssel sikerült „megúszni”, hogy a Kalocsa Menza eleget tudjon tenni a rendeletben foglaltaknak, mert amikor megérkeztek a szabályozással kapcsolatos első híradások, az országos médiában is arról lehetett hallani, hogy elkerülhetetlen lesz komolyabb áremelés, ha ennek meg szeretne felelni adott esetben a kalocsai kft.

– Igen, amikor nyáron az előkészítési munkálatok elkezdődtek, mindannyian összeültünk és az akkori rendelet szerint úgy festett, hogy jelentősebb, korosztályonként változó mértékű emeléseket kell majd bevezetnünk. Ezután rengeteget számoltunk, akkor már látszott, hogy ügyes nyersanyag-válogatással és a megfelelő beszerzési forrásokkal nincs szükség huszonöt százalékos emelésre. Nyáron egyébként innen indult a kalkuláció, de ezt irreálisnak tartottuk, hiszen a fizetőképes kereslethez kell igazodnunk. Szerencsére ezt a rendeletet módosították. Januárban már utaltam rá, hogy a mennyiségek meghatározásában és a nyersanyag-válogatásoknál is beigazolódott, hogy ez a kisebb mértékű korrekció megfelelő lesz.

– Ha már említette a januárt, akkor beszélgettünk utoljára, néhány nappal a vezetői poszt átvétele után. Mi minden történt azóta? Hogy telt ez az elmúlt negyedév?

– Ez az első negyedév szép is volt, de voltak nehéz pillanatok is, főképp az örökségünkkel kapcsolatban, de ez elmúlt. Biztos, hogy velem együtt a munkatársaim is hibáznak, de azt nyugodt szívvel állíthatom, hogy biztonságosan le tudjuk zárni az első negyedévet. Most pedig előttünk a tavasz, ami rendezvényeken való közreműködés és más szempontból is mozgalmas lesz a számunkra. Készültem továbbá egy bejelentésre is, nevezetesen arra, hogy áprilisban egy minden korosztályra és minden ellátási formára kiterjedő általános elégedettségi felmérést végzünk.

– Ez miért fontos és hogyan lehet majd véleményt nyilvánítani?

– Nekünk fontos tudni, hogy kinek mi tetszik, és mit illet kritikával, még akkor is, ha ez bennünket esetleg negatívan érinthet. Célunk, hogy a kiszolgálás színvonalát javítsuk. Ahogy láttam a tálalókonyhákat, e tekintetben sokkal nagyobb a feladat, mint arra előzetesen számítottam. A véleményeket májusban fogjuk kiértékelni, s amit lehet, azonnal megoldunk, a komolyabb beavatkozást igénylő dolgokhoz persze több időre lesz szükség – várhatóan szeptemberben fog megújulni a gyermekétkeztetés.

– Ehhez a nem kis feladathoz sok sikert és jó munkát kívánok!

– Köszönöm szépen!


Kalocsai hírek

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás