Másfél milliárd a térségre és felgyorsított hídépítés

Miniszter lesz Kalocsa testvérvárosának polgármestere

2017.06.03 15:36    |    -vis-  

Csütörtökön megtartotta ülését a paksi atomerőmű térségében lévő települések polgármestereit és országgyűlési képviselőit tömörítő Társadalmi Tanács, amely Kalocsa és valamennyi környékbeli község vezetőit is a tagságában tudja. A Lázár János miniszter vezette, Süli János paksi polgármester társ-elnöklésével irányított egység tanácskozása a nyilvánosság kizárásával folyt, azt követően sajtótájékoztatón számolt be az elhangzott és a múlt héten történt fontosabb vonatkozó eseményekről Lázár miniszter, Süli leendő miniszter és Aszódi Attila kormánybiztos.

paks2_lazar_250Lázár I.: nemzeti, nem pártpolitikai ügy az atomerőmű-építés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter mondandója elején tisztázta, hogy miért érkezett az atomvárosba. Elmondta, hogy jó hírrel tudott szolgálni a térség polgármesterei számára, ugyanis az általuk megpályáztatható, tavaly milliárdos kerettel feltöltött forrás az idén másfél milliárdra emelkedett.

A másik ok, ami Paksra hozta a minisztert, hogy a kormány lezárta a Paks 2-vel kapcsolatos előkészítő és tárgyaló munkák első jelentős etapját, és „minden akadály elhárult az elől, hogy a beruházás kivitelezése megkezdődhessen”. Mint elhangzott, 2013 óta folytatott tárgyalásokat a kormány az EU-val és Oroszországgal, hogy az olcsó áram előállításának reményében fenntartsa a paksi atomerőmű kapacitását. Lázár azt is kijelentette, hogy Magyarországon a növekvő áramfelhasználásnak a felét tervezik a paksi atomerőmű termelése által biztosítani a következő hatvan évben, míg a fennmaradó 50 százalékot zöld energiával (a jelen koncepció szerint főképp napenergia) hasznosításával oldaná meg.

– Új szakaszba lép most a beruházás, és annak érdekében, hogy az előkészítés befejeződjön, a tervezést, engedélyezést és megvalósítást sikerrel abszolváljuk, tárca nélküli minisztert keresett a miniszterelnök, amelyre Paks polgármesterét, Süli Jánost kérte fel – hangzott el először, hivatalos személy által megerősítve, hogy a posztra az Origo és az ATV által előzetesen esélyesnek nevezett Süli Jánost választotta a kormányfő.

paks2_lazar_suli_450
 


Lázár II.: időközi választás lesz Pakson!

– Ez óriási lehetőség az atomerőműnek, az energiaszektornak és Paks városnak is, amelynek ügyei így közvetlen képviseletet élvezhetnek a kormányban. Örülök annak, hogy az egyik legjobb atomenergetikai szakember kezébe kerül a feladat. Minőségi munkát várhatunk Süli János leendő minisztertársamtól, akinek a jövő héten kezdődik a parlamentben a meghallgatása és várhatóan május 2-án tesz miniszteri esküt, ami azt jelenti egyben, hogy Pakson időközi választást kell tartani – tért rá a miniszterelnöki döntés egy másik fontos vonzatára Lázár. – Annak a megfontolását javasoljuk a helyi politikai erőktől, hogy tekintsenek úgy erre a miniszteri megbízásra, ami egy nagy lehetőség Paks számára, az atomerőmű-építés pedig nemzeti ügy, ezért az összefogást javasoljuk! Egy jó választás Paks polgárai számára nagy esély. A miniszterelnök döntését nem pártpolitikai szempontok motiválták, hiszen Süli János ellenünk indult a legutóbbi helyhatósági választáson. Mi Paks ügyét pártviták és pártérdekek feletti ügynek tekintjük, hogy olcsó áramhoz juttassuk Magyarország minden polgárát és minden vállalkozását. Ha a várhatóan nyári választási kampányban nem lesz nagy balhé az új polgármester kiválasztásában, jó esélyünk van rá, hogy rendezett körülmények között menjen tovább Paks vezetése és fejlesztése. Mindannyian ebben vagyunk érdekeltek – tekintett a jövőbe a Miniszterelnökség vezetője, aki ezután Süli majdani feladatköréről ejtett néhány szólt.

– A miniszter felügyeli majd a tervezést, engedélyeztetést, megvalósítást és azt a munkát is, ami a települési önkormányzatokkal való együttműködést jelenti, tehát Paks további fejlesztése Süli János kezében lesz, mint ahogy a környékbeli több tucatnyi település lehetőségeit is neki kell megteremtenie helyi emberként. Emellett fontos feladat lesz az atomerőmű beüzemelése is, ami azt jelenti, hogy a Paks 1-es atomerőműből össze kell állítani azt a csapatot, aki a Paks 2-es atomerőművet fogják üzemeltetni. A Paks 2 állami atomerőmű lesz, amit száz százalékban magyarok fognak működtetni, ezért nagy szükség van a paksi munkatársakra, akikkel szeretnék az együttműködést erősíteni, ezért is esett Orbán Viktor választása miniszter-keresés közben Süli János volt atomerőművi igazgatóra – zárta mondandóját Lázár, átadva a szót a mellette helyet foglaló Prof. dr. Aszódi Attilának.


paks2aszodi_261Aszódi: örülök, hogy saját minisztere lesz a feladatnak!

Az erőmű kapacitásának fenntartásáért és bővítéséért felelős kormánybiztos arról beszélt röviden, hogy hová jutott a Paks 2. projekt, amióta csatlakozott az ennek előkészítésén dolgozó csapathoz. Hangsúlyozta, örül annak, hogy lesz egy külön miniszter, aki kizárólag erre a komplex feladatra fog koncentrálni és biztos abban, hogy Süli János személyében jó kezekbe kerül ez a feladat.


Süli I.: végre újra gumicsizmát húzhatok!

Végül, de nem utolsó sorban Süli János fordult a média megjelent képviselőihez elmondva, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel arra kötöttek szövetséget, hogy együtt építsék meg a Paks 2. atomerőművet, amelyben hosszú távon szerepe lesz Aszódi Attilának. Saját feladatait az operatív teendők ellátásában vizionálta, míg a szükséges tudományos munkában a kormánybiztos tudására és képességeire épít.

paks2_suli_286Arra is utalt, hogy harmincegy évig dolgozott az atomerőműben [Hamvas István jelenlegi vezérigazgató anno őt váltotta ezen a poszton], amelynek területén „mindig is szeretett volna újra gumicsizmában járni”, gondolva azokra az időkre, amikor a jelenlegi létesítmény területén még sem aszfalt utak, sem járdák nem voltak. Reméli, „rövidesen ismét csizmát húzhat”.


Süli II.: álljanak be Szabó Péter mögé, kérem!

– Kérem a paksi polgároktól, amit a térségi polgármesterektől is kértem, hogy működjünk együtt! Magam mindig az összefogást szorgalmaztam, nem véletlenül hoztuk létre azt a megállapodást sem a helyi Fidesz-KDNP-vel, amelyet magam is aláírtam, hiszen az atomerőmű ügye a pártpolitikán túlmutató ellátás-biztonsági, iparpolitikai, versenyképességi és nemzetbiztonsági kérdés. Kérem, hogy a választáskor mögém tett 78 százalékos támogatottság bizalma maradjon meg irányomban, hogy a térségben végre tudjuk hajtani a tervezett fejlesztéseket! Nem véletlen az sem, hogy bő egy éve felkértem alpolgármesternek Szabó Péter urat.

paks2_szabopeter_265Személyében ugyanis egy olyan embert ismertem meg, aki hosszú távon képes felkészült, jó polgármesterként vezetni, ha úgy alakul, több tíz évig a várost, hiszen egy hosszú távú koncepció végrehajtásához idő kell – fogalmazott meg félreérthetetlen üzenetet a Pakson küszöbön álló időközi választásra gondolva a jelenlegi polgármester, aki, mint emlékezetes a tavalyi Paprikafesztiválon testvérvárosi megállapodást írt alá Kalocsa polgármesterével. – Azt kérem tehát a paksiaktól, hogy álljanak be Péter mögé, hiszen a közös munka során is volt szerencsém meggyőződni arról, hogy ő alkalmas vezető – így Süli, akinek utolsó mondatát fél gondolattal Lázár János egészítette ki, mondván, a kormány is Szabó Pétert fogja támogatni.


Süli III.: másfélmilliárd és a „túlpart”

Újságírói kérdésre a leendő miniszter elmondta, hogy a Lázár által bejelentett másfél milliárdos térségfejlesztési forrásra valószínűleg a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány munkaszervezete fogja kiírni a pályázatokat. Szeretné, ha ezen kiírások a lehető leggyorsabban megszülethetnének, amelynek kondíciói néhány hét alatt megteremthetőek, ha beindul a rá irányuló munka. A kuratórium összetételén ugyanakkor módosítani kell majd, hiszen, „bár másodlagos, de fontos szempont, hogy aki adja a pénzt, az is képviseltetni tudja magát a szervezetben”.

A Kalocsa–Paks Duna-híd építésére irányuló kérdésre Süli elmondta, hogy mivel a nemzetközi vasútvonal a „túloldalon van”, csakúgy, mint a használaton kívüli, de kifutópálya szempontjából ép repülőtér, a hídnak mindenképpen a beruházás lényeges lépéseire állnia kell – úgy a személyzet, mind a logisztika befogadása miatt. Az lenne a legfontosabb, hogy a híd a beruházás kezdetére rendelkezésre álljon – szögezte le Süli.


paks2_font_311Font: gyorsítani fogják a Duna-híd építését

Mivel a dunai átkelővel kapcsolatban bővebb fejleményekre is kíváncsiak voltunk, megkérdeztük a Tanács ülésén rendszeresen részt vevő Font Sándor országgyűlési képviselőt, akitől megtudtuk, hogy egy hónapon belül bontják az építés tervezésére beadott pályázatokat. Ha sikerül nyertest avatni, a következő lépésként várhatóan 12-14 hónap kell arra, hogy a tervezési munka befejeződjön. Ezzel párhuzamosan fognak folyni a hídhoz kapcsolódó, le- és felvezető utak, szerviz utak engedélyezési eljárásai, hogy ezzel is némi időt spóroljanak az eddigi bürokratikus akadályok miatt fellépett csúszást korrigálva. A kivitelezés várhatón 2019 második negyedévében kezdődhetne, ahhoz pedig, hogy a beruházást készre jelenthessék, óvatos becslések szerint is egy ilyen grandiózus munka esetén 20-24 hónap szükséges, hangzik Font okfejtése. Ebben a pillanatban tehát úgy fest, hogy 2021 előtt nem készülhet el a híd – hangzik az első hallásra meglepő adat, aztán jön a csavar!

– Lázár miniszter úr a Tanács ülésén határozottan kijelentette, hogy gyorsítani kell a hídépítést! Az nem lehet cél, hogy akkorra készüljön el a híd, amikor már 60-70 százalékos lesz az erőmű fizikai építésének állaga – váltott derűsebb és bizakodásra okot adó hangvételre Font Sándor, remélve, hogy a jövőben valóban felpörögnek az eddig „kényszer-kézifék behúzása mellett” menetelt események.



Kalocsai hírek

Segítenek, hogy ne legyen bírság

Kötelezően kell új, városképet védő rendeletet alkotnia Kalocsa Város Önkormányzatának, október...

Kálvin útján – avagy a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjai Erdélyben

Erdélyben, az idén XIV. alkalommal nyitotta meg kapuit a Mezőbergenyei alkotótábor. Ezen az...

Különdíjat ért „A pihenő”

A Bonyhádon meghirdetett „Tarka”, országos fotópályázatra 41 alkotó 341 db képpel...

Családi program volt a Csajdakertben

Több alkalommal látogatta meg az elmúlt hetekben a Csajdakertet civil kezdeményezésre néhány lelkes...

Heidegger dédunokája Kalocsán

Nils Montrelay néhány napra Kalocsára látogatott, mielőtt megkezdte volna augusztus végével induló...

Iskolakezdés: a szeptember első napjai a legveszélyesebbek

A gyermekek számára szeptemberrel véget ért a gondtalan nyár és elkezdődik az iskola, az óvoda. Az...

Moldova György könyvének bemutatója Kalocsán

Ez év januárjában adtunk hírt arról, hogy a kényes témák feldolgozásáról ismert Moldova György a...

Ötvenéves érettségi találkozó

Izgatottan gyülekeztek az alma mater előtt – melynek nevében az eltelt évtizedek alatt csak...

Hamarosan kezdődik az új színházi évad!

A 2017-2018-as színházi évad előadásairól a szervező Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár...

Nem önkormányzati vagyon és önkormányzati pénz?

Miután augusztus 30-i ülésén a kalocsai képviselők döntöttek a Menza Kft. megszüntetéséről,...

Kitüntették a tízezer műtétes orvost

Dr. Halasy Kálmán beszéde meglepetés volt az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett díjátadón,...

„Összefogva, egymást támogatva tegyük a dolgunkat”

A mohácsi csata évfordulóján, a néhai kalocsai érsek és hadvezér, Tomori Pál belvárosi szobránál...

Kimondták: megszüntetik a Menza Kft.-t

A múlt szerdai kalocsai képviselő-testületi ülésnek az előzetesen kiküldött, tárgyalandó napirendi...

Rém jót futottak

Amikor szembetalálkoztam a Kossuth Lajos utcai futó-kerékpározó csapattal, majdnem leestem a...

Nincs több haltelepítés

A 2017-es esztendő utolsó haltelepítésével is végzett a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület, amely...

Egy újabb állomás, CD lemezre írva

A Kalocsai Fúvószenekari Egyesület – a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény...

Dr. Márkus Ferenc utca lesz

A kalocsai önkormányzat a néhai paprikakutatóról szeretné elnevezni a malomépület mellett, a...

Egy óra alatt elfogták a gyógyszertolvajt

A Kalocsai Rendőrkapitányság 2017. augusztus 28-án 16 óra 10 perckor lopás vétség elkövetésének...

Ingyenes felnőttoktatás a Dózsában

Tavaly siker volt, így idén ősszel újra indítja ingyenes képzését a Dózsa Kalocsán. Ez...

Szép, egységes úthálózat épül a temetőben

Sajnos a Béke utcai kalocsai köztemető a város egyik gyalogosan, biciklivel és még autóval is sokat...

Nemzetközi győzelem egy pici lány nagy kacajával

A Magyar Fotóművész Világszövetség minden évben kiír egy pályázatot magyar ajkú fotósai számára. Így...

Kalocsai a kivitelező cég

Múlt héten a munkaterület átadásával megkezdődött a Bem apó utcai tagóvoda energetikai...

Kerékpárral a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél és a sétálóutcában

Heti írásában Rideg Gábor, a bizottság tagja és a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedés-rendészeti...

Egyszerű, gyors és pontos látásvizsgálat a Vicai Optikában az új Hoya EyeGenius rendszerével

A Vicai Optika mindig is az innováció éllovasa volt, attól a szándéktól vezérelve, hogy ügyfeleinek...

Újra együtt volt a régi csapat!

Az éves terveknek megfelelően, augusztus 26-án újra találkozott a 24. hke. BKE tagsága. 1950-ben...

Istvános kenutábor a Tisza-tónál

Az idei nyáron is lehetőségünk adódott 19 fős létszámmal részt venni a Kalocsai Szent István...

Bokrétásaink Montenegróban

Augusztus elején Montenegróban járt egy nemzetközi gyermek- és ifjúsági néptáncfesztiválon egyedüli...

Megyei kitüntetést kaptak

Az államalapítás ünnepe előtti utolsó olyan hétköznappal élve, amikor meg tudta tartani,...

Font cáfolta, hogy „Kalocsa háttérbe lenne szorítva”

Múlt kedden, kalocsai irodájában tartott két főbb témában tartalmas sajtótájékoztatót Font Sándor,...

Az életmentő passzív biztonsági eszközök

A járművekben alapvetően kétféle biztonsági rendszer védi a test épségünket, ezek az aktív és a...

Reggeltől estig futott

Török Tibor – sokan így ismerik: Töce – a Kalocsai Sárközt a tavalyi év minden egyes...

Kalocsa városért tett munkájukért tizenegyen kaptak elismerést

Augusztus 20-án a Városháza dísztermében tizenegy, a város fejlődésében kiemelkedő szerepet vállalt...

Háromszor tört be ugyanoda a kalocsai nő

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. augusztus 15-én 9 óra 20 perckor lopás vétség...

Egy 87 éves férfit raboltak ki

A kalocsai rendőrök 43 percen belül beazonosították és elfogták a gyanúsítottakat.

Ünnepi rendezvények

A IX. Szent István Napok című rendezvénysorozat keretében három napig tartó ünnepi...

„Következetes az óvodafejlesztési koncepció”

A múlt hétfői, rendkívüli képviselő-testületi ülésen, majd egy nappal később Font Sándor...

Feleakkora óvodát építenének, mint tervezték

Sok még a „ha” annak a bizonyos új óvodának a háza táján, amelyet a volt úttörő-ház...

Három hegedűst hallhatnak!

Mármint akkor, ha 25-én, pénteken, este 6 órakor leballagnak a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubba. A...

Németh József: igyekszünk megbecsülni a paprikát, de…!

„A magyar háziasszony nem cseréli a magyar paprikát spanyolra”, olvasható egy 2012-ben...

Csaknem százan zongoráztak!

A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hagyományos őszi seregszemléjén, a...

Felhőben az e-recept

Ebben a hónapban már kötelezően be kellett lépniük a háziorvosoknak és a gyógyszertáraknak is az...

Kihívták a tűzoltókat, kiürítették a kórtermet

A kórházi dolgozók, a katasztrófavédelem erői, illetve helyi középiskolások közös tűzvédelmi...

Áder János is eljön Szent Asztrik ünnepére

Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy november 12-re nagyszabású hálaadó szentmisét...

Hamarosan lehívják az orosz hitel első részletét

Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Portfolio...

Kalocsa és a magyar szent korona

1. Koronázó kalocsai érsekek A korona használatának szokása Kr. e. I. évezredbe nyúlik vissza....

Volt bőr a képén az idős néni átverőjének

Egy hetven feletti asszonyt rövidített meg trükkös csaló, aki a kalocsai Széchenyi lakótelepen...

Újra összeültek a járás polgármesterei

Okosabban kihasznált pályázati keretekről, a Duna-hídhoz kötődő közutak felújításáról, valamint...

Nem adott elsőbbséget – elütötte a biciklist

Múlt héten szerdán 15 óra 50 perckor egy 65 éves homokmégyi lakos egy Mitsubishi Colttal haladt...

Fütyülős riasztó helyett óvatos vezetés

Augusztus közepén járva aktuálissá vált, tekintve, hogy Kalocsa térségében több, fokozottan...

Szőlőhegyi tábor

Az Origo Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében idén is egyhetes napközis tábort szerveztek...

„Az egyiknek épp azért tetszik, amiért a másiknak nem”

1945-ben született Császártöltésen. Kalocsán érettségizett, majd tanulmányait a szegedi...

Talán jövőre megvalósulhat a Miskei úti közvilágítás-fejlesztés

A Miskei úti lakóközösség részére szervezett „lokális” fórumon került elő a környék...

Jubileumi alkotótábor kérdőjelekkel

Augusztus 13-án, vasárnap délelőtt nyílt meg a Városi Galériában a XXV. Kalocsai Képzőművész...

Két keréken az egyirányú utcában

Mint azt múlt heti számunkban megírtuk, a kalocsai Városi Baleset-megelőzési Bizottság hétről hétre...

Tizennégy szupergép a tanműhelyben

Június elején számolhattunk be arról, hogy a kalocsai Dózsa György középiskola komoly anyagi...

A NAV levelet küld a tartozásról, túlfizetésről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt...

ОРЛЁНОК – tábor a Fekete-tenger mellett

Június 23. és július 13. között nekem és a Kalocsai Szent István Gimnázium néhány másik tanulójának:...

A hőségben megnégyszereződött a kórházba került betegek száma

Múlt héten csütörtök délután 17 órakor már harmadfokú volt a hőségriasztás, így amikor pokoli, kint...

Múltidéző tábor a múzeumban

A Viski Károly Múzeum idén egy új napközis táborral készült a nyári vakációra. A Múltidéző táborba...

Ezüst fokozatú kiváló fotóművész lett Bedi Gyula

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Táborozni vitték a roma gyerekeket

A Kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat az EMMI pályázatán nyerte el egy balatoni tábor teljes...

Angolul és németül varázsolhattak az ifjú mágusok

Kalocsán a Kids Club gyermekek számára idegen nyelv játékos oktatására szakosodott iskolát és annak...

Mozgássérült gyermekeket vittek táborozni

A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete 15 fővel utazott Balatonfenyvesre július első felében,...

Kisinas tábor általános iskolásoknak

A Bajai Szakképzési Centrum két kalocsai középiskolája, a „Dózsa” és a...

A Bátrak Útján: tartalékos század alakul Kalocsán

Egy új önkéntes tartalékos formát alakít ki a Magyar Honvédség (MH), amely járási alapokon működő,...

A kétéltű

Engert Péter amerikai fesztiválokra próbálja bejuttatni az ezüstérmes paralimpikon, Suba Róbert...

Kötetbe foglalt érseki gondolatok

Az elmúlt hétfőn az Astriceum Érseki Múzeumban mutatta be a sajtó számára „Asztrik érsek...

Fekete Antal marad a Dózsa igazgatója

A pedagógus tavaly külsős és egyedüli pályázóként indult a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György...

Túlterhelt a kórházi labor

Ebben a formában egyelőre csak elméleti szinten lehetséges, de valamelyest lehetne tehermentesíteni...

Lemondtak a pályázat megvalósításáról

A városi önkormányzat tavaly novemberben hozott határozatot arról, hogy elektromos töltőállomást...

Felelős állattartás (2.)

Az elmúlt hetekben megpróbáltuk körüljárni a címben megfogalmazott témát. Törekvésünk kiindulópontja...

A terítéken: szociális lakások, TDM, KFC, TOP és egy szétvert kamera

Bár kétségkívül a július eleji képviselő-testületi ülés legmarkánsabb napirendi pontja, ahogy azt...

Felelős állattartás

Lapunk 27. számában foglalkoztunk az állatmentés terén munkálkodók tapasztalataival (Gazdájának...

Szeptembertől már hivatalosan is sportiskolaként működnek

Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Ez lesz az új neve annak az iskolának, ahol közel...

Újabb nyertes pályázatok 600 milliós értékben

Hétfőn tartott városházi sajtótájékoztatón ismét örömteli bejelentések hangzottak el sikeres...

Bursa Hungarica Ösztöndíj Pályázat

Kalocsa Város Önkormányzata csatlakozott a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójához....

Aláírásgyűjtés indul szag-ügyben

Kerülgethetjük, szépíthetjük, körülírhatjuk, de bizony az a szag, ami időről időre, rossz széljárás...

A bútorok novemberben érkeznek

Újabb nagy, már majdnem véglegesnek tekinthető lépéssel lett közelebb a Kalocsai Szent Kereszt...

Bemutatták a Paks II. új arculatát

Paks II. Atomerőmű Zrt. néven működik tovább a két új blokk megvalósításért felelős projekttársaság....

Döntések és választások

Lassan öt éve, hogy megújult formában, új vezetéssel működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Domján...

Megújulóban a Közétkeztetési Intézmény főzőbázisa

Mint emlékezetes, májusban döntött arról a kalocsai városvezetés, hogy pályázatot nyújt be a...

Több mint hatszáz csőtörés a tavalyi mérleg

A múlt héten volt egy rövid időszak, amikor teljes szélességében le kellett zárni a forgalom elől a...

A fa második élete

A fa csodálatos élőlény: hatalmas, gyönyörű, titokzatos. Árnyékot ad, búvóhelyet madárnak,...

Rendszeresen szondáztatnak Szeliden

A tömegrendezvények idején főleg szondáztató járőrökből, a többi időszakban traffipaxból lesz több a...

Dr. Bálint József: majd a lakosság megmondja, jól dolgoztam-e

A július eleji képviselő-testületi ülést követően több kérdés is felmerült, amelyek tisztázására...

Hol lesz a végleges helye a szobroknak?

Lapunkat többen megkeresték, és olvasói rovatunkban is pár hete helyt adtunk egy olyan témájú...

Polgárőr és családi nap Szeliden

A Szelidi-tó adott otthont az idei esztendőben a XVIII. Bács-Kiskun Megyei Polgárőr és Családi nap...

A „sosemvolt” kalocsai KLIK-irodáról

Mint arról lapunk hasábjain olvashatott, dr. Angeli Gabriella képviselő a testület június végi...

Eljött az összegzés és a visszavonulás ideje

Megvan az ideje a vetésnek és az aratásnak. Minután az utóbbi megtörténik, összegezni kell, majd...

A beteg mindenekelőtt, vallja „Az év orvosa”

Ha tehetné, 48 órára tágítana egy munkanapot, hogy mindenre ideje jusson, és ha tehetné, sokkal több...

Zenetábor

A Kalocsai Fúvószenekari Egyesület a városi önkormányzat támogatásával egyhetes zenei tábort...

Néprajzi konferencia a Viskiben

„Hagyomány – szellemi kulturális örökség – népies rendezvény; Pillanatképek a mai...

Kiállítás öt évtized néptáncosairól

A kalocsai néptánc, zene és viselet hatalmas értéke és büszkesége városunknak. Ezt a kincset ma is...

„Megismerni egymást, egymás kultúráját, és örülni, nevetni, mulatni önfeledten”

Július 4-én, szerdán a lakosság által igen kedvelt, Szent István király úti menettánccal kezdődött a...

Közös mederben a lakók és a Méhecskék érdekei

Lakossági fórumon öntöttek több havi egyeztetés és egy korábban finoman szólva is...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Leállt a kórházbővítés

Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

„Sosem voltunk ilyen közel a végéhez”

Néhány héttel ezelőtt olvashatott arról, hogy felgyorsultak a munkálatok a felújítás miatt 2011...

A Duna–Tisza köze, a Kalocsai Sárköz jeles néprajzkutatója – Bárth János 70 éves

Kecskeméten, a Cifrapalota dísztermében december 15-én köszöntötték kollégái, barátai, tanítványai a...

15 évet kapott a feleségét megkéselő kalocsai férfi

Első fokon 15 év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék a 38 éves kalocsai férfit, aki 2012...

Ismét szakmai nap a gimnázium laboratóriumában

Május 13-án, délután nagy volt a sürgés-forgás a Szent István Gimnázium felújított...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás