Így hasznosítanák a Parkgondozó telepét

Multifunkciós rendezvénycsarnokot terveztetnek

2018.09.05 15:24    |    V.I.  

Bár az elkövetkező jó néhány hónapban – talán évben is – még biztosan a mostani helyén fog működni a Kalocsai Parkgondozó Kft. (illetve az új egység, amely lehetséges, hogy a Vagyonhasznosító Kft. részeként üzemel majd, ha beleolvasztják a céget), terv készül a Parkgondozó költöztetése után hátrahagyott terület lehetséges hasznosítására. A városvezetés egy multifunkciós rendezvénycsarnokot álmodott oda – ennek készülnek el az előzetes tervei. Mielőtt lélegzetvisszafojtva gördülne a következő sorra, annyit elárulunk: ennek megvalósítása még nagyon-nagyon messze, mondhatnánk úgy is, hogy belátható időn túl van!

In medias res helyett egy kis háttér

Mint arról korábban írtunk, mostanra minden elvi és gyakorlati akadály elhárult az elől, hogy a kalocsai önkormányzat elkezdje megvalósítani a Foktői úti laktanya egy nagyobb szeletén megvalósuló iparipark-fejlesztési és inkubátorházépítési beruházásait – a kettőt összesen több mint egymilliárd forint értékben, száz százalékosan támogatott pályázati forrásból. Az ipari beruházás részeként a Parkgondozó Kft. kiköltözne mostani telephelyéről, az Érsekkert szomszédságából, és a laktanyai részen kialakított egységbe kerülne át. Így felszabadulna egy jelentős terület a város frekventált turisztikai és rendezvény-zónájában, ahol méltóbb létesítménnyel találkozhatnának az arra járók, mint az egykori Kommunális Intézmény utódszervezetének felszerelése és leharcolt épületei.

Bár a telep hasznosítására egyelőre csak papíron létezik koncepció, annak lefinanszírozása pedig még elvi síkon sem biztosított, „muszáj felkészülten várni a lehetőségeket” alapon a város úgy döntött a legutóbbi testületi ülésen, hogy zöld utat enged a Kalocsai Sport Egyesület számára, amely úgynevezett TAO támogatásból készíttetne terveket egy multifunkciós csarnok kialakítására a majdan megüresedő telepen.


Nem jött össze JETA forrásból, de megoldották

Az is elhangzott, hogy az önkormányzat eredeti szándéka az volt, hogy ezt a projekttervezést a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázati kiírására nyújtja be, ami meg is történt, de nem részesült támogatásban. Felmerült viszont, hogy a Kalocsai Sport Egyesület Röplabda Szakosztály által, amit kiemelt TAO támogatásban részesíthetnek, megpályázható lehet a tervezés, illetve majdan ehhez TAO támogatás lehívása.

Arra már Szabó Balázs képviselő kérdezett rá, hogy egy ekkora beruházáshoz kötelező e látványtervet készíttetni a kiviteli terv mellé? Illetőleg, ha az egyesület pályázza meg a projektet, akkor neki is kell-e majd pályázatot beadnia a kivitelezésre? Dr. Bálint József polgármester tisztázta, hogy az, hogy az egyesület készítteti el a tervet, a későbbiekben rá semmilyen kötelezettséget nem ró.


Komolyabb munka ez szimpla látványtervnél

Bár az ülés eddigi szakában nemes egyszerűséggel látványtervként hivatkoztak a projektre, Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője pontosította, hogy nem egyszerű látványterv elkészíttetéséről szól a tárgyalt anyag. – Ez építészi és tájépítészeti koncepció- és látványterv, azaz műszaki tanulmányterv. Így van nevesítve az előterjesztésben is. Ez a dokumentáció majdan ahhoz nyújthat segítséget, hogy ha később bármilyen támogatásért folyamodik az önkormányzat, vagy az egyesület, lesz egy hivatkozási alapja a beruházás várható paramétereire vonatkozóan. Ez műszaki leírást, helyszínrajzot, alaprajzi tervet, szakágakat érintő költségkalkulációkat fog tartalmazni, hasonlóan ahhoz az anyaghoz, amit a városi uszoda fejlesztése kapcsán láthattak az érdeklődők korábban – magyarázza az osztályvezető.

 

test5_450

Szabó Balázs ezután arra kérdezett rá, mennyibe kerülne ez a projekt a városnak? Tudomása szerint ugyanis a TAO általában 70-30 százalékos támogatási intenzitású.

A válasz ismét Boromisza Viktortól érkezett, aki, bár nevesítette a bruttó 7 millió forintos összeget, azt is elmondta, hogy a pályázó egyesület nem kíván önkormányzati forrást igényelni, megoldja anélkül a beadvány benyújtását.


Van már sportcsarnok, legyen most valami más!

Utóbbi mondatot mindenki elégedetten nyugtázta, Török Ferencben azonban fogalmazódtak meg további felvetések az anyag kapcsán. Mint elmondta, a korábban általa vezetett önkormányzat összeállította a Kalocsa szíve 2. programot, és a Haynald érsekről elnevezett 20 éves városfejlesztési tervet is, amelyekben egyaránt szerepelt, hogy a tárgyalt területre egy olyan csarnok építését szorgalmazzák, ami nyáron a szabadtéri játékok idején, rossz időben akár esőhelyszínként is funkcionálhatna. Ezer fős közönség-befogadókapacitású, ilyen jellegű létesítménye ugyanis nincsen Kalocsának, holott igény lenne rá. A sportcsarnok funkciójából fakadóan nem ideális kulturális rendezvények megtartására, ezért a majdani létesítménynek elsősorban nem a sportesemények befogadása kell, hogy legyen a feladata. Bálint válaszul elmondta, hogy az anyag tisztán tartalmazza, hogy multifunkcionális, azaz többcélra hasznosítható csarnok tervezéséről szól a beadvány. Magyarán: nyitott ajtókon kopogtatott Török, hiszen az általa idézett „előzetes elképzeléseket nem elvetve próbál tovább menni a mostani városvezetés is”.

 

 


test2_250Belefértek a hiánypótlási határidőbe

Angeli Gabriella képviselő soron következő hozzászólóként azt sérelmezte, hogy az anyag miért a pályázat benyújtása után került a képviselő-testület elé? – Mivel nincs önereje, amit a városvezetésnek kellene biztosítani, így utólag is be lehet hozni – jött a tömör válasz a polgármestertől. Majd Szabó Balázs kérdezett ismét, mivel ismeretei szerint már lejárt a határidő, amikor a tervezési pályázat benyújtható lenne. Válaszadásra a kérelem beadását vállaló KSE elnöke, Jenei Tibor lépett a mikrofonhoz, rámutatva, hogy hiánypótlásban fogják beadni a kérelmet, és a Magyar Röplabda Szövetség garantálta, hogy rendben lesz ez az eljárás.

Szabó mindezek ismeretében üdvözölte a lehetőséget, külön örömének hangot adva a tekintetben, hogy mindez egyetlen forintjába sem kerül a városnak. Végül teljes egyetértésben szavazott a pályázatbeadás támogatásáról a grémium.



Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás